Hurok címen megrendezte az első magyar időhurkos sci-fit, de szeretné elkerülni az X-akták és a David Lynch-filmek buktatóit. Követendő példaként a Looper és az Eredet lebegett a szeme előtt, de filmje az Időbűnökhöz áll legközelebb. Filmet rendezni Ridley Scott forgatásán és David Fincher werkfilmjeiből is tanult, II. világháborús sci-fi ötletét pedig Shia LaBeoufnak pitchelték. Madarász Istivel időjátékokról, akciótrükkökről, és sikeres Rejtő-adaptációjáról, A fekete múmia átkáról beszélgettünk.
Mit csiszolgattok most a Hurkon?
Most fejeztük be a vágást. Úgy tűnhet, sokáig vágtunk, mert tavaly október-novemberben forgattunk, de tavaly nyáron forgattuk a Rejtő-tévéfilmet is, és amikor elkezdtük volna annak a vágását, kiderült, hogy csinálhatjuk a Hurkot. Úgyhogy félreraktuk Rejtőt, leforgattuk a Hurkot, majd félreraktuk a Hurkot, és áprilisig a Rejtőn dolgoztunk. Csak április közepe óta vágunk, múlt héten volt a picture lock, amikor is befejeztük a vágást. Most kezdődik a hangutómunka, a zeneszerzés, a trükkök már készülnek egy ideje. Januárra kész leszünk, bemutató tavasszal. Kb. 90 perces lesz a film.
Végre egy másfél órás film. Manapság alig tudnak kétórásnál rövidebbet csinálni.
Azt hittem, hosszabb lesz a Hurok is, 127 perces volt az első vágás. De azt vettük észre, minél céltudatosabban halad a történet, annál jobb lesz a film. Így szépen lefejtettük róla a mellékszálakat, mert bár jól sikerültek, a lényegre kellett koncentrálni.
Rendezőként nehéz volt váltogatni a projekteket, Rejtőből Hurokba, Hurokból Rejtőbe esni?
Azt olvastam, hogy amikor Spielberg a Schindler listáját forgatta, esténként a Jurassic Park trükkjeit ellenőrizte műholdon. Ha neki sikerült... (nevet) Amúgy tényleg nem volt könnyű, de most így jött össze. Örültem, hogy csinálhattam.
Az időjátékos sci-fikben könnyű belegabalyodni a történetbe. Mi az a hiba, amit a Hurokban mindenképp el szerettél volna kerülni?
Leginkább azt – és ez nemcsak az időutazós, hanem a fantasztikus filmekre is igaz –, hogy elszúrjam a végét. Az ilyen filmekben általában van egy izgalmas alapfeltevés, ami megragadja a nézőt, aki erre elkezd szurkolni, hogy csak el ne rontsák azt. Nekem fontos volt, hogy a végén ne blöffel keveredjünk ki a sztoriból. Imádom a Twin Peakset, az X-aktákat és a David Lynch-filmeket, de ezek megengedik maguknak azt, hogy 80 percig építenek valamit, amit az utolsó tízben elbutáskodnak, mert úgyis az a lényeg, hogy addig milyen nagy volt a feszültség. Én azt akartam, hogy a néző értse a végén, mi miért történt a negyedik percben. És ez óriási kihívásnak bizonyult. Nem számítottam rá, hogy ez a szép szerkezet, amit kitaláltunk, csak akkor működik, ha semmit nem kell kivágni a filmből. Ijesztő felfedezés volt, hogy ha egy túl hosszú jelenetből kivágok két mondatot, akkor emiatt később is ki kell vágni valamit, amitől aztán dominószerűen borul az egész építmény. El kellett döntenünk, mi a fontosabb: hogy a szerkezet épségben maradjon, vagy a történet szíve a helyén legyen. Jó sokáig zsonglőrködtünk a jelenetekkel, hogy beálljon a kívánt egyensúly, de végül csak sikerült.
A nyilatkozatokból az szűrődött le, hogy közönségbarát filmet szeretnétek készíteni, de azt is mondtad, elsőre nem mindenkinek volt érthető a történet. Ez nem jelent gondot?
A forgatókönyv első verziója kilenc éve készült, és negyvenhatszor volt bonyolultabb a mostaninál. Élveztem, hogy ennyire bonyolult, és olyan embereknek mutattam meg, akik szintén így gondolkodtak. Amikor elkezdtem producerekhez és filmes pályázatokra vinni, akkor mondták, hogy ez nem egy film, hanem egy matekpélda. Ezután visszabontottam belőle, és akkor már látták, hogy egy fiúról és egy lányról szól a sztori. A filmalapos fejlesztésen mondták, hogy jó lesz a film, működik a történet, de nem lenne jobb, ha nem bonyolultabb lenne, hanem emberibb? Úgyhogy bontogattuk tovább, majd leforgattuk, és a vágásnál derült ki, hogy még mindig túl szövevényes, és a tíz százaléka is elég lesz annak, ami eredetileg volt. Ebből tanultam meg, hogy nem az agynak kell filmet írni, hanem a szívnek. Múlt pénteken tartottunk egy vetítést, ami után valaki azt mondta, ennek a filmnek nagy szíve van. Ez nagyon jólesett.
Melyik időjátékos sci-fiből tanultál a legtöbbet?
Számomra a Vissza a jövőbe fektette le a szabályokat, de az Idétlen időkig (Groundhog Day) és a Végső visszaszámlálás (The Final Countdown) is nagyon tetszett. Az enyém nem klasszikus időutazós film lesz, hanem ugyanaz a dolog történik meg benne többször. Amikor az Időbűnöket (Cronocrímenes) láttam, a felénél majdnem kimentem mérgemben, mert úgy éreztem, ugyanazt csinálják, amit én akartam. Szóltam is mindenkinek, hogy nem lesz Hurok, pedig még a közelében sem voltunk annak, hogy legyártsuk. De aztán a többiek meggyőztek, hogy az ötletem távolabb áll az Időbűnöktől, és az átírásoknál igyekeztem még jobban távolodni tőle. De a legnagyobb hatással a Primer volt a Hurokra.
A „matekpéldás” sci-fi.
Igen, és most már bánom is, hogy az volt. A Primer nem egy közönségfilm. Abban az a zseniális, hogy effektíve lezsibbad tőle az agyad. A Hurok készítése közben jöttem rá, hogy ha választani kell, én inkább a közönség, mint a Primer zsenialitása felé akarok elmenni. Még mindig a Primer a kedvenc időutazós filmem, a plakátja is kint van a falamon, de a Looper is nagyon tetszett, és az van annyira bonyolult, hogy a legtöbb néző már nem érti pontosan, és közben mégis izgalmas. Az Interstellarnál is ugyanez volt: ültem a moziban, telt ház az IMAX-ben, és körbenéztem, hogy nem létezik, hogy ezt a filmet értik az emberek. Az Eredetnél (Inception) is biztosan elvesztették páran a fonalat útközben, mégis élvezték. Számomra nagy tanulság volt, hogy lehet bonyolult és agyalós filmeket a nagyközönségnek készíteni. Ha szélesebb tömegeknek akarsz filmet csinálni, akkor nem a Primert kell leforgatni, de Primert kell nézni ahhoz, hogy szélesebb tömegeknek tudd azt adoptálni.
A Looperben van egy jelenet, Bruce Willis és Joseph-Gordon Levitt ülnek a kávézóasztalnál, és azt mondja Willis, hogy ne kezdjünk bele az időutazósdiba, mert a végén grafikonokat fogunk készíteni szívószálakból.
Nagyon elegánsan lesöpri a témát az asztalról. Amikor először láttam, felröhögtem, hogy ja, ezt így is lehet? Ez nagyon menő! A marsiban (The Martian) is tök jó volt, hogy bonyolult dolgokat mutatnak meg szívószállal és töltőtollal, mert így a közönségnek olyan érzete van, hogy tulajdonképpen érti, miről van szó, pedig valójában nem.
Te is ilyen ironikusan álltál a sci-fi tudományos részéhez, mint a Looper?
Nem. Bárcsak viccesebb lenne a Hurok. Ez egy komoly történet, életre-halálra megy. A holnap határa (Edge of Tomorrow) is nagyon jó időutazós film volt, látványos-akciós és mellette tök vicces. Nekem bejön, ha a nagy pátoszt egy kicsit hülyére veszik. Nagyon szeretnék egyszer ilyen filmet csinálni. A Hurokban sajnos csak egy poén volt, de végül azt is kivágtuk.
Az Előbb-utóbb egy náci időutazós sci-fi volt, a superDIGITALbana valóságot, a valós időt manipulálták egy digitális kamerával, a Hurok pedig szintén ezen a vonalon mozog. Mi érdekel annyira az időjátékban, hogy időről időre visszatérj hozzá?
Nem feltétlenül az időjáték vonz, hanem maga a játék, a játékosság. Én azt imádom, hogy a filmekben mindent lehet. Már a Ponyvaregényben is az jött be leginkább, hogy ugráltak az időben. Miért ne lehetne összekeverni az idősíkokat? Az időutazásban az a jó, hogy hétköznapi dolog, mégis sci-fi. Az egyik kedvenc filmem a K-Pax, amiben Kevin Spacey azt állítja magáról, hogy űrlény. Az egész sztori egy pszichológiai intézetben játszódik, de abszolút sci-fi.
2008-ban sokan felkapták a fejüket az Előbb-utóbbra, pár hét alatt több mint 250 000-en nézték meg a neten. Utána mi történt: jöttek a megkeresések?
Nem igazán. De két évvel később írt egy hollywoodi producer, hogy látta a filmet, és dolgozhatnánk együtt valamin. Először köpni-nyelni nem tudtam, aztán leírtam neki két filmötletemet. De mint kiderült, őt kifejezetten egy II. világháborús időutazós film érdekelte volna. Úgyhogy egy hét alatt megírtam a Hurok II. világháborús verziójának a treatmentjét, katonai szérummal, náci tudósokkal, miegymással. Nagyon tetszett neki. Kötöttünk előszerződést is, és mondta, hogy megmutatja valakinek a treatmentet. Mert csak akkor lehet összehozni a filmet, ha szerződtetünk hozzá egy színészt, mivel én Amerikában ismeretlen vagyok. Neki jó barátja a Shia LaBeouf ügynöke, úgyhogy ő kapta meg a treatmentet. Egy hét után hívtak, hogy Shiát nem érdekli. Valószínűleg el sem olvasta, de lehet, hogy három mondatot beszéltek róla… és ezután lassan el is halt a dolog.Szóval nem indult el a karrierem, sem itthon, sem külföldön, de nem is tudtam, hogyan kéne beindítani. Az Előbb-utóbb-bal elmentem filmfesztiválokra, aztán megcsináltuk a superDIGITALt, azzal is mentem, majd elkészítettem a Magyarország- és Budapest-imázsfilmeket, és azokkal is fesztiváloztam. Minden egyes alkalommal azt hittem, hogy na majd most beindulnak a dolgok, de csak nem indultak. Közben asszisztensként dolgoztam filmforgatásokon, és ott tanultam el a szakmából, amit lehetett. Aztán a Médiatanács pályázatán nyertünk A legyőzhetetlenek című raftingos filmmel. Ez indította el a pályám, ezután hívtak Hacktionbe, Barátok köztbe. Ezekből már meg is lehetett élni, és lett időm forgatókönyveket írni. Végül is A legyőzhetetlenekkel lettem filmes.
A legyőzhetetlenek elkészítéséből mit tanultál?
Hogy az a fajta film, amit én szeretnék csinálni, nagyon sok időbe és pénzbe kerül.A filmezés nagyobb része kompromisszum. A legyőzhetetlenek az én szememben 90% kompromisszum és 10% eredeti ötlet. Egy elég jó forgatókönyvem volt, helikopteres mentéssel, folyóban úszó szarvastetemmel, de én nem tudtam megbecsülni, mennyibe fog kerülni mindez. Úgyhogy leültetett a producer és a gyártásvezető, és elmondták,mire elég a pénz, amit megnyerhetünk, és ehhez mit kell kiszedni a filmből. Egészen pontosan: az összes akciójelenetet. Teljesen kiakadtam, hogy de akkor mi marad? Ott fognak állni a szereplők a folyóparton és beszélgetnek, miközben néha térdig bemennek a vízbe? De aztán szerencsére jött Hegedűs Bálint, és közösen átírtuk úgy a sztorit, hogy volt benne víz is, meg egy kis akció is. Aztán ezt a keveset is alig tudtuk leforgatni. Azt hittem, a nagy filmes vágyaimat megvalósíthatom majd amatőrfilmes módszerekkel, mert én abból az iskolából jövök, hogy fogjuk a Canon 5D-t és menjünk a haverokkal filmezni. De rájöttem, hogy ami engem érdekel, az Magyarországon feszegetni fogja a pénzügyi határokat. A legyőzhetetleneket Canon fényképezőgépekkel, néha teljesen gerillában forgattuk, nem zárták le nekünk a folyót, besétáltak a turisták a képbe, de így rengeteg dolgot nem lehet megcsinálni. A Hurokban sincs sok akciójelenet, de azokban 80 ember dolgozott és vagy hat utcát zártunk le hozzá. És ezek az én elképzeléseim szerint nem is nagy akciójelenetek, ezeknél hatszor nagyobbat akarok csinálni, de tudom, hogy azon már majd 300 ember fog dolgozni két hónapon keresztül.
Gulyás Kiss Zoltán nagyon élvezte a Hurok forgatását, mert csináltatok egy autósütközést, amit kreatívan kellett megoldani, nem volt meg rá a teljes büdzsé...
Ez a műfaj szinte csak pénz kérdése. Persze, hogy jobban csinálják ezeket Hollywoodban, mert ott több pénz van rá. Ennek ellenére szerettem volna, hogy rendben legyen a gázolás a Hurokban, és elkezdtünk beszélgetni Gulyás Kiss-sel, hogyan lehet azt megoldani. Az egyik módszer szerint felvesszük, ahogy valaki áll, eldől, majd külön elmegy az autó, és ebből utólag számítógéppel összerakjuk a jelenetet. De én mindenképpen el akartam ütni igazából, és mint kiderült, ahhoz egy rohadt nagy daru és az eredeti elképzelés szerint egy tank is kellett, ellensúlynak. Mogyoródon, a stúdió mellé szerveztünk egy próbát három autóval, egy közepesen nagy daruvalés sok kaszkadőrrel. Egy óra múlva láttuk, mit lehet és mit nem, de erre ráment egy fél nap forgatási pénz. Cserébe, amikor forgattunk, ezen a napon minden rendben ment, nem csúsztunk, mert már mindent elpróbáltunk korábban. A nagy karambolt persze nem lehetett tesztelni, mert nem törhettünk össze három autót. Ebből volt is fejfájás, mert nem tudták pontosan megmondani, hova fog repülni az autó, mi pedig ezért nem tudtuk, hova rakhatjuk a kamerákat. Gulyás Kiss mesélte, hogy Hollywoodban a három autóból lenne 10–10–10 darab, és már egy hete reptetnék azokat, hogy kiderüljön, hol és hogyan fognak landolni. Az is problémát jelentett, hogy én szerettem volna nagyon összetörni az autót, ezért nem vezethette kaszkadőr. Gondoltuk, akkor távirányítós autót fogunk használni, de távirányítani csak automata váltós kocsit lehet, és abból a típusúból nincs automata. Végül egy kamionnal oldottuk meg a dolgot, ami olyan erővel rántja meg az autót, hogy elszálljon, és egy daruval, amit átfordítja a kocsit, miután a kamion megrántotta. Hajszálon múlt, de összejött. Gulyás Kissék profi munkát végeztek, kicsiből oldottak meg egy nagy feladatot. Ez amolyan magyaros virtus volt, sufnituning, halálosan profin kivitelezve.
Legutóbb Mátyássy Áron nehezményezte, hogy nincs gyakorlati műfajfilmes képzés Magyarországon, ahol a rendezők megtanulhatnák, hogyan kell például akciót vagy thrillert rendezni.
Mátyássy nagyon bevállalós volt, hogy elmondta, mi mindent nem tudunk. A magyar filmek alapvetően nem ebbe az irányba mennek, de amikor ő forgatni akar egy thrillert, én pedig egy akciódúsabb filmet, akkor előjön, hogy mi ezt sose csináltuk. Én ezért jártam asszisztenskedni, és azért megyek manapság is statisztálni amerikai filmekbe, hogy nézelődhessek a forgatáson. A filmalap által szervezett workshopokon én beszélgethettem Ridley Scott-tal és Ron Howarddal, és azt kértem, hadd mehessek ki a forgatásra. Nagy meglepetésemre megengedték.
Milyenek voltak a forgatások?
