Mindketten Stere Gulea és Laurenţiu Damian osztályában végezték el a filmrendezői szakot a bukaresti Színház és Filmművészeti Akadémián. Az egyetem elvégzése után mindketten foglalkoztak (foglalkoznak) reklámfilmek és videoklipek rendezésével, de a játékfilmekkel szemben sem váltak hűtlenné.
Észrevehető, hogy a romániai klipek, ellentétben a nyugatiakkal, nem mozognak egyszerre több tér- és időszeletben. Az itteni klipek két három helyszínen zajlanak...
Giurgiu Tudor: Az egész pénzkérdés. Nem mehetsz el hét-nyolc helyszínre, nem építhetsz fel díszletet, nem engedhetsz meg magadnak olyan grafikát, amilyet az amerikai klipekben látni, egyszerűen, mert nincs rá pénzed. Van erre egy jó példám, a cégünkhöz érkezett egy amerikai rendező, hogy klipet készítsen. Filmezni kezdett egy nagy fehér szobában, aztán átment a producerekhez, hogy a klipbeli fehér falra, különböző szineket tegyenek fel számítógépes módszerekkel, számára megszokott dolog volt ez, de mi nem rendelkeztünk olyan technikával, amellyel ezt megoldhattuk volna.
Marius Theodor Barna: A romániai klipkészítők már bizonyították, hogy nincsenek olyan nagy különbségek Románia és a Nyugat között. Ugyanakkor a román klipekben, különösen ami a kereskedelmi klipeket illeti, egyfajta klisészerűség és túlzott szexualitás érvényesül, ami nincs alátámasztva, sem dramuturgiai, de előadásmódbeli értelemben sem. De összehasonlítani a nyugatit az itteni klipkészítéssel, olyan, mintha egy bukaresti blokknegyedet összehasonlítanál egy párizsival.
G.T.: Mi csupán annyit tehetünk, hogy megpróbálunk érdekesebb helyszíneket találni, többet kell gondolkozni, többet kell keresni ilyenkor.
Akkor beszéljünk a videoklipekben alkalmazható technikákról...
G.T.: Ez sokban függ a zenei stílustól.
M.T.B.: Létezik egy találkozási pont a klip története és a zene között, ami dramaturgiai szempontból kibontható.
G.T.: Sok olyan zene van, amely mindjárt eszedbe juttat egy történetet, és akkor már tudod is, hogy igen, szeretnék valamit felülről filmezni... de vannak olyan számok, amelyek semmit se juttatnak eszedbe. Én mostanában nagyon egyszerű képi világgal rendelkező klipeket szeretnék csinálni. Egyébként, ha kénytelen vagyok olyan számhoz készíteni klipet, ami nem tetszik, akkor általában rosszul sül el a dolog.
Hogyan működtök együtt a különböző együttesekkel? Megbeszélitek velük, milyen legyen a klip képanyaga, hangulatvilága?
G.T.: Eddig kétféle esettel találkoztam. Különböző irányzatokhoz tartozó zenészekkel készítettem klipeket. Egyesek papírral a kezükben jönnek, mondván: „nézze uram, mi így gondoljuk”, másoknak csak egy-két ötletük van. Akadnak olyanok, akiknek nagyon fontos a saját imidzsük, és beleszólnak, ha valami nem tetszik nekik. Mások úgy állnak hozzá: bízunk benned és tégy, amit jónak látsz. Előfordul, hogy jön az együttes menedzsere: „nézze uram, ebben a klipen ennek és ennek a lánynak előtérben kell lennie”. Mivel ők adják a pénzt, ki kell valamilyen módon elegíteni a kívánságaikat.
M.T.B.: A román tévé kettes műsorán a Veni, video, vici című műsort rendezem, amelyenek célja, hogy most induló együttesekkel készítsen videoklipeket. Sok olyan együttest indítottunk el, amelyeknek nem volt producerük, hogy a klipekhez szükséges pénzt előteremtse. Ennek köszönhetően, egyes klipekben sikerült kilépni abból a klisészerűségből, ami a román könnyűzenei életet jellemzi. Számos kezdő csapatnak fogalma snincs arról, miként kell foglalkoznia a saját imidzsével, és ezért a rendező segítségét kérik. Én megpróbálok ésszerűen igazodni hozzájuk, nagyon erősen koncentrálok a zenére.
G.T.: Voltak érdekes dolgok, különböző hip-hop együttesekkel. őket nagyon stresszeli az a tény, hogy blokknegyedekben, valóságos gettókban laknak, senki se figyel rájuk, és mi, akik olvasunk, filmeket nézünk, egy másfajta szellemi közegben élünk, nem értjük meg őket. Kész tervekkel jöttek, hogy így és így kell csinálni, én pedig megmondtam: nem olyan nehéz nekem valami ahhoz hasonlót elkészíteni, mint amire ti gondoltok – de lehet, hogy az nem egyezne a ti világotokkal. Találni kell egy közös megoldást, hogy minden jól sikerüljön.
