Az Üvegtigris rendezője új (akció)vígjátékkal rukkolt elő, melyben erősen épít a csúcsfejek bestiáriumára: kedvelt karakterszínészekre és új arcokra. A főbb szerepeket Kaszás Attila, Gesztesi Károly, Dörner György, Ullmann Mónika, Kálloy Molnár Péter, Selmeczi Roland játssza, de feltűnik a filmben Szilágyi István és Vágó István is.
Az új felfedezett a Színművészeti Egyetemen nemrég végzett Holecskó Orsolya; Fenyő Ivánnak pedig ez az első főszerepe. Hogy főbb-e ez a szerep, mint a többi féltucatnyi, az nem egyértelmű; annyi azonban biztos, hogy az általa megformált reklámfilmesnek van egy rezonőri-narrátori funkciója, ami kissé kívül is helyezi őt a fikción.
A Kútfejek cselekménye egy-két epizódtól eltekintve egy benzinkútnál játszódik. Az alkotók próbálkoztak dúsítani a film látványvilágát az akciófilmből ismert elemekkel (fegyverek, repülőgép, helikopter, visszaszámlálós bomba, kommandósok), azonban a lényeg a színészekre van bízva. És nem csak a (kiváló!) alakításukra, hanem a karakterükre is. Fenyő Iván több mint emlékeztet Keanu Reevesre (l. Mátrix, Féktelenül), Holecskó Orsolya mosolya pedig olyan, vagy bájosabb, mint Audrey Tautoué.
A forgatókönyv ügyetlenségei és a végig nem gondolt karakterológiák viszont zavaróak. Például nem Kaszás Attila kiváló alakításával van baj, neki a megírt szerepe zavaros. Nem hihetetlen, csak hiteltelen. Egyrészt eszementen féltékeny: puskát szerez be, hogy lelője azt, aki szemet vetne a párjára, de a benzinkútnál estére egyedül hagyja az imádott hölgyet csak azért, hogy elmenjen megnézni a barátaival tévén (!) a német olasz focivébédöntőt – mindezt argentin mezben. Lehet, hogy a cselekmény teljesen abszurd az összes amerikai kommandóssal, bombával, aranyrudakkal és szökött fegyenccel, de néhol, épp ennek ellenében talán nem ártott volna egy kis pszichológiai realizmus.
A cselekmény nagyrészt jól szervezett, kiváló fordulatok színezik (például, hogy kinél van a fegyver), de néhány dramaturgiai fogás erősen sántít. A forgatókönyvet egész profi csapat írta, de arra például nem figyeltek, hogy hihető legyen az egyik legfeszültebb jelenet tétje. A benzinkútból való kijutást megakadályozta ugyan a lezuhant, bombát tartalmazó konténer, de ha a garázs üvegfalát kiütnék, nem kellene rettegniük a visszaszámlálós bombától. Jó elgondolás a benzinkútnál zajló eseményeket párhuzamba állítani egy focimeccsel, de ez már ötlet szintjén kihasználatlan. Miért épp német–olasz a vébédöntő? Mert fontos a hihetőség? Ha már minden egyéb abszurd (bomba, aranyrudak, a szálak véletlen találkozása stb.), nem lehetett volna akár magyar–brazil is? És a meccs dramaturgiáját is kidolgozottabban kapcsolhatták volna össze a túszdráma eseményeivel: kihagyott tizenegyes, áramszünet miatt nem látott gól, kiállítás stb.
A poénok többsége verbális, a közönség akkor nevet, ha a színészek valami jó vicceset mondtak. Pedig voltak remek vizuális gegek is. Hatásos, amikor a főszereplő vízióiban akcióhősnek képzeli magát, vagy egyes késleltetések, mint a két fegyenc fokozatos be- és megmutatása. Gesztesi Károly alakítása sziporkázó, csak túl jól filozofál magyarul annak ellenére, hogy a szerepe szerint török kamionsofőr, aki magyarul egy kecsapról szóló könyvből tanult. Összegzésül, a film több hiányossága ellenére szórakoztató, és talán nem minden nézőnek jutnak eszébe a kihagyott lehetőségek – csak a vicces csúcsfejek.