Tíz európai játékfilm látványtervezői versenyeznek Szolnokon Tíz európai játékfilm látványtervezői versenyeznek Szolnokon

Tíz európai játékfilm látványtervezői versenyeznek Szolnokon

50 éves a szolnoki filmfesztivál, amely 2018 -ban felvette az Alexandre Trauner nevet, tisztelegve a magyar születésű Oscar-díjas Trauner Sándor látványtervező munkássága előtt. Az Alexandre Trauner ART/Film Fesztivál október 15-től 6 napon át ingyenes vetítésekkel várja a filmek szerelmeseit a TISZApART moziban.

A fesztivál idén a tudományos és diák filmek mellett tíz alkotást mutat be az európai nagyjátékfilmes szekció versenyprogramjában, ahol a nemzetközi zsűri a látványtervezőket díjazza majd. Vetítik többek között az Erdélyben forgott thrillert, a Valant is.

A zsűri tagjai Olivier Gérad francia filmrendező és író, Gárdonyi László, több mint 50 magyar produkció, köztük az Egészséges erotika díszlettervezője, és a Svédországban élő Borbás István, aki számos reklám, illetve rövidfilm mellett két Roy Andersson filmet is fényképezett. Olivier Gerard, Gárdonyi László és Borbás István mesterkurzust is tart Szolnokon október 16-án, 17-én és 18-án 14 órakor a TISZApART Moziban, közölték a szervezők.

A tíz filmből Csehország két történelmi filmmel képviselteti magát: Az elárult arany (Zlatý podraz) egy sportdráma, amely a német megszállás alatt kezdődik és a szovjet megszállás éveiben csúcsosodik ki, a Jan Palach pedig a kommunista elnyomás ellen küzdő ország jelképévé váló egyetemista utolsó hónapjairól szóló életrajzi mű.

Az elárult arany

Ausztria szintén két kosztümös alkotással versenyez a programban: a Németországgal közös, Robert Seethaler nemzetközi bestselleréből készült, A trafikossal (Der Trafikant), és egy évtizedeken átívelő történettel, egy fekete rabszolgafiú életéről szóló luxemburgi koprodukcióval (Angelo).

A 45 évet felölelő lengyel családi történet, A főlakáj (Kamerdyner), ugyancsak a történelmi darabok közé tartozik, a napjainkban játszódó olasz Sole-ban pedig a várandós Lena egy család sorsát változtathatja meg gyökeresen.

A tavalyi Cannes-i filmfesztiválon szereplő, argentin-spanyol Az angyal (El Ángel) egy megtörtént bűnügyet dolgoz fel, míg a magyar Fargoként is emlegetett Valan egy erdélyi bányaváros sötét rejtélyeit boncolgatja.

div class="imc">Valan

A 3-as szám két produkcióban is fontos szerepet játszik: a fekete-fehér Nyomasztó csend (Skandinaavia vaikus) három különböző aspektusból közelíti meg egy testvérpár kapcsolatát, a Mamonga hősei viszont három különböző helyszínen, Boszniában, Montenegróban és Szerbiában küzdenek meg döntéseik következményeivel.

(közlemény)

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola