Hozzávalók: egy darab antipatikus főgonosz, néhány, esetlenségükből fakadóan komikus mellékszereplő, egy szerelmi szál, valamint Stela Popescu. Az alapanyagok kimérése, majd homogén szubsztanciává keverése egy már mindenki által látott, mégis sajátos, hazai ízű történetet alkot.

A spanyol rendező-producer a 2008-as Contra timp című akciófilmmel debütált a román filmvásznakon, azóta két román komédiát is rendezett (S-a furat mireasa, Ho Ho Ho: o loterie de familie). A Mamaia igencsak közönségbarát film, a széleskörű motívum- és tematikaválasztásban bebiztosította magának a „tömegfilm” jelzőt, hiszen gyakorlatilag minden korosztályt megmutat és megszólít. Felfrisstítően hat az emberre, hogy megannyi román újhullámos filmélmény után röpke két óra erejéig felszusszanhat, azonban kérdéses, hogy nemzetközi közönség előtt megállná-e a helyét a Mamaia (innentől: A nagymama).

A film narratívája annyira ismerős, hogy már-már a déjà vu élménnyel határos. Adott egy szociológiailag sztereotipizált alaptörténet, mely a pozitív szereplőt és főhőst, Matildát (Stela Popescu) az antagonista Tănase Tănăsescuval (Valentin Teodosiu), az ingatlanügynökkel állítja szembe. Tănase egy amerikai befektetővel kötött üzlet kapcsán akarja megvásárolni és lerombolni a régi társasházat, melyben Matilda és idős barátai laknak, hogy helyére irdatlan felhőkarcoló épülhessen. A narratíva és karakterárnyalás, valamint a kulcsfontosságú motívumok annyira tisztán meghatározzák a jó-rossz, helyes-helytelen, szimpatikus-antipatikus értékeket, hogy a néző számára szájbarágóan tisztává válik a történet állásfoglalása: Matildával és gyugdíjas barátaival azonosulunk, hiszen ők a „gyengébb fél”, a vagyonukból ravaszul kiforgatott naiv öregek, akiket a kizsákmányoló sztereotípiáját túlzottan is illusztráló ingatlanügynök kitessékel a festői ódon házból ahhoz, hogy majd a kapitalizmus bástyáját építse helyére. Matilda, miután barátait kiköltöztetik a házból, elhatározza, hogy a végsőkig helytáll, és makacsul ragaszkodik tetőtéri lakásához, mely az ingatlanügynök számára így a legnagyobb tétté válik.

Motívumkezelésében a film nem csak következetes, de karakterábrázolásához hasonlóan szuggesztív, valamint a hazai, kelet-európai értékekre alapszik. A célközönség számára tétté válik a régi ház, melyhez az öregek szentimentális értékeket is társítanak, valamint idegen, romboló erejű lesz a felhőkarcoló, mely az anyagi kizsákmányolás szimbóluma a filmben, és sokak köztudatában is. A túlzott szuggesztivitás a szereplőket sem kíméli meg, a negatív karakterek már nevüktől fogva viccesek, hiszen Tănase Tănăsescu fiait tendenciózusan Romulusnak (Paul Diaconescu) és Remusnak (Adrian Văncică) hívják. Így az antagonisták annyira esetlenek és komikusak, hogy a makacs Matilda szempontjából nem is bír igazi téttel házához való ragaszkodása. A reális erőviszonyok a filmben megváltoznak, kiegyenlítődnek. A potenciálisan veszélyt jelentő Tănase kapcsolatai és pénze ellenére saját kapzsisága, és nem utolsósorban Matilda találékonysága és rendíthetetlensége áldozata lesz, Matilda pedig természetesen egy különleges idős hölgy, aki barátaival ellentétben nem naiv, és a megszokottnál sokkal szívósabb és akaratosabb.

Mihelyt a tolakodó ingatlanügynök próbálkozásai agresszívvé válnak, Matilda is hozzáállást vált, az általa kitervelt ellenállás a Reszkessetek, betörők  jellegzetes szekvenciáira emlékeztet, melyben egyszerű háztartási eszközökkel és tárgyakkal láncreakciókat hoznak létre, melyek visszatartják a betolakodókat. A kettőjük közötti harcot pedig mi más oldhatná meg, mint egy Rómeó és Júlia, annyi különbséggel, hogy Rómeó a filmben Romulus, Júlia pedig Ana (Mădălina Anea), és egyikük sorsa sem végződik tragédiában.

A film miliője olykor következetesen próbál meghatározatlan lenni, a Bukarestben játszódó történet a városból keveset mutat meg, ezt azonban áthúzzák a régió-specifikus motívumok és referenciák, a rendszerváltás előtti korszak felidézése, a „dinamovista” szomszéd, és Gică Petrescu talán leghíresebb dala, az „Astăzi e ziua ta”, mely kétszer is elhangzik a főszerelő Stela Popescu előadásában. Kétségkívül A nagymama az a film, melynek hiányosságait, gyenge pontjait nem tudnánk anélkül említeni, hogy annak tekintenénk, ami: egy könnyed, kedves történet, melyet vasárnap este a család összes tagja, minden korosztály megnéz, a tömegfilm-attribútum azonban nem menti fel a szájbarágósság, az árnyalatlan karakterek, és a redundáns motívumok barokkos ömlesztése alól.