Elmondhatatlanul jó. Az Inferno is, de A marsi... Ridley Scott félisten státuszban van, nem lehet csak úgy ráköszönni. Ül egy sátorban, ahova halandó ember nem megy be. Engem is várt egy asszisztens, akivel elmentünk megnézni a díszleteket, az űrhajót, az űrbázist, a Marsot. Kérdeztem, hogy és Ridley merre van? Hát, majd arra megyünk, és köszönünk neki. Már három órája kint voltam, amikor jött egy asszisztens, hogy Ridley kávézik, most menjünk oda hozzá. Az volt a jó, hogy ez már a workshop után történt, tehát túl voltunk egy négyórás beszélgetésen, és Ridley úgy fogadott, hogy Isti, hello, van időd? Persze, egész nap, mondtam. Akkor gyere, ülj le mellém. Odahúzott egy széket, és leültünk a sátorban, ahol négy hatalmas monitoron, 3D szemüvegben nézte a kamerák képét. Volt nála két mikrofon, az egyikkel a színészekhez, a másikkal a stábhoz beszélt. Majd a próba után együtt felmásztunk a létrán az űrhajóba, ahol a színészek voltak, és bemutatott mindenkinek, This is Isti, és már magyarázta is nekik, mi a gond. Visszamásztunk, leültünk, lement még egy próba, és Ridley megkérdezi: mit gondolsz, jobb lett? A következő átállásban, mikor várni kellett, Ridley szólt az asszisztensnek, hogy mutassuk meg Istinek azt a szuper snittet, amit három napja vettünk fel.És elkezdett snitteket mutogatni A marsiból. Elképesztő volt. Nem is csak az, hogyan forgatják az akciókat, hanem hogyan viselkedik egy ilyen rendező.
Amúgy a werkfilmekből lehet még rengeteget tanulni a filmkészítésről. Én nem jártam filmes iskolába, de az összes létező werkfilmet megnézem, ezért is van óriási DVD- és most már Blu-ray-gyűjteményem. Bizonyos werkfilmekben lépésről lépésre elmondják, hogyan készült a film. Megmutatják a storyboard kockáit, a számítógépes grafika modellezését. David Fincher filmjeinek olyanok a werkjei, hogy mind a négy kamera képe látszik egymás mellett, amiből ki lehet következtetni, hova rakja le Fincher a kameráit. Ha valaki végignézi például a Pánikszoba (Panic Room) nyolcórás werkanyagát, úgy érzi a végére, mintha ott lett volna a film forgatásán.
Az akciórendezésről a Hacktionben is sokat tanultál?
Abszolút. A Hacktionben tanultam meg, hogyan kell a színészekkel bánni, de voltak gázolások is, legalább három, sőt az egyik epizódban egy nagy lövöldözés is. Az Előbb-utóbb-ban is lőnek kettőt, de itt nyolc ember tüzelt egymásra. A Hacktionben csak öt nap jutott egy epizódra, a lövöldözésre pedig lett volna kb.három óra, de én egyezséget kötöttem a gyártással, hogy megcsinálok mindent gyorsabban, ha lesz rá egy teljes napunk. Így egész nap akciózhattunk, és bár csak két perc lett végül az összevágott anyag, így sem volt elég a snitt. De jó lövöldözés lett belőle.
Mi a filmes lövöldözés aranyszabálya?
A legfontosabb a biztonság, a szabályok közül pedig az, hogy mindig tudd, melyik szereplő hol van, és ki lő kire. A geography, a tájolás a fontos. Ezt sokszor elrontják még az amerikai filmekben is. Mai napig nem fér a fejembe, hogy gondolhatták komolyan A Quantum csendje (Quantum of Solace) tízperces, nyitó autósüldözését. Három fekete autó üldözte egymást, én pedig egy pillanatig sem értettem, mi történik. Az egy nagyon jó negatív példa szerintem. Az akcióban a néző nem az akciót élvezi, hanem azt, hogy izgulhat valakiért. Ott is a néző szívét kell rabul ejteni, az öncélú akcióról le kell mondani. A következő filmtervem egy akciódráma, amiben remélem sikerül megvalósítani, hogy az akciójelenetek alatt végig drukkolj valakinek. Nemsokára pályázunk vele a filmalapnál.
Twitteren írtad, hogy az egyik Hacktion-részben csináltál egy Edgar Wright-os jelenetet, de senki nem fogja felismerni. Mit próbáltál ki?
Abban a jelenetben Anger Zsolt egy antikváriumban beszélget egy furcsa nővel, aki azt állítja magáról, hogy boszorkány. Miközben beszélgetnek, ugrálnak a térben: valaki mond egy mondatot, vágunk, a mondat második felében már egészen máshol vannak, és ő is meglepődik, hogyan kerültek oda. A Scott Pilgrim a világ ellen tele van ilyen megoldásokkal: elkezdenek egy mondatot a lemezboltban, a közepén már az utcán vannak, a végén pedig a buszon ülnek. Edgar Wright és Tarantino is mestere annak, hogy kicselezze a fizika szabályait, és közben mégis legyen a filmnek egy szigorú logikája.
