A gazdasági világválság kellős közepén szívet melengető egy olyan hely, ahol hot-dog esik víz helyett, térdig gázolunk a fagyiban, és tényleg kolbászból van a kerítés. De még egy animációs filmben sem hullik az ölünkbe csak úgy a közepesen átsütött marhasteak: itt is látnunk kell, hogy a túlzásba vitt fogyasztás nem marad büntetlenül, előbb-utóbb beüt a krach: derült égből támad a fasírt, avagy a jólét visszavág.
A Sony animációs cégének legújabb, Derült égből fasírt című egészestés filmje az eddigi legsikeresebb munkájuk, így ha a korábbi Nagyon vadon, vagy Vigyázz, kész, szörf! filmjeivel nem is, a spagettitornádót felvonultató mozijukkal biztosan ráhozták a frászt az animációs mozik trónján ülő Pixarra. A Wall-E színvonalától még elmarad ugyan a hasonló társadalomkritikát felrajzoló fasírtkaland, de ha így folytatják, a Pixarnak bizony fel kell kötnie a CGI-nadrágot, ha továbbra is uralkodni akar.
Helyszínünk egy egykor szardíniakonzerv-gyártásból élő, tönk szélére került kisváros „valahol az Atlanti-óceán A betűje alatt”. Mivel a szardíniát már nem eszi meg a világ, kénytelenek a saját torkukon lenyomni azt: ezt eszik ebédre, vacsorára, főzve, rántva, köretnek, italnak és desszertnek. Az étkezési kultúrájukba egy fiatal tudóspalánta hoz változást, aki eddig csak elfuserált találmányaival szórakoztatta a város lakóit. Legújabb ballépése nyomán azonban egyszer csak hamburger kezd hullani az égből. A sztratoszférába lőtt masina jól szuperál, így vízből képes bármilyen ételt előállítani. Az egykori béna feltalálóból egy csapásra a városka Dévényi Tibi bácsija lesz, aki napjában háromszor potyogtat az égből bármit, amit a nép gyermeke megkíván.
A film az 1978-ban kiadott, azonos című mesekönyv alapján készült, ezt dolgozta át forgatókönyvvé az író-rendező páros, Chris Miller és Phil Lord. A két író korábban az Így jártam anyátokkal (How I Met Your Mother) című sitcomban csiszolgatta humorérzékét, első egészestés filmjükbe a sorozat néhány jól bevált poénját (pl. vicces állatfaj-keresztezések) is magukkal hozták. Jól sikerült gegekben nem is volt hiány, a történetvezetés egyéb pontjain azonban már meg-megállt a tudomány. Hiába a közkedvelt alapanyag, a mindössze 30 oldalas könyvet nem elég egy-két plusz poénnal megtoldani. Az ételeső történetéhez kreálni kellett egy fő- és néhány mellékszereplőt, majd finoman hozzákeverni néhány epizódot. A főhőst valószínűleg Dexter laboratóriumából bányászták elő, s az elfuserált találmányokat halmozó, kedves, de menthetetlenül lúzer tudóspalántával csak egy baj van: hogy unalmas. Szimpatikus, de nem elég aranyos, se imádni, se utálni nem lehet, így hát a kalandjait is különösebb körömrágás nélkül üljük végig. A csinos és butuska bemondólánykát (meg)játszó szeleburdi partnernője sem sokkal izgalmasabb jelenség, talán az átlagon felüli csípőmérete a legérdekesebb tulajdonsága, ami öt perc elteltével már sajnos vajmi kevés. A romkom-vonalat vivő főszereplőpáros mögött tébláboló háttérfigurák között azonban akad néhány ínyenc falat: a túlmozgásos, túlbuzgó rendőr, a szeme helyén is szemöldököt hordó, halászmetaforákat dünnyögő apa, vagy a rekordsebességgel dagadó, számító polgármester ügyesen eltalált figurák, nagy kár, hogy kisebb adagokat kapunk belőlük, mint a legmenőbb éttermek flancos nevű fogásaiból.
Szerencsére nem a karakterek hátára rakták a szórakoztatás összes terhét, így a halovány figurák szinte eltörpülnek az egymásra halmozott gegek és húspogácsák árnyékában. Az alkotók szemmel láthatóan nagy gondot fordítottak arra, hogy a család egyik tagja se unatkozzon: a gyerekek kapnak egy könnyen fogyasztható kalandot, színes fagyitakaróval fedett házakat meg zselépalotát, a felnőttek a sokszor tálalt történet mellé pedig rengeteg áthallásos poént, műfajparódiát és filmes utalást a Star Warstól a Twisteren át az Armageddonig.
A látványra sem lehet panasz, viszonylag ritkán fordul elő, hogy szívesen megennék egy animált palacsintát, de ahogy ömlött rá az égből a juharszirup, az tényleg mennyeien nézett ki. A szereplők ettek is rendesen, élen járt ebben is a polgármester, aki saját derékbőségén mérte a város gyarapodását. A rendszer azonban nem sokáig bírta a túlterhelést, az egyre növekvő super size-menük lassan a fejükre nőttek. A katasztrófa közeleg, a fej nélküli grillcsirkék hamarosan támadásba lendülnek, kell hát egy csapat, aki leállítja a gépet, mielőtt még túl késő lenne. Mondanom sem kell, a rögtönzött válságstáb hatékony munkát végez, és hiába az unalomig mesélt sablonok, bizony legalább annyira jól esik ezt látni, mint az égből pottyant marhasteaket.
