Nehéz egy olyan filmről írni, amely vállaltan „nem szól többről, mint egy vidékről a fővárosba költözött roma család mindennapjairól, álmairól, és állandó visszavágyódásukról a szülőfalubajukba”.

Olyan dokumentumfilmről van szó, amely a címben is jelzi, egy állapotot mutat be, hiszen a „maradás” a változás megtagadását jelenti, egy döntést, amely az újabb „elindulás” lehetőségét zárja ki. Nem egy folyamatot követünk nyomon, amely során megfelelő dramaturgia kialakításával az alkotók lehetővé tennék a szereplők életében, világlátásában bekövetkező változások megfigyelését. Elmondanak ugyan sok mindent arról, hogyan élik nagyvárosi mindennapjaikat, miképp hatott rájuk a környezetváltozás, ám a „filmszerűség” ki is merül abban, amint mindezt tablószerűen megmutatják nekünk. Ha ezzel az alkotók célja az lett volna, hogy egy szociográfiai állapotrajzot, esettanulmányt készítenek, akkor talán joggal hiányolhatjuk az elemző, értelmező, összefüggéseket feltáró szándékot.

Hiszen a józsefvárosi létről valószínűleg nem elég ismételgetni, milyen deviáns – minden slumnegyedben általános – viselkedésformák léteznek ott. A vidéki élet pedig nem merül ki abban, hogy a szegény családok összetartóak, s gyermekeik a nélkülözés ellenére is boldogak. A kettő ütköztetése távol áll a kidolgozottságtól, így sajnos felületes is marad (Idézzük fel például a hazalátogatás jelenetsorát. A meglehetősen hosszú vonatút után a nagycsaládi összejövetel bemutatását azzal „intézik el”, hogy látjuk, amint apraja-nagyja együtt ropja a kis szobában.)

A film – úgy gondolom egyetlen – vitathatatlan erénye az a minden pátoszt és leereszkedést nélkülöző hozzáállás, tárgyilagos ábrázolásmód amellyel készítői az átlagos mozinéző számára ismeretlen, gyakori nélkülözést igyekeznek bemutatni. Ez a tudás azonban aligha sajátítható el a bensőséges élmények nélkül. A klasszikus Sára Sándor-alkotásnak (Cigányok) talán szándékos megidézése a „vágysoroló” kisfiúhang formájában még inkább fokozza hiányérzetünket, nagy szükség lenne ma is az ilyen szokatlan, merész hangvételű, témaválasztású lírai dokumentumfilmekre, mint amilyen az a maga idejében volt.