A Dűne egyik művészeti vezetője lesz az ATAFF zsűrielnöke A Dűne egyik művészeti vezetője lesz az ATAFF zsűrielnöke

A Dűne egyik művészeti vezetője lesz az ATAFF zsűrielnöke

Portik Adorján, az Oscar-díjas Dűne egyik művészeti rendezője lesz a zsűrielnök az idei Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon, ahol a beválogatott alkotásokat látványvilágát díjazzák.

A fesztivál egészestés versenyprogramjába meghívással válogatják be az európai nagyjátékfilmeket, amelyeket egy háromtagú zsűri – egy látványtervező/művészeti rendező, egy operatőr és egy filmrendező – értékel minden évben.

2024-ben Portik Adorján berlini-budapesti tervező, építész és művészeti vezető lesz az ATAFF zsűrielnöke. Amellett, hogy filmekben dolgozik, Portik Adorján számos szék- és lámpa-dizájnmárka alkotója, a Freeform Buildings épületszerkezeti rendszer feltalálója és fejlesztője, több mint húsz éves építészeti gyakorlati tapasztalattal rendelkezik. Az Art Directors Guild a legkiválóbb Production Design díjazottjai között ismerte el az Alapítvány című tévésorozatért (2020), valamint ő volt az Oscar-díjas Dűne első (2021) második részének (2023) egyik művészeti rendezője. Meghívott előadóként több egyetemen tanít és vezető művészeti igazgatóként az egyik legnagyobb kihívást jelentő és legérzékenyebb téma számára a fenntartható és innovatív tervezés. Építészként érdekli az ökológia, a fogyasztási és fenntarthatósági viszony eszméjének népszerűsítése a kreatív folyamatokban, tagja több fenntartható és zöld építéssel foglalkozó egyesületnek és Zöld kávé, fenntartható tervezés címmel korábban rádióműsort is szerkesztett.

Korábban a szolnoki fesztivál zsűrielnöke volt a 24 című sorozat látványtervezője, Joseph Hodges, az Amerikában élő, A Simpson családot is jegyző Csupó Gábor és Allan Starski, a Schindler listája című Spielberg-film látványtervezője is.

Endlösung álomgyári szemmel – Steven Spielberg: Schindler's List / Schindler listája, 1993

2012. augusztus 10.

A zsidók második világháborús genocídiuma hosszú évtizedekig nem volt része az amerikai filmes közbeszédnek, még a nagyívű háborús eposzok (A halál ötven órája, A híd túl messze van) is alig-alig érintették. Marvin J. Chomsky négyrészes tévéfilmje, a Holocaust (1978) megváltoztatta ezt a gondolkodást, az igazi áttörést mégis Steven Spielberg hozta meg, akit akkoriban szinte senki nem tartott alkalmasnak, hogy filmre vigyen egy ilyen komoly történetet.

Olvasd tovább  

Az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivált októberben tartják, az európai versenyfilmes programot nyár végén hirdetik ki, a látványtervezőket az őszi fesztiválon díjazzák. Az értékelésnél fontos szempont a történet és a látvány illeszkedése, a látványfolyam koherenciája, valamint az alkalmazott látványtechnikai megoldások (épített díszletek, eredeti helyszínek, CGI) összhatása. Tavaly a fesztivál fődíját, a legjobb látványtervezésért járó elismerést a Club Zero című film nyerte el, a díjat a film látványtervezője Beck Rainford személyesen vette át.

Titkos nagyböjt – Jessica Hausner: Club Zero

2023. november 5.

Jessica Hausner „rendellenes táplálkozással kapcsolatos felkavaró képeket” ígér új filmjét indító figyelmeztetésében, aminek legalább annyi előnye biztosan van – ha ezután sokáig hiába is keressük a megrázó jeleneteket –, hogy a figyelmet a vizuális fogalmazás felé irányítja, amit aztán ízlelgethetünk. 

Olvasd tovább  

A fesztiválon emellett képzőművészeti, tudományos és rövidfilmek nevezését is várják. Új kategóriát is meghirdettek magyar alkotások számára, amelyek a média és digitális kultúra, illetve a mozgóképszakma területén a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrájának fejlesztését mutatják be, vagy ennek fontosságára hívják fel a figyelmet.

A fesztivál versenyébe június 16-áig lehet nevezni. A részletes nevezési felhívás elérhető az ATAFF FilmFreeWay-oldalán.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Kivérző szerelem

    Színes akciófilm, bűnügyi, romantikus, thriller, 104 perc, 2024

    Rendező: Rose Glass

  • Anyai ösztön

    Színes filmdráma, thriller, 94 perc, 2024

    Rendező: Benoît Delhomme

  • Motorosok

    Színes bűnügyi, filmdráma, 116 perc, 2024

    Rendező: Jeff Nichols

  • Ördögűzés

    Színes horror, thriller, 93 perc, 2024

    Rendező: Joshua John Miller

  • Vigyél a Holdra

    Színes romantikus, vígjáték, 132 perc, 2024

    Rendező: Greg Berlanti

  • Twisters - Végzetes vihar

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 117 perc, 2024

    Rendező: Lee Isaac Chung

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat

  • Kivérző szerelem

    Színes akciófilm, bűnügyi, romantikus, thriller, 104 perc, 2024

    Rendező: Rose Glass

  • Anyai ösztön

    Színes filmdráma, thriller, 94 perc, 2024

    Rendező: Benoît Delhomme

  • Motorosok

    Színes bűnügyi, filmdráma, 116 perc, 2024

    Rendező: Jeff Nichols

  • Ördögűzés

    Színes horror, thriller, 93 perc, 2024

    Rendező: Joshua John Miller

  • Vigyél a Holdra

    Színes romantikus, vígjáték, 132 perc, 2024

    Rendező: Greg Berlanti

  • Twisters - Végzetes vihar

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 117 perc, 2024

    Rendező: Lee Isaac Chung