A Sapientia-könyvek sorozatában másodikként napvilágot látott tanulmánykötet a médiumok egymásra hatásának bonyolult viszonyrendszerébe nyújt betekintést. A szerkesztő, Pethő Ágnes, a kolozsvári BBTE Magyar Tanszékéhez és a Sapientia Kutatási Programok Intézetéhez kapcsolódó fiatal kutatók szövegeiből készített válogatást.
A kötet négy alfejezetre tagolódik, ezek mindegyike egy kommunikációs médiumot kezel kiindulópontként: a filmet/mozgóképet, az irodalmi szöveget, a reklámot, illetve a festményt. Az egyes alfejezetekben csoportosuló tanulmányok más-más alapállásból közelítenek az intermedialitás kérdésköréhez, különböző tudományos paradigmákhoz kötődnek, eltérő módszertannal dolgoznak. Már maga ez a tudományelméleti sokszínűség érdeklődésre tarthat számot. Ám az ily módon életre kelő változatosság egyszersmind gátolhatja is az egységes kötet érzetének kialakulását, főleg ha a tanulmányírók az „intermedialitás” fogalmának eltérő értelmezéseit követik. Hiszen a nyelvi képek vagy metaforák nem ugyanúgy minősülnek képeknek, mint a festett társaik, és az irodalom, vagy a könyv fogalma is változásokat szenved, mihelyt a papírtestből átkerül a filmvászonra.
Ebben a vonatkozásban igen hatékony bevezető Pethő Ágnes A mozgókép intermedialitása. A köztes lét metaforái című tanulmánya, amely felidézi a filmnek a klasszikus művészeti ágazatokat egyesítő médiumként való elfogadtatását, és történeti-poétikai elemzését nyújtja a filmre alkalmazott „szinesztézikus” megnevezéseknek (pl. „szemnek szóló zene”). Ebben az elemzési irányban helyezhető el Sándor Katalin tanulmánya is Géczi János képverseiről, kollázsairól, amelyeken a betűk mintákká alakulnak, az újsághírek pedig képi történetté szervesülnek, nem utolsósorban a kitűnő elemzések elolvasásának eredményeként. Pieldner Judit a „filmkép önreflexív alakzatait” (például kamera, fotógép, rendőrségi nyomvétel) vizsgálja Bódy Gábor Kutya éji dala című filmjében, és értő bemutatását adja a kísérleti film sokszor emlegetett, ám ritkán pontosított kategóriájának.
Király Hajnal a finn film jeles képviselőjének, Aki Kaurismäkinek Juha című filmjét „olvasva” (a film maga egy adaptáció) meggyőzően demonstrálja azt a folyamatot, ahogyan a film kezdeteire jellemző fekete-fehér hangmentesség és a bensőséges színészi játék hiánya egy vargabetűvel a posztmodern minimalizmus eszköztárában bukkan fel. Neil Jordan 1984-es, Farkasok társasága című filmjének és a Grimm/Charles Perrault eredetszövegeknek a viszonyhálózatát követi nyomon Molnár Andrea tanulmánya, míg Jim Jarmusch Szellemkutyájának a szamuráj/gengszter/rajzfilm műfaji arzenálokhoz kötődő megoldásairól Blos-Jáni Melinda ír. Tanulmányában a Pethő Ágnes által elemzett „köztes lét metaforáinak” két szép példájára bukkanhatunk, ezek megoldásként kínáltatnak a Jarmusch-univerzum sem kommersz, sem művészfilmes be-nem-sorolhatóságából eredő dilemmára („avantgárd hip-hop gyakorlat”, „offbeat”). Bota Szidónia reklámképek széles spektrumában mutatja ki az „élettörténet” konvencióinak kényszerítő erejét, tanulmánya hatásos példája az antropológiai indíttatású, írott és képi média vizsgálatának. Milián Orsolya Frida Kahlo képeit elemző szövege az önéletrajziság irodalomelméleti megközelítéseinek naprakész kontextusában szituálható, bravúros „képes” alkalmazása ezeknek. Görög Hajnalka művészet- és irodalomtörténeti háttereket mozgósít avégett, hogy a már létükkel is paradox erdélyi protestáns képi szirén-ábrázolásokat a korabeli prédikációk viszonylatában érthetővé gondolja.
Az Irodalom- vetületek alfejezet három szerzője a hagyományos értelemben vett „szöveg” területén belül marad. Dánél Mónika Gogol és Dosztojevszkij egy-egy festett kép körül felépülő történetét elemzi, Megyaszai Kinga Kleist Hamburg hercegének néhány ekphrasztikus szöveghelyét vizsgálja. Lőrincz Csongor Kosztolányi és Szabó Lőrinc verse kapcsán a magyar irodalmi későmodernség individum-felfogását tárgyalja.
Különös figyelemre érdemes a Függelék című alfejezet, amely egy többnyelvű, klasszikusokat és forró újdonságokat egyaránt felvonultató bibliográfiával indít, „irodalom és film médium- és művészetközi kapcsolatainak kérdéseiről”. Az alpontokba szervezett hatalmas anyag valóságos kincsesbánya a kezdő, netán jócskán haladó intermediátorok számára. Címül választott kérdésemmel nem csak az egyes tanulmányok módszertani alapállását és választott médium(ai)át próbáltam felvázolni, hanem abbéli reményemnek is hangot (képet?) kívántam adni, hogy ez a tanulmánykötet valóban az őt megillető mozgásban fog részesülni.
Képátvitelek. Tanulmányok az intermedialitás tárgyköréből. Sapientia-könyvek 2. Szerk.: Pethő Ágnes. Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2002. 398 oldal. E-mail: kpi@kpi.sapientia.ro
.jpg)