Rendezőként is megmaradtál hatalmas filmrajongónak. Érzed annak veszélyét, hogy íróként és rendezőként túlságosan befolyásolhat a fejedben tolongó rengeteg kép, film, jelenet?
Ha azt mondanám, az a célom, hogy olyat csináljak, amilyet még soha senki, akkor hazudnék. Van olyan igényem, hogy csináljak ilyesmit, de ezt szerintem csak úgy tudom megvalósítani, ha már mindent láttam. Különben honnan tudnám, nem olyat találtam-e ki, amit elsütöttek már ’84-ben? Amikor Spielberg a Ryan közlegény megmentése elején megcsinálta a partraszállást, egy darabig mindenki azt utánozta, amikor pedig Paul Greengrass kijött a Bourne-filmekkel, akkor azt a stílust vették át. Ilyet manapság nem érdemes csinálni, mert 8 éves lemaradásban lennék. Fontosnak tartom, hogy tudjam, hol tart ma a világ. Tarantinónak például minden snittjéről süt, hogy egymillió filmet látott, mégis eredeti. Szerintem Spielberg filmjein is látszik, hogy látta az összes amerikai klasszikust. Rám is biztos hatással vannak a filmélményeim, de attól igyekszem tartózkodni, hogy ha tetszik egy snitt például a Jurassic Parkban, akkor azt megcsináljam a saját filmemben is. De ha tudom, hogy mi volt abban a snittben a király, hogy mivel milyen hatást ért el, és azt a hatást akarom én is kiváltani a filmemben, akkor előfordulhat, hogy tanulok belőle.
Előfordult már, hogy megbicsaklott az a hatalmas lelkesedés és optimizmus, ami árad belőled?
Most nyáron, a Hurok vágása közben. Amikor először összeállt, úgy gondoltam, ez egyáltalán nem jó. Tíz éve tervezgetem a filmet, amit jó színészekkel, jó körülmények között leforgathattunk, és erre rossz lett. Elmentünk nyaralni a családdal, úszkáltam a tengerben, és azon gondolkodtam, hogy elcsesztem a karrierem. Aztán az egyik este küldött egy sms-t az utómunka-supervisorunk, aki hazavitte a nyersvágást, hogy time code-ot rakjon rá, és megmutatta a barátnőjének. Ő pedig teljesen odavolt, hogy még életében nem látott ilyen jó magyar filmet. Akkor kicsit megnyugodtam, aztán a vágás során egyre jobb lett a film. Optimista fiú vagyok, de a Hurok nehéz ügy volt. (mosolyog)
A fekete múmia átka simábban ment?
Igen. Annak az volt a titka, hogy gyorsan és könnyű kézzel csináltuk. Februárban találtuk ki, márciusban megírtuk három hét alatt, áprilisban pályáztunk, májusban nyertünk, június végén leforgattuk. Én két héttel a forgatás előtt eltörtem a bokámat, tolókocsiban toltak be a terepszemlére. De csináltuk, relatíve kevés pénzből és nagyon gyorsan. 13 napot forgattunk, de nagyon jó forgatókönyvünk és színészeink voltak. Azt tartja a mondás, hogy az a rendező, aki a filmje nyersvágása láttán nem akar öngyilkos lenni, nem is normális. A Huroknál majdnem a horvát tengerbe fojtottam magam, de a Rejtőnél már az első vágásra is azt mondtuk, hogy nem rossz. Egyáltalán nem volt vicces – ezen kicsit aggódtunk –, de a sztori megállt a lábán: tudtuk, kinek kell drukkolni, és tudtuk, hogy a végén megoldódik a konfliktus, szóval már az első vágásban körvonalazódott egy jó romantikus film. Azt is tudtuk, hogy a vicc ritmusfüggő, hiszen egy rossz tempóban mondott viccen nem röhögsz. A Rejtő-filmet ezért poénonként kellett összerakni. Mi lenne, ha később vágná ezt a grimaszt, vagy korábbra raknánk azt a mimikát – így sakkoztuk ki Politzer Péter vágóval a vicceket. Ez egy nagyon lelkesítő projekt volt, mert jó volt a könyv – néha könnyesre röhögtem magam rajta –, és elképesztő színészek játszottak benne. Írtunk egy listát, hogy kiket szeretnénk, és összejött. Amikor mentem be első nap a forgatásra, Haumann már ott állt. Megszólítottam, hogy művész úr, mire ő: hagyjad már, csak Péter. Ő elmondta a szövegét, mi dőltünk a röhögéstől, pedig a tíz mondatból nyolcat rosszul mondott. Szólt, hogy ne haragudjatok, ez nem volt jó, nem aludtam az éjszaka. Másodjára elmondta jól, majd haladtunk volna tovább, de ő megkérdezte, hogy Isti, nem mondasz semmit? Micsoda? Hogy én instruáljam Haumann Pétert? De biztosított róla, hogy érdekli, mit gondolok, és akkor elmondtam, mi volt az elképzelésem eredetileg. És akkor megcsinálta úgy is. Majd bejött a Szervét, és vele is ugyanez ment. Ezek az emberek zsenik. Ők akkor is jók, amikor rosszak, amikor dekoncentráltak vagy össze-vissza mondják a szöveget.
