Quentin Tarantino: Django Unchained / Django elszabadul Quentin Tarantino: Django Unchained / Django elszabadul

A lovag sötét

Quentin Tarantino: Django Unchained / Django elszabadul

ÉRTÉKELD A FILMET!
Django elszabadul
Quentin Tarantino
2012

A Filmtett szerint: 9 10 1

9

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Az idei év leginkább várt filmje nem okoz csalódást sem a Tarantino-hívőknek, sem a jobb napokat is látott western rajongóinak. Csak néhány álszent emberjogi aktivistának.

Volt egyszer egy műfaj. Western volt a neve. Valaha minden moziba belovagolt, hogy terjessze a Vadnyugat hőskoráról szóló regéket, a nemzetet összekovácsolandó. Aztán gyengélkedni kezdett (érdekes módon éppen a fekete polgárjogi mozgalmak felerősödése környékén), s mikor Martin Luther Kinget eltemették, egyesek már a műfajt is temették volna. De Európában már működött Sergio Leone, Sergio Corbucci és még egy pár másik (Sergio és nem Sergio) nevű olasz filmes, és a gyerekkorukban magukba szívott amerikai propagandaműfajt feltámasztották: megcsinálták ugyanazt mocskosabbul, realistábban, és nem utolsósorban jobb zenével: Morricone, Nicolai, Bacalov és társaik olyan sarkantyúalávalót húztak a cserzett bőrű hősöknek, hogy már csak azért is érdemes volt moziba ülni. A világ röhögve spagetti-westernnek keresztelte a – talán az első igazán posztmodern – szubzsánert, és egy röpke, dicső évtizedig a Vadnyugat a spanyol és olasz napszította tájakra költözött. A spagetti-westernnel szinte egyidőben, 1963-ban született meg Amerikában egy (olasz származású) filmes, Quentin Tarantino. A sztori folytatását már ismerik, kedves Olvasók, a lényeg: 2012-ig kellett várni, hogy a hosszadalmas műfajtenisz újabb állomásaként a fentebb említett úriember elkészítse első westernfilmjét, ami egyszerre amerikai és egyszerre spagetti.

Kép a Django elszabadul című filmből

Tarantinót mindenki csak a kortárs Hollywood fenegyerekeként ismeri. És a szó nem is lehetne találóbb, hiszen a lassan ötvenéves direktor még mindig gyerek: műfajokkal játszik, megforgatja őket, felkavarja szabályaikat, mókázik velük, kacag rajtuk, s amikor megunja az egyiket, akkor gyorsan a másikra ugrik. És hálistennek (vagy a Weinstein-fivéreknek) mindezt a közönség szórakoztatására, sok pénzből teszi. De amikor játszik, komolyan csinálja: a megidézett műfajt alaposan ismeri, zenétől kosztümökig pontra tesz mindent. A Djangóval sincs ez másképp: már a főcím is igazán spagettis, s ráadásul az eredeti, 1966-os Django zenéje szól alatta. Mondani sem kell, ezenkívül nem sok köze van a sokféle nemhivatalos folytatást és spin-offot megért olasz filmhez, hacsak Franco Nero pár snittnyi kikacsintós jutalomjátékát nem tekintjük annak. Tarantino képi világában is következetesen ragaszkodik a hatvanas évekhez: többféle filmnyersanyagot használ, sőt, a műfajra jellemező orbitális zoomokat, lassításokat is mindig a megfelelő helyre szúrja be, de az egész nem válik zsánerparódiává: érződik rajta az a letűnt filmtörténeti korszak iránti gyermeki rajongás és nosztalgia, amely a legtöbb Tarantino-film sajátja.

Kép a Django elszabadul című filmből

Ismertethetném dióhéjban a film sztoriját, de nem érdemes. Máris ott a köztudatban, mindenki letöltötte még a mozis premier előtt, mindenhonnan az harsog, és joggal: ha az idén csak egy filmet fogsz megnézni a moziban, akkor ez lesz az. És ez jól van így. Persze a rég kivénhedt spagettizsánert nem fogja feltámasztani, de mégcsak az általánosabb értelemben vett western műfaján belül sem hoz paradigmaváltást: mondhatni inkább Tarantino-film, mint westernfilm, a saját szerzői filmográfiáján belül kell és lehet értelmezni, nem a műfajén belül. A Djangót (is) a mellékszereplők tolják előre: a címszereplő (Jamie Foxx) ikonikusnak szánt figura ugyan, de szinte passzívan sodródik a zseniálisan megírt és eljátszott Schultz doktor (Christoph Waltz) mellett. A fogorvos-fejvadász egy huncut vargabetűvel echte németnek lett megírva, s ezzel nagyszerűen reflektál a Brigantyk szintén Waltz-alakította nácijára. Mellette a fekete szolgáló, Stephen (Samuel L. Jackson) a legizgalmasabb és legkomplexebb figura a filmben: egyiküknek sem tudjuk, csak találgathatjuk motivációit. DiCaprio s még a jó öreg Don Johnson is tobzódik a rasszista déli ültetvényesek szerepében, s a harsány karakterek mellett Django szinte sótlannak tűnik, csak a pisztolyharcban látszik némileg kibontakozni.

Kép a Django elszabadul című filmből

A klasszikusnak számító tarantinói elemek (bosszúdramaturgia; narratívát megszakító törések; saját és más filmekre történő ironikus reflexió; jó értelemben túljátszott figurák; cselekmény késleltetése feleslegesnek tűnő, de jópofa párbeszédekkel) itt is hangsúlyosan jelen vannak, de a választott tematika talán sohasem volt ennyire kedélyborzoló, még a nácivadász zsidók esetében sem: egyesek a niggerezés miatt keltek ki a filmre, mások (lásd Spike Lee ingyenreklámmal felérő kijelentését, hogy ő márpedig nem hajlandó megnézni a filmet) a Dél rabszolgatartó múltjának felelevenítését, illetve a felelevenítés módját kifogásolták. Úgy tűnik, Quentin darázsfészekbe nyúlt, egy még mindig begyógyulatlan sebbe, és jól tette. A film ugyan mindekelőtt szórakoztatni akar, de a kivénhedt fekete szolgáló, Stephen figurája olyan morális dimenziót ad neki, amitől az ember akarva-akaratlan elmélázik a rasszizmus-rabszolgaság-elnyomás témáján. Aki már hozott meg döntést kisebbségként, az tudja, miről beszélek.

Kép a Django elszabadul című filmből

Igaz, ami igaz, a mester legújabb művén kissé érződik a trehányság, főleg ami a forgatókönyv kontinuitását, vagy egyes filmes eszközök használatát jelenti. Az ember viszont hajlamos ezeket is a műfaj befolyásának betudni, vagy egyszerűen megfeledkezni róluk, mert Tarantino mesélőkedve magával sodorja. Soha nem fogom megbocsátani a moziknak, hogy év elején tűzték műsorra: innentől csak lejtőre lehet menni.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Django elszabadul

Django elszabadul

Színes akciófilm, filmdráma, western, 165 perc, 2012

Rendező:
Szereplők: , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

9

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Jurassic World: Világuralom

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 146 perc, 2022

    Rendező: Colin Trevorrow

  • Enfant Terrible

    Színes életrajzi, filmdráma, 134 perc, 2020

    Rendező: Oskar Roehler

  • Elvis

    Színes életrajzi, zenés, 159 perc, 2022

    Rendező: Baz Luhrmann

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Friss film és sorozat

  • Jurassic World: Világuralom

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 146 perc, 2022

    Rendező: Colin Trevorrow

  • Enfant Terrible

    Színes életrajzi, filmdráma, 134 perc, 2020

    Rendező: Oskar Roehler

  • Elvis

    Színes életrajzi, zenés, 159 perc, 2022

    Rendező: Baz Luhrmann