Quentin Tarantino, Robert Rodriguez: Grindhouse: Death Proof / Grindhouse: Halálbiztos Quentin Tarantino, Robert Rodriguez: Grindhouse: Death Proof / Grindhouse: Halálbiztos

Horrorpor – műfajőrlemény két részben

Quentin Tarantino, Robert Rodriguez: Grindhouse: Death Proof / Grindhouse: Halálbiztos

Nem véletlenül osztotta meg a befogadók széles táborát Quentin Tarantino és Robert Rodriguez közös, nagyszabású vállalkozása: kettős kockázat terhét vállalták.

Reanimálni akarták ugyanis egyfelől a 70-es évek B-filmjeinek hangulatát, varázsát, hogy tiszteletüket leróják; a filmet helyenként imbolygó kameramozgással rontották, a celluloidon hajszálakat helyeztek el, sőt, olykor kiégő képkockát és hiányzó jeleneteket jelölő inzerteket láthatunk. Másfelől a double-feature, vagyis a kettős kiadás mára letűnőben lévő hagyományát kívánták ápolni. A nagyjátékfilmek tehát hazájukban egymás után kerültek vetítésre a premieren, méghozzá társrendezők által forgatott, nem létező filmek bemutatóinak kíséretében. A produkció azonban ebben a formában megbukott, mivel a kezdeti sikertelenség után külföldön a The Weinstein Company döntése folytán külön kerülnek vetítésre.

Quentin Tarantino/Robert Rodriguez: Grindhouse: Death Proof / Grindhouse: Halálbiztos

A Rodriguez által rendezett Planet Terror (Terrorbolygó) remekbe szabott műfaj-pastiche és ugyanakkor műfaji paródia is. A mondhatni teljesen átlagos nukleár-toxikus zombifertőzés-történet szinte kivétel nélkül hasznosítja a horrorfilmes alműfajok kötelező elemeit. Ennek megfelelően a műfajtörténetileg releváns egyenes idézetek gyakran egybeesnek a kultuszklisékkel: a film megidézi a Carpenter-féle A köd élőholtjainak világító íriszét, A texasi láncfűrészes mészárlás csuromvéres, (a gore archetipikus képének is tekinthető) zokogó-nevető hősnőjét stb. Találkozunk az orvosi thriller rendkívüli feszültséget teremtő és váratlan fordulatokat tartogató elemeivel, a gore-t gazdagon áramló meleg, piros művér képviseli, a slasher műfajok indikátora pedig a szúró- és vágófegyverek felvonultatása karatefilmes köntösben. Megjelenik továbbá a különböző automatizált fegyvernemek használatában és látványában való kéjelgés esztétikája, valamint némi cyborgesztétika is a géppuskalábú harcosnő nem mindennapi protézisének mulatságos, indokolatlanul hosszú, már-már költői szerepeltetésében. Bizonyos jelenetek, képek poetizáltságán, különösen a film egyes motivációktól mentes, szűzies nőalakjain a 70-es évek olasz giallo alműfaját lehet tetten érni.

A történet szándékosan „szálelveszejtéses”, gyakorlatilag egy maroknyi immunis menekülő túlélőhajsza-története, egymásra következő epizódok láncolatában elmesélve. A filmet a narratív-kauzális összefüggések felbontása, elhagyása jellemzi; a széteséstől azonban megmenekül, mivel az ok-okozatiság filmnyelvi törvényeinek figyelmen kívül hagyása formai és stílusjeggyé válik. E gesztus mentén azonban nem a modern filmmel rokonítható, hanem sokkal inkább a B-mozik mára megmosolyogtató, mégis önálló trash-esztétikává magasult, üdvös következetlenségének adózik huncut tisztelettel.

Quentin Tarantino/Robert Rodriguez: Grindhouse: Death Proof / Grindhouse: Halálbiztos

Rodriguez darabja precíz arányérzékről tanúskodik: a műfajiság teljes terhét és terjedelmét képes mozgatni, ugyanakkor egy mélységesen ironikus és – mi több! – rendkívül sodró lendületű filmet alkotott, bizonyítékául annak, hogy pusztán közhelyekből is lehetséges feszültséggel teli, teljes értékű filmet készíteni.

Tarantino Death Proof (Halálbiztos) című filmje nem annyira a műfaji klisék újrahasznosításával foglalatoskodik, hanem sokkal inkább arra tesz kísérletet, hogy a szerzőiség, egy szerzői film azon jegyeit domborítsa ki, amelyek a megcélzott mozi-történeti korszak filmjeire leginkább jellemzők.

Az ikertörténet tehát két szórakozni induló lánycsapatról szól, akiket egy mániákus kaszkadőr üldöz kitartóan. A film rendkívül rafinált, a szerzőiség annyira erős, hogy ellenáll a műfaji besorolásnak, s mégis: road movie-ba oltott slasher-filmet látunk, amelyben az eszelős gyilkos kését egy kaszkadőrkocsira cseréli – a lányok pedig ezzel kénytelenek konfrontálódni.

Quentin Tarantino/Robert Rodriguez: Grindhouse: Death Proof / Grindhouse: Halálbiztos

Tarantino a végletekig növeli az egy jelenetbe sűríthető (látszólag) semmitmondó dialógusok arányát, s ez nem pusztán reflexió és kitekintés a korábbi munkásságára. Teszi ezt azért, mert a B-filmek irányába tett hommage ezt követeli meg; a nem szándékoltan redundáns csacsogások, elvarratlan verbális szálak az említett filmtípus bájos sajátosságai. A párbeszédek tökéletes eszképizmusával találkozunk itt, melynek éppen az a dramaturgiai fontossága, hogy a történések vége felől visszatekintve nincs semmi értelmük, nem tartanak sehová, mindamellett nem unalmasak, sőt sajátos várakoztatási funkciójuk és feszültségnövelő szerepük van. Ráadásul e semmitmondás és a film humora (amely leggyakrabban saját eredetét megjelölő, reflexív gesztus) áttételesen ugyan, de folytonosan tudatosítja, hogy a Death Proof átgondolt kivonata az exploitation filmeknek. Sehová nem tart, nem szól semmiről, de e tökéletlenség gyönyörködtet.

Quentin Tarantino/Robert Rodriguez: Grindhouse: Death Proof / Grindhouse: Halálbiztos

Éppen fentebbi tulajdonságaiból kifolyólag a Death Proof sokkal lassúbb, mondhatni lamentáltabb alkotás. Talán nem véletlen, hogy a filmtestet piaci okokból felhasították és szétszedték, mindazonáltal megmenekülhetett volna ettől, ha pusztán a filmek sorrendjét cserélik fel és a Planet Terror pergő ritmusa érvényesül a filmélmény végére. Könnyen lehet azonban, hogy éppen ebben az összeállításban kívánnak akkora türelmet, amekkorára a B-kategóriás filmeknél gyakorta szükség van.

Nem szembeötlő módon tehát, de rendkívül próbára teszi a nézői elvárásokat – a szerzők korábbi munkássága, illetve az egyes filmek saját belső törvényszerűségei majdhogynem ellehetetlenítik az egységes értelmezői nézőpont kialakítását. E filmfüzér vagy filmkettős, mely a korszak sokféleségének romantikáját akarja felidézni, mégis szilárd és reprezentatív foglalata mindannak, ami – bár a hozzá való viszonyunk is sokféle – számunkra egységes sokféleségként jelenik meg.

Quentin Tarantino/Robert Rodriguez: Grindhouse: Death Proof / Grindhouse: Halálbiztos

Éppen ezért a Grindhouse nagyobb forgalmazói jóhiszeműségre és jobb fogadtatásbeli sorsra érdemes őrleménye a 70-es évek B-mozijának, amely ugyanakkor tiszteletteljesen köszörüli nyelvét egy olyan korszakon, amely már a múlté.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur

  • La croisade

    Színes sci-fi, vígjáték, 67 perc, 2021

    Rendező: Louis Garrel

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur

  • La croisade

    Színes sci-fi, vígjáték, 67 perc, 2021

    Rendező: Louis Garrel