Éppen a minap beszélgettünk egy ismerősömmel, hogy milyen nehéz is a szakmai és személyes életünket elválasztani egymástól. Akkor abban egyeztünk meg, hogy elég nehéz függetleníteni egymástól a kettőt – akkor még nem gondoltam arra, hogy pár nap múlva látni fogom a Miért pont őt, aminek létezése határozott érv amellett, hogy miért is ne forgassunk filmet a haverjainkkal.
Készült 16 évvel ezelőtt egy viszonylag ártalmatlan komédia, az Apádra ütök (Meet the Parents), melyet az Apatow-istálló egy viszonylag kevésbé ismert tagja, John Hamburg írt. Ebben a főszereplőt (Ben Stiller) barátnője bemutatja a szüleinek mutatja, az ápolóként dolgozó férfi értékrendszere azonban mélységesen eltér a lány apjáétól (Robert de Niro). Hosszú háborúskodás és számtalan olcsó geg után végül egymás vállára borul mindeki: kiderül, hogy aki szeret, elfogad.
Sok új ötlet nem lehetett az író-rendező tarsolyában: a Miért pont ő? főszereplője ezúttal egy komoly szerepeiről ismert színész (Bryan Cranston), akinek a lánya épp bemutatja neki új barátját (James Franco), a multimilliomos játéktervezőt, akivel értékrendeszerük merőben különbözik, de hosszú háborúskodás és számtalan olcsó geg után természetesen végül egymás vállára borul mindenki a karácsonyi, családi egyetértésben, és kiderül, hogy aki szeret, az elfogad.
Különösen fájdalmas két, Oscar-díjra is jelölt, bizonyítottan jó színészt vizeletben úszkálva látni (lehetne ez szimbolikus kép is, de sajnos nem az), amikor mindkettejükről tudjuk, hogy képesek mély emberi érzelmek, súlyos átalakulások eljátszására, Cranston a Breaking Bad (Totál szívás) főszerepében a mozgókép-történet egyik legjobban kidolgozott átalakulásáért volt felelős, Franco pedig a 127 órában játszott hitelesen egy hegymászót, aki saját kezét kell levágja, hogy megszabaduljon egy nagy szikla szorításától. És, persze mindketten játszottak már rossz filmben is (Franco esetében ez halmozottan igaz), de esetenként még ott is képesek voltak élvezhető színészi játékra, Hamburg filmjét azonban biztosan egyikük sem fogja kedvenceként felemlegetni.
A Miért pont ő? nem is az altesti humorral gyűlik meg legjobban a baja (bár azért a pisifürdő-bölénygolyó-kombináció ízét nem akartam még képzeletben sem a számban érezni), a legnagyobb probléma itt az, hogy az író láthatóan képtelen bármiféle realizmust, vagy emberséget becsempészni a filmbe. A morgó apósjelölttől a multimilliomos számítógépes guruig mindenki olyan érzelmi intelligenciáról tesz tanúbizonyságot, mintha egy űrlénynek kellett volna filmet készítenie arról, ahogyan karácsonykor az emberek viselkednek. Franco Laird Mayhew-ja nem veszi ézre, hogy legtöbb megmozdulásával nem lopta be magát Ned Fleming (Cranston) szívébe, azért egyre-másra pénzzel akarja megvásárolni a barátságát: épít neki egy saját arcképével díszített bowling-pályát, megmenti az anyagi csődtől Fleming cégét, 22 éves lányát pedig ráveszi arra, hogy abbahagyja az egyetemet, majd kinevezi a vagyonát kezelő Mayhew Alapítvány élére.
Az apa mindezeken érthetően felháborodik, elvégre a családot és bizniszt külön kell választani, nem? Másfél órás rábeszélés után azonban rájön, hogy nem is olyan rossz dolog saját kuglpályán gurítani a golyókat, egy anyagilag jól menő cégnél dolgozni, és az sem, ha lánya többszáz millió dollárról fog gondoskodni, esetleg akár egyetemi diploma nélkül is (de ne aggódjunk, azért a lány is visszamegy az iskolába).
A legnagyobb baj ott van, hogy a két férfi közötti konfliktus teljességgel kreáltnak érződik, Mayhew-nak nincs különösebb oka úgy viselkedni, mintha az alapvető emberi kapcsolatok túl bonyolultak lennének neki (ha legalább drogozna, vagy inna, de nem, ő csak ilyen és kész), és miután külön megkéri barátnője háromszor, hogy káromkodjon, úgy beszél tovább, mintha semmi sem történt volna. Flemingnek pedig, ha tényleg konzervatív, lányát féltő apa lenne (annyira konzervatív, hogy – urambocsá’ ártatlan lelkének – egy papírgyárban dolgozik, és szerinte az internet még mindig csak egy múló hóbort), nem kellene ekkora problémája legyen azzal, hogy lánya élete hátralévő részét luxusban élheti le. És azt se mondja nekem senki, hogy egy milliomos, aki 13 éves kora óta programozik, nem hallotta volna az „ilyen az élet” kifejezést sehol.
A Miért pont ő? határfilm: vagy imádni fogod a két teljesen emberietlen papírszagú hős generációs csatározását, vagy végig fogod sóhajtozni a filmet (nekem egyszer sikerült őszintén elmosolyodnom a vetítés alatt) – és vélhetőleg azzal a barátoddal, aki nevetni tudott a film poénjain, többé nem ülsz le sörözni, mert rájössz, hogy semmi közös nincs bennetek.
