Megtalálni a régi hangot – John Woo: Silent Night / Csendes éj

2024. január 11. – írta Kovács Patrik

John Woo a kilencvenes évek első felében katapultált Hollywoodba, hogy pár év alatt felélje Hongkongban szerzett alkotói kreditjeit. Utolsó álomgyári munkája, A felejtés bére óta kereken húsz esztendő telt el, s a heroic bloodshed atyja most visszamerészkedett az Újvilágba, hogy kiderüljön, képes-e még világszínvonalú akciófilmet dirigálni.

Ez is elúszott – William Eubank: Underwater / Árok

2020. január 9. – írta Iszlai József

William Eubank harmadik nagyjátkfilmje szinte alig tér el a rendező-operatőr korábbi munkásságától. Az űr-sci-fik rajongója ezúttal a víz alá helyezi ugyanazokat a régen bejáratott elemeket, amelyek együgyűen tükrözik az ember tehetetlenségét és a hatalomvágy kritikáját egy ízléstelenül összeollózott pastiche-ban. Brian Duffield és Adam Cozad forgatókönyve a látványra és olcsó ijesztésekre hajt, de legalább felsorolja a műfaj ismertetőjegyeit, amelyeknek rosszul alkalmazva is megvan egyfajta B-filmes varázsa.

Aki tudta, mit rejt Bőrpofa maszkja – Tobe Hooper-portré

2018. április 25. – írta Tóth Menyhért

Slapstick-komédiával kezdte, allegorikus töltetű hippifilmmel folytatta, ám végül egy emberi bőrből készült maszkot viselő texasi torzszülött vadul berregő láncfűrésze karcolta rá a tavaly elhunyt Tobe Hooper nevét a filmtörténelem halhatatlan nevű rendezőinek tablójára. Bár a karrierjét beindító, 1974-es A texasi láncfűrészes mészárlás zsenialitására sosem sikerült rálicitálnia, ráadásul életműve is igencsak vegyes minőségű filmekből tevődik össze, kétségtelen, hogy máig ő az egyik legmeghatározóbb horrorfilmes ikon.

Öldöklő angyal a kanálisban – Álex de la Iglesia: El bar

2017. október 18. – írta Papp Attila Zsolt

Álex de la Iglesia témái és történetei változtak az idők során, de az általa használt filmes eszközkészlet kevéssé. A túlélőfilmek exploitationjétől Buñuelig – így lehet röviden összegezni az El bar sztoriját és képi világát.

Fogaknak csikorgatása – S. Craig Zahler: Bone Tomahawk / Csontok és skalpok

2016. május 9. – írta Verpeléti András

Az igazán tökös B-western legalább annyira hiánycikk mostanában a filmiparban, mint Magyarországon a jó kézműves lager. Jóllehet az elsőrangú western a műfaj 60 éve tartó haldoklása során feltámad egy-egy film erejéig, a zsáner túléléséhez szükséges középkategória igazából már egyáltalán nem létezik. A Csontok és skalpok amellett, hogy megpróbálkozik egy ritka alműfaj reflektorfénybe állításával, a fent említett űrt betöltésére is törekszik. Ez többé-kevésbé sikerül is, ám a történet mégis kellemetlen mellékízt hagy a szánkban.

Welcome to Tijuana – Csapón kívül 1.: From Dusk Till Dawn / Alkonyattól pirkadatig

2016. január 16. – írta Jakab-Benke Nándor

Húsz éve került a(z amerikai) mozikba Robert Rodriguez és Quentin Tarantino első igazi közös terméke (noha egy éve már együtt dolgoztak a Four Rooms / Négy szoba külön-külön szegmensein). Új trivia-rovatunkban néhány vicces (vagy kevésbé vicces) tényt (vagy legfeljebb anekdotális értékkel bíró sztorit) osztunk meg.

Én vagyok Drakula, avagy Blaskó úr esete a világhírrel – Lugosi Béla-portré

2015. november 20. – írta Szántai János

Lugosi Béla évtizedekre meghatározta a módot, ahogyan Drakulát alakítani lehetett a vásznon. És bár azóta több száz, ha nem több ezer színész bújt a vérgróf bőrébe, az etalon mégis a Lugosi-féle karakter maradt, amihez viszonyítani, amitől eltérni lehet, így vagy úgy. Pedig nem örült, hogy beskatulyázták az örök gonosz szerepébe.

Csúcson túli – A Cannon Films története

2015. március 31. – írta Csiger Ádám

A 80-as években roppant termékeny Cannon másodvonalbeli zsánerdarabjairól, valamint röhejes és botrányos eredményt produkáló, Arany Málna-favorit közönségfilmjeiről híresült el, ugyanakkor a két igazgatót, Menahem Golant és Yoram Globust ma már nem túlzás a B-film, a trash, a camp és az exploitation pionírjai közt emlegetni.

A kisajátítás kiváltsága – Blockbusterek, mockbusterek, fősodrok, farvizek

2014. július 29. – írta Jakab-Benke Nándor

Az idén három Herkules-film is készült Amerikában, a filmipar más-más szegmenseiből érkeztek, de ugyanaz a célközönségük. Elmélkedés a hollywoodi kultúrfasizmusról.

Rodriguez Kills – Robert Rodriguez-portré

2013. október 18. – írta Géczi Zoltán

Egy tejano bandita színes élete és kirívóan termékeny ámokfutása, avagy így vált „egy 23 éves, 7000 dollárral rendelkező filmes hollywoodi játékossá”.