Helyzetkép a romániai popzene-piacról

A román pop megszületett és elkezdett pénzt termelni. Sztárgyártás, marketing, copyright és adócsalás: egy biztató történet elején tartunk.

A kezdet

1996-ig jóformán csak ironikusan lehetett román könnyûzenérõl beszélni, addig csupán a népzene és a cigányzene hozott némi bevételt a kiadóknak. 1997-ig a sztárok (sztárok?) olyan csapatok voltak, mint a Holograf, Iris, Cargo, vagy néhány olyan popénekesnõ, mint Laura Stoica vagy Loredana, akinek albumai jó esetben 10 000 példányban fogytak el. Õk így vagy úgy már 1989 elõtt is a piacon voltak.

Az áttörést Marius Dragomir 1997-es albuma hozta meg, amely megközelítõleg egy millió példányban kelt el. A hivatalos adatok természetesen ennél jóval kisebb eladásról számolnak be, tény, hogy a román zene ezt követõ robbanásszerû fejlõdése elsõsorban az adózás elkerülésére kidolgozott ügyes módszereknek köszönhetõ: a be nem vallott példányszámok és a koncertbevételek után senki sem fizet az államnak.

A zenekarok

A dance mûfajban az elsõ valódi sikert a Genius együttes jelentette, melynek elsõ albuma 150 000 példányban fogyott el. Az 1998-ban létrejött Atomic TV zeneadónak nagyon fontos szerep jutott a román zene élesztésében és népszerûsítésében. Az új csapatok 1999-ben már rohamos gyorsasággal jelentek meg (és tûntek el) a román zenepiacon, a kínálat jócskán meghaladta a keresletet, megváltoztatva a piac eddigi arányát: 60 százalék a román zene javára!

A szinte havonta megjelenõ új csapatok többsége befutott nyugati zenekarok formájára szervezõdik, a zenei stílus tökéletes lemásolása nagyon sok esetben könnyen tetten érhetõ. (Csak egy példa: a hazai piacról teljesen hiányzott a tinédzserfiú-zenekar prototípusa, amíg a Hansont utánozva létre nem jött az Amici). Persze az együtteseknek a túl nagy konkurencia miatt kevés esélyük van 100 000-nél nagyobb példányszám eladására, kivéve ha olyan nagy nevekrõl van szó, mint a 3rei Sud Est (pszeudo Backstreet Boys), Holograf vagy az Asia (pszeudo Spice Girls).

A nyugat majmolásán kívül azonban a román zene egy saját találmánnyal is büszkélkedhet, amely a 2000-es év legkeresettebb hazai mûfaja volt: az ún. manelek sikere minden képzeltet felülmúl. A Media Service kiadó annak a ténynek köszönhetõen piacvezetõ Romániában (20 százalékkal), hogy õ szerzõdtette a legtöbb manele-ket játszó zenekart. A kiadók különben, a nyugati mintát követve, egyik csapatot indítják a másik után, de a késõbbiekben ezekbõl csak a befutókat tartják meg.

Hangulatkép

A videoklipek, kevés kivételtõl eltekintve, rossz minõségûek, klisékkel dúsak, banálisak. Gyakran elõfordul, hogy az ember nem tudja eldönteni, hogy most az eredetit vagy annak paródiáját látja. Ami általánosságban elmondható az az, hogy a kismillió nõi együttesek mindegyike 98 százalékban a szexrõl énekel. Teszi mindezt hiányos öltözékben és gyakran olyan mozdulatokkal kísérve, amilyeneket a szextelefonok reklámklipjeiben látni. A zenekarokban szereplõ lányoknak kötelezõ hosszú hajúnak lenni és emellett a nyakba emelõ melltartót hordani.

A rock- és fiúzenekarok, vagy férfi szólisták esetében épp ellenkezõleg, a nagy érzelmek vannak divatban. A román boysbandek videoklipjei gyakran tökéletesen megfelelnek a Mad magazin idevágó leírásának, mely szerint összvissz két beállítás létezik: az egyiken a csapat minden tagja egyszerre ugrál, a másikon pedig az egyik tesz úgy, mintha érzelmek jelennének meg az arcán. Ami még feltétlenül említésre méltó, mert valószínûleg egyedülálló jelenség a popzenében: a férfiak fülében egy, kettõ vagy esetenként négy nagy aranykarika jelenik meg, aminek a komikus hatása egyenes arányban áll a karikák számával.

A bevételek

Ami a pénzt illeti, a zenekarok a kiadóktól az imidzshez és az induláshoz szükséges összeget kapják meg, és csak rekordeladások esetén részesülnek jelentõsebb mértékben az albumaik után. Viszont a kiadó finanszírozza az album legígéretesebb dalának a videoklipjét, erre 1 000 –maximum 10 000 – dollár jut. A kiadók még beszállnak maximum 1 000 dollárral, amibõl a leendõ vagy aktuális sztárok néhány rend fellépõ cuccot vásárolhatnak maguknak, pontra tehetik fürtjeiket és sminkjüket.

A csapatok számára az egyetlen fontos pénzforrási lehetõséget a koncertek jelentik, ahol egy átlagos, 2-3 szólistából álló zenekar 500-1500 dollárnyit keres egy fellépéssel. A rekordot a maga 2000 dolláros tarifájával a 3rei Sud Est tartja. Ha élõben játszó, komolyabb technikai felszerelést igénylõ együttesekrõl van szó, akkor ez az összeg 1500-3000 dollárra emelkedhet. De még ilyen viszonylag alacsony díjak mellett is egy átlagos román zenekar évente 84 000 dollárt keres koncertekkel. A pénzt a legtöbben természetesen elmulasztják leadózni. (2000-ben csak a választási kampány során a TDRP 200 000 dollárt költött koncertekre. Az összeg mindössze 2-3 sztárzenekar között oszlott meg.)

Külön fejezet az úgynevezett maneazenekarok esete. A manele a kortárs lakodalmasnak felelne meg, dobgépen szóló keleties melódiákat és a szerelemrõl és a pénzrõl szóló szövegeket jelent. A kevésbé ismert maneazenekarok esetében gyakori módja a pénzszerzésnek, hogy a gyártó csak a mintapéldányt és kazettaborítókat (darabját 4000 lej) adja tovább a terjesztõknek, akik házilag készítik el a másolatokat. Így aztán mindenki jól jár, kivéve a vásárlókat, akik rossz minõséget kapnak, illetve az államot, aki meg is érdemli, mivel paradox módon legális kereteket biztosít az efféle terjesztéshez.

Helyzetkép

A román állam évente megközelítõleg 15 millió dollártól esik el az illegális importok valamint az áfa és a különbözõ adók be nem fizetése következtében. A zeneipar veszteségei a kalóz CD-knek és kazettáknak köszönhetõen a becslések szerint elérik a 90%-ot. A Román Szerzõjogvédõ Hivatal az elmúlt évben több mint 16 000 hamis kazettát és 5 500 CD-t foglalt le, 3 milliárd lejt meghaladó értékû büntetéseket rótt ki.