Ken Loach stílusa rég klasszicizálódott, miközben filmjei markáns szerzői világképpel rendelkeznek és rendre újabb tónusokkal gazdagodnak. Annak ellenére, hogy a dokumentarista, újhullámos hagyományokat ápoló rendező alkotói megoldásai olykor már fáradtnak tűnnek, szemlélete máig életképes: ez a kétarcúság jellemző angol legújabb, Barátom, Eric című filmjére is.
Akármelyik filmjéről is legyen szó, Loach mindig társadalmi összefüggésben foglalkozik kisember szereplőivel. Korai remekműveiben a szociális szerepeket elvető, vagy beilleszkedni képtelen karakterek foglalkoztatták (Kes, Családi élet), legújabb filmjeiben pedig a társadalmi konstrukciók problémamegoldó szerepét, összetartó erejét igyekszik hangsúlyozni: hol patetikus (Felkavar a szél, Nevem Joe), hol ironikus megközelítéssel.
Loach legújabb filmje egy középkorú manchesteri postás történetét beszéli el. Eric (Steve Evets) a helyi kisstílű bandába keveredő két mostohafiával él együtt, miközben élete fordulatot vesz: első házasságából származó lányának, Samnek a gyermekére kell vigyáznia, így találkozni kényszerül 20 éve nem látott első feleségével, akivel újfent kapcsolata szövődik. A film szemlélete azonban kettős: Loach egyszerre közelít iróniával és empátiával főhősének történetéhez, ami zseniális húzásnak bizonyul, és a film legérdekesebb vonásait adja.
A film egy karambollal indul: Eric zavart állapotában képtelen kilépni a körforgalomból. De a balesetet végül karcolás nélkül megússza és később már egy baráti, problémamegoldó tréningen látjuk viszont, ahol postáskollégáival elképzelik, hogy egy híres ember tekintetébe bújnak. Mindenki választ egy nevet a foglalkozáson: a film egyik legviccesebb képsorában Sammy Davis Jr., Fidel Castro, Nelson Mandela, Gandhi, Eric Cantona, Frank Sinatra szelleme idéződik fel. Ahogy ebben a jelenetben is, Loach vázlatszerűen, de mégis plasztikus, markáns ecsetvonásokkal emeli ki karaktereinek jellemző vonásait, akiket szimpátiával, mégis távolságtartással szemlél.
S valójában a film cselekménye is ennek a szemléletnek köszönhetően nyer egyszerre derűs és egyben komoly színezetet. Később néhány füves cigi közben ugyanis Eric elképzeli, hogy meglátogatja őt a híres manchesteri futball-ikon, Eric Cantena. Ő az a bizonyos címbeli barát, aki bölcs kívülállóként lelket önt belé, hogy sikeresen vegye az elé gördülő akadályokat. A film kettős szemléletét a film gazdag motívumrendszere is tovább hangsúlyozza. A derűs, komikus pillanatok motorja, egyben a postás életét meghatározó apátia feletti uralom megszerzésének módszere tehát az irónia lesz.
De a Barátom, Ericben végül nem a képzeletbeli barát, hanem a közösség szerepe jelenti a valódi felhajtó erőt. Az égető problémák elé a baráti összejövetelek állítanak görbe tükröt, és ha sokan összedugják a fejüket, minden egy csapásra megoldódhat, mint a mesében. A Barátom, Eric kétségkívül az egyik legkönnyedebb Loach film: a kiinduló figurákat adó környezet és az őket körülvevő problémák csupán ugródeszkaként funkcionálnak, a valóság problémáit a fantáziadús képzelet ellenpontozza. Loach filmje elszakad a problémafilm analitikus, komoly hagyományaitól. Talán ezért sem annyira bántó, hogy az angol rendező érezhetően kaptafára járatja saját, korábbi filmjeiben kimunkált jeleneteit, motívumait. Szó sincs már esetlegességről és spontaneitásról: jól ismert és ezerszer bevált szituációkat, poénokat láthatunk viszont.
A Barátom, Eric szerzői közönségfilm; rendkívül derűs és szórakoztató alkotás. Loach filmjének sokszor banális, suta dialógusait a film nagyfokú személyessége menti meg. Ismerős karaktereket, ismerős élethelyzeteket láthatunk viszont; de ez már nem a valóság, hanem Loach filmes univerzumának (olykor narcisztikusan ható) tükre és karikatúrája: újabb kapufa a mester életművében.
.jpg)