Mi a legnehezebb egy Rejtő-adaptációban?
Rejtő maga. A fekete múmiának az volt a titkos fegyvere, hogy 60%-ban átírtuk. Megtehettük, mert ez egy ismeretlen kisregény, de ha A tizennégy karátos autóban írnék át egy poént, megfojtana a tömeg. Sok helyen leírták, hogy ez az első jól sikerült Rejtő-feldolgozás, ami leginkább Hegedűs Bálint érdeme, aki fogást talált a forgatókönyvön. Azóta több helyről is jött megkeresés, hogy melyik Rejtőt dolgoznánk fel, ha lehetőségünk lenne valami komolyabbra. Elkezdtünk beszélgetni Bálinttal, és lassan összeállt, melyikhez lehetne hozzányúlniés hogyan. Nagyon jó lenne kijönni egy sikeres Rejtő-mozifilmmel. Kicsit sajnáltam, hogy A fekete múmia átka tévéfilm lett, mert ez lehetett volna az év legsikeresebb mozifilmje. Szombat este ment a tévében, és vasárnap reggel már fent volt a torrent oldalakon. Elképesztő letöltöttségi mutatót produkált. Erre nagyon büszke vagyok.
A tévében hogy szerepelt?
Azt mondták, erősen hozta a csatornaátlagot. Meg fog jelenni DVD-n is, ami nagy dicsőség egy olyan filmnek, amit már leadott a tévé. Természetesen lesz rajta egy jó kis werkfilm, és egy vicces bakiparádé is.
A filmben Plock verseket is ír, be akar kerülni a nyugatosok közé, de nem sikerül neki. Volt abban némi kikacsintás a részetekről Hegedűs Bálinttal, aki hozzád hasonlóan elsősorban zsánerfilmeket ír, hogy a ponyvaíró maradjon a kaptafánál?
Nem volt kikacsintás, de tudtunk vele azonosulni. Ez Rejtő élete és tragédiája, hogy egy kis ponyvaíró volt egész életében, és csak a 70-es, 80-as években jöttek rá, hogy korszakos zseni volt. De ha magamat nézem, bennem nincs olyan törés, hogy a cannes-i díjas rendezőkkel szemben én csak egy kis zsánerfilmes vagyok. Azt szoktam mondani, hogy ha választanom kéne egy Arany Pálma és egy Oscar-díj között, én mindig az Oscar-díjat választanám. Ha pedig egy 500 000-es magyarországi nézettség és egy rangos díjközött kéne, akkor az 500 000-es nézettséget választanám. De nem azért, mert savanyú a szőlő, hogy sosem fogok eljutni Cannes-ba – biztos el fogok –, hanem mert rájöttem, nekem tényleg nagyon fontos, hogy sokan megnézzék a filmemet. Ez a probléma a Hurokkal is: könnyen előfordulhat, hogy a végén csak 35 000-en nézik meg. Ezért is remélem, hogy eljut majd külföldre. Ezt a filmet nem csak Magyarországra csináltuk.
Milyen nézettséggel lennél elégedett?
Ha átlépnénk a 100 000-et, mert azt mondják, a 100 000 az új 500 000. Elvileg semmi különbség nincs a 90 és a 110 000 között, de mégis van. Én szívesen tartoznék abba a klubba, ahol a 100 000 feletti csávók vannak.