Mi volt az, ami benneteket a videoklipekhez vezetett, hiszen egyikőtök már rendezett játékfilmet, és Tudor is készített rövidfilmeket...
M.T.B.: Mindketten elvégeztük a filmművészetit, és mindkettőnket nagyjátékfilmek rendezésére készítettek fel, nekem már volt esélyem arra, hogy egy-két esetben kamatoztassam az ott szerzett tudást, és remélem, hogy erre Tudornak is lesz alkalma, hiszen az ereje megvan hozzá. Azért hangsúlyozom ezt, mert az akadémia nem készít fel a hosszú filmre. Meglepődve hallottam egy kollégát, aki azt nyilatkozta egy műsorban: nincs ereje a nagyjátékfilmhez. Tisztelem az illető őszinteségét, de ez nincs jól, igenis meg kell legyen az erő egy nagyjátékfilmhez. Visszatérve a klipekre, azt szeretem bennük, hogy a felvevőgépet a zenéhez kell hasonítani, úgy kell bánni vele mint egy tollal, szükség van az intuíciódra. Ráadásul vigyáznod kell: az énekesek ne játsszák túl magukat, hiszen nagyon valóságosnak és természetesnek kell lenniük.
G.T.: Ahogy Marius is mondta, két különböző dologról van szó. A felszerelés nagyjából azonos, de egyfajta koncepcióval kezdesz neki a nagyfilmnek, és egészen másként egy klipnek. Az utóbbi két évben számtalan klipet rendeztem, és felfedeztem valamit: meg kell változtatnom a gondolkodásmódomat, amikor klipet filmezek. Több felvételi szögben kell gondolkoznod, nem lehet ugyanazt a jelenetet ezerszer elpróbálni...
M.T.B.: Egy nagyon felszabadult nyelvezet lehetőségével ajándékoz meg. Ha az együttes beáll egy izgalmas pozicióba, azonnal oda kell irányítani a kamerát...
G.T.: Ez a vizuális kifejezési mód nagyon erősen kötődik a külvilághoz, a divathoz, mindahhoz, ami a klip világán kívül történik. Az akadémia pedig nem tanít meg arra, hogyan is használhatod ezt a nyelvezetet. Szomorú azoknak a helyzete, akik most végeznek, és nem kapnak semmiféle útmutatást ebbe az irányba.
Nehéz átváltani egyik zenei stílusról a másikra, van-e olyan zenei irányzat amely közelebb áll hozzátok?
G.T.: Nagyon sok hip-hop zenekarral dolgoztam együtt. Az első együttessel jól ment a munka és aztán számos hasonló stílusban játszó csapat keresett meg. Sikerült egy közös nyelvet találnom velük, megpróbáltam megkeresni, miben áll az ő sikereik titka. De nem tudok alkalmazkodni a dance-stílushoz, egy olyan „könnyű” zenéhez, aminek nincs semmiféle üzenete, ami nem egyéb, mint egy modern elektoronikus effektekkel dúsított régivágású román popzene.
M.T.B.: Egy bizonyos tapasztalattal a hátad mögött képes vagy adott szinten bármilyen zenéhez klipet készíteni. Éppen ez a művész felelőssége. Megcsinálhat egy munkát jól, vagy nagyon jól, hiszen normális körülmények között, egy önállósult alkotó nem tévedhet.
A nyugati videoklipek stílusa mennyire befolyásolt benneteket, ha befolyásolt egyáltalán? Mit fogadtok el, mit kívántok elutasítani a külföldi klipkészítési módszerekből?
G.T.: Egy klip struktúrája, felépítése meglehet benned, lehetnek bizonyos modelleid, példaképeid, de ami engem igazán érdekel, az a felvétel utáni, a nyersanyaggal való munka. Ezen a vonalon, ha apró léptekkel, de nálunk is beindult valami, miközben nyugaton már nagyon magas szintre ért el.
M.T.B.: Gond az, hogy az iskolából egy túlságosan realista felfogással kerül ki az ember. Az iskola ezen még nem jutott túl. Nem történhet meg, hogy valaki példának okáért neoexpresszionista rendezőként távozik onnan. Ami a kép plaszticitását és a vizuális gyakorlatot illeti: a videoklip nagyobb szabadságot biztosít.
Az Accent egyik dalához mindketten készítettetek egy-egy klipet. Hogyan történhetett ez meg?
G.T.: A lemezkiadó megkeresett, (mert Romániában most az a divat, hogy a kiadók adják a pénzt a klipekhez) hogy készítsek egy klipet, és a televízió... nem is tudom...
M.T.B.: Eljöttek hozzánk is, elkészítettük, de a klipet nem sugározhatták más adókon.
Most éppen Marius klipjét nézzük, sok tenger, delfinek, zöld és piros árnyalatok... te ezt hogy oldottad meg?
G.T.: Lementem a tengerpartra, egy nagyon száraz és szürke részre. A klip egyik része egy kihalt, sivatagot idéző helyszínen zajlott, a másik egy klubban, ahol jó a hangulat.
A videoklip az együttesek, a zenei stílusok sajátos reklámja. Milyennek látjátok a romániai reklám-palettát? Mennyire áll közel egymáshoz szerinetetek a két műfaj?
G.T. Úgy vélem egyre profibbak az itteni reklámszakemberek, egyre több reklám készül az országban, léteznek Romániára alkalmazott külföldi reklámok is, melyeket egyszerűen csak lefordítanak. Ahogy hallom a különböző ügynökségeknél dolgozó ismerőseimtől: már nem annyira fontos egy reklámban, hogy minél többször megjelenjen az adott termék neve, mert az emberek ilyenkor úgyis csatornát váltanak, vagy lehalkítják a készüléket, ezért a reklámokkészítők egyre inkább a képiségre figyelnek. A konkurencia nagyon nagy, a reklámok jelentős részét külföldiek készítik el. Akarjuk, nem akarjuk létezik egy adag sznobéria a reklámügynökségeknél, akik azt mondják: feltétlenül egy külföldi kell elkészítse a reklámot. Ennek megvan a magyarázata: a külföldi cégek már bebizonyították, hogy magas szinten dolgoznak, míg egy romániai által készített reklámnál felmerülhetnek bizonyos gondok. Az egyik kollégám, Radu Munteanu rengeteg reklámot rendez, ő az egyik legjobb ezen a téren, de ez egy elég szűk határok között mozgó hazai piac, nagyon nehéz oda bekerülni.
M.T.B.: Ez a reklámügynökségek gyengesége is, nem akarják beismerni, hogy itt is léteznek tehetséges emberek, akik képesek lennének magas színvonalon teljesíteni. Kilencvenhatban elég sok reklámfilmet készítettem, az AGFÁ-nak például, aztán játékfilmekkel foglalkoztam. Amikor újra közeledtem a reklámszakmához, ekként fogadtak: Ó, te játékfilmeket rendezel, foglalkozz csak azzal. Megfigyelhető, hogy a reklám-rendezők is specializálódnak, ismerek valakit, aki csak sörreklámokat készít.
G.T.: Pontosan így van, egyik a sörrel, másik a tejjel, a harmadik a vajreklámokkal foglalkozik.
M.T.B.: A reklámügynökségek nagymértékben függnek a vásárlótól, ezért félnek, hogy jön a vevő, és valami nem tetszik neki.
G.T.: Az ügynökségek azt hiszik, hogy a néző hülye és egy bonyolultabb üzenetet már nem képes befogadni.
Hogyan viszonyultok a reklámok világához, lehetséges-e túl az idealizáláson másfajta reklámbeli megközelítés?
M.T.B.: Ahogy te, úgy én is látom a reklámokat, és észrevehető, hogy az ügynökségek odafigyelnek a szociális különbségekre. Az Ariel-reklámon látszik, hogy egy úribb közönségnek szól, a Tide pedig az egyszerű embereknek készült. De ne felejtsük el, hogy a fontosabb hazai ügynökségek is nagyobb külföldi ügynökségek felügyelete alatt állnak. Persze a reklámnak bárhol a világon megvan az a tulajdonsága, hogy erősebb színekkel dolgozik.
G.T.: A reklám mindenhol szebb, mint a valóság, az egyetlen, ami elítélendő a román reklámpiacon, az az, hogy az ügynökségek inkább megvesznek egy görögországi, vagy magyarországi kész reklámot, és ezt egy olyan piacra dobják be, amelynek közönsége nem tud azonosulni az adott reklámmal. Én személy szerint nem tudok azonosulni olyan reklámokkal, amelyek szereplőin látszik, hogy nem idevalósiak.
M.T.B.: A nagy cégek egész Kelet-Európát lefedő, ennek a régiónak szóló reklámokat készítenek, nem külön Lengyelországnak, Magyarországnak, vagy Romániának külön-külön.
G.T.: A Procter&Gamble-nek van egy érdekes megoldása erre a problémára: adott egy tamponreklám-forgatás, ami két napig tart mondjuk Bukarestben, vagy a horvát tengerparton, érkezik egy horvát, egy román, egy magyar, egy bolgár hölgy, és a rendező mindegyikkel forgat tíz órát.
Térjünk ki a klipgyártás anyagi részére is. Úgy tudom, hogy egy reklám elkészítése 25 000 dollárba kerül, míg egy klip, ahogy ezt Marius említette az előbb, két-háromezer dollár...
G.T.: Mivel olyan kliensekről van szó, és olyan reklámügynökségekről, akik nagyon sok pénzt akarnak szerezni, az árak mesterséges úton érték el a mai szintet, mert mindenki nagyon jól tudja, hogy a kereskedelmi vonalon nagyon sokat lehet keresni. Nem annyira a filmezés bonyolultságáról van szó, hanem arról: egy