Sitcom a negyedik falról – Jac Schaeffer: WandaVision / WandaVízió

2021. március 7. – írta Incze Kata

A Marvel legújabb dobása olyan, mintha a kiábrándult Scorsesétől (és a vele együtt szomorúan bólogató filmkedvelőktől) kérne egy utolsó esélyt.

Felemás folytatás – Patty Jenkins: Wonder Woman 1984

2020. december 27. – írta Szabó R. Ádám

Az elmúlt évektől eltérően az idén a képregényfilmek rajongói nem dúskálhattak szélesvásznú adaptációkban: a 2017-es Wonder Woman folytatása légüres térbe, lényeges konkurencia nélkül érkezett, jónéhány premierdátum-tologatás után. Ez pedig vélhetően nem tesz jót Patty Jenkins filmje megítélésének, hiszen minden kötözködőnek bőven lesz ideje ízekre kritizálni a filmet, ami amúgy nem jelent lényeges visszalépést az első részhez képest.

Az elkésett mutánsok – Josh Boone: New Mutants / Az új mutánsok

2020. szeptember 19. – írta Szabó R. Ádám

Amikor egy filmet az azt készítő stúdió évekig gyakorlatilag rejteget (vagy legalábbis úgy tűnik) a nézőközönség elől, nem sok jót vár tőle a potenciális néző. Amikor pedig az elvárásokat visszább fogja az ember, néha akár kellemes csalódás is érheti. Pont ez a helyzet Josh Boone hányattatott sorsú Az új mutánsok-ával, ami csak olyan szempontból méretes melléfogás a stúdió részéről, hogy egy csöppet elkéstek a bemutatásával.

Megfilmesíteni a megfilmesíthetetlent – Damon Lindelof: Watchmen

2020. augusztus 30. – írta Harsányi Domonkos

A 80-as évek óta sajnos sosem volt még ennyire időszerű Alan Moore és Dave Gibbons szuperhősökről, paranoiáról és apokaliptikus víziókról szóló filozofikus képregénye. Az HBO ezt annyira így látta, hogy Watchmen sorozatukat egyenesen a jelenkorba helyezték át. 26 Emmy jelölésük pedig azt bizonyítja, hogy nagyon is jól tették.

The Last Picture Show – David S. F. Wilson: Bloodshot

2020. március 17. – írta Jakab-Benke Nándor

Kedvenc pityókafejű színészpótlónk még az új Fast and Furious előtt benyomott egy szuperkatonás mozit. Lehet, hogy jó ideig az utolsót, amit nagyképernyőn fogunk látni... vagyis látott az, aki A Koronavírus-Mozibezárás Előtti Utolsó Hétvégén (március 12–15.) még ellátogatott valamelyik árválkodó filmszínházba.

Egy szakítás története – Cathy Yan: Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) / Birds of Prey (and the Fantabulous Emancipation of One Harley Quinn)

2020. február 10. – írta Farkas Boglárka Angéla

A komor, szociális érzékenységű Phillips-féle Joker után megérkezett az exbarátnő, Harley Quinn, hogy feje tetejére állítsa ezt az őrült világot. A Ragadozó madarak egy szaturált színekben pompázó agymenés, rengeteg akcióval és extrém feminizmussal, de minden túlzása ellenére szórakoztató film kerekedett belőle.

Bűnös-e vagy áldozat? – Todd Phillips: Joker

2019. szeptember 19. – írta Váró Kata Anna

Képregényfigura eredettörténete még sosem volt ilyen komor és emberi, mint a vígjátékairól ismert Todd Phillips karrierfordító rendezésében. Joaquin Phoenix pedig nemcsak saját maga korábbi alakításit múlja felül, de megindítóan emberivé teszi az ikonikus gonosz figuráját.

Pókterápiás eurotúra – Jon Watts: Spider-Man: Far From Home / Pókember: Idegenben

2019. július 3. – írta Rácz Viktória

Az MCU hálószövőjének legújabb filmje az univerzumért folytatott gigantikus harcok után visszatér a személyesebb szuperhőskalandokhoz, miközben azt is egyértelművé teszi, hogy a Bosszúállók: Végjáték örökre megváltoztatta a világot.

Szélesvásznú pantheon – Az Infinity Saga filmjeiről

2019. június 24. – írta Szabó R. Ádám

Emlékszünk még? Röpke 11 évvel ezelőtt, amikor még csak tíz másodperces logó szerénykedett bizonyos képregényfilmek elején, amikor még semmiféle garanciát nem jelentett a minőségre (és főleg a sikerre) a Marvel név, beröppent a mozinézők életébe egy lecsúszott, de sármos sztár, aki gyakorlatilag önmagát alakítva egy bádogmaskarában, laza félmosolyával megváltoztatta az amerikai filmipar tájképét.

Odasült az űrgalamb – Simon Kinberg: Dark Phoenix / X-Men: Sötét Főnix

2019. június 11. – írta Szabó R. Ádám

Talán mára már a legelvetemültebb X-men-rajongónak is komoly fejtörést okozna az a kérdés, hogy pontosan milyen ok-okozati összefüggések, esetleg filmeken átívelő karakterfejlődések számítanak még bármit is a hányattatott sorsú franchise esetében. Ilyen „előélettel” nem volt könnyű dolga a rendezőként elsőfilmes Simon Kinbergnek, de a lassan két évtizede indult történet lezárásának szánt X-Men: Sötét Főnix még az elődök hullámzó színvonalát tekintve is gyalázatosan sikerült.