Celluloidba csomagolt színház – Sidney Lumet-portré

2024. június 25. – írta Kovács Patrik

Sosem képviselt egyetlen, jól behatárolható alkotói irányvonalat, stílust vagy iskolát, tevékenysége mögött nem állt sem konzisztens ideológia, sem pedig hangzatos művészi hitvallás, s életműve még a szerzői nézőpontú értelmezésnek is ellenáll. És mégis: a „tévérendezők” gigásza, a „mozgóképesített színház” nagymestere nélkül lehetetlenség volna megírni a régi és az új Hollywood közti „átmeneti időszak” történetét. Portré a száz éve született Sidney Lumetről.

Egy magyar világpolgár Hollywoodban – André de Toth-portré

2023. május 15. – írta Kovács Patrik

Bizonyos, hogy minden feketeöves mozibolond látott már Tóth Endre-filmet, az viszont már sokkal kevésbé valószínű, hogy az eleje- vagy végefőcím pergése közben felfigyelt volna a rendező nevére. Sőt, a historikusok konok közönyének fátyla is alig-alig repedezett az elmúlt évtizedekben: még mindig nem filmtörténeti rangjának megfelelően értékelik e különc, kalandortermészetű világpolgár ámulatba ejtően változatos életművét. Egy életművet, mely ugyan Magyarországon kezdett csírázni, de erős, gyönyörű tölggyé Hollywoodban terebélyesedett.

Férfibáj és vasököl – Jean-Paul Belmondo-portré

2021. december 11. – írta Kovács Patrik

A francia színház- és filmművészet nagy öregje. Ellenállhatatlan stílusú, szertelen komédiás, nagy formátumú akcióhős, az európai modernizmus „romantikus” korszakának gigasztárja, s mindemellett még kulturális ikon is. Művészete igézően sokszínű, szinte már kaleidoszkópszerű. „Hegyén-hátán tornyosuló összevisszaság” – ahogy Füst Milán írja. Nos, ez az összevisszaság most, a halálával végleg elrendeződött: Jean-Paul Belmondo elfoglalta méltó helyét a huszadik század legnagyobb filmszínészeinek panteonjában.

Egy pimasz megasztár Japánból – Kitano Takesi-portré

2018. május 18. – írta Szántai János

Errefelé, Európában többnyire sűrűn bólogatnak a konesszőrök, ha Kitano Takesi nevét hallják. És már mondják is: persze, ő a Tűzvirágok rendezője, kapott is érte egy Arany Oroszlánt 1997-ben. De kapott egy Ezüst Oroszlánt is 2003-ban, A szamuráj című filmjéért. És Cannes-ban is jól áll a szénája, bizony, kétszer is jelölték Arany Pálmára: 1999-ben a Kikudzsiró nyaráért, 2010-ben pedig az Emésztő haragért. Kiváló filmrendező! Kuroszava mester lelke valószínűleg beleköltözött 1998-ban.

Egy játékos naplója – Michael Cimino-portré

2016. augusztus 31. – írta Verpeléti András

Az idén 120. évét taposó filmtörténet számos kiváló alkotója között kevés olyan megosztó művész és személyiség volt, mint Michael Cimino. A párhuzamosan zseninek és pancsernek is tartott rendező életművét a folyamatos kockáztatás és a rendezői hatalommal való visszaélés jellemzi, nevével pedig örökre összeforrt a tiszavirág életű hollywoodi auteur-korszak és egy komplett stúdió bukása.

A tékás, aki kölcsönzött – Quentin Tarantino-portré

2016. január 13. – írta Csiger Ádám

Egyáltalán nem véletlen, sőt inkább tökéletesen jelképes, hogy a posztmodern műfajfilm pápája épp egy videotékából szabadult a világra. Korai filmjei elfeledett, ritka, alábecsült gyöngyszemek remixei. Napjainkra viszont a fenegyerek felcseperedett, és megcáfolta kritikusait.

Menekülő ember – A film noir és a thriller műfaji hatáskapcsolatai

2014. július 4. – írta Kovács Patrik

Jelen tanulmányban annak szemrevételezése következik, hogy milyen hatáskapcsolatok mutathatók ki két klasszikus amerikai bűnügyi zsáner: a film noir és a thriller között.

A vágy alakzatai – Alain Resnais-portré 2.

2014. június 20. – írta Gregus Zoltán

Resnais, aki a hatvanas évek elején a francia újhullám formanyelvi újításainak egyik meghatározó egyénisége volt, a hetvenes-nyolcvanas években elkezd történeteket mesélni és a fősodorba tartozó szórakoztató filmek kliséire építi történeteit. Bár a töredékes és elliptikus elbeszélésmód itt is megmarad, az időszerkesztés mégis visszatér egy hagyományosnak mondható mederbe.

Horrorpor – műfajőrlemény két részben – Quentin Tarantino, Robert Rodriguez: Grindhouse: Death Proof / Grindhouse: Halálbiztos

2007. október 15. – írta Kele Fodor Ákos

Nem véletlenül osztotta meg a befogadók széles táborát Quentin Tarantino és Robert Rodriguez közös, nagyszabású vállalkozása: kettős kockázat terhét vállalták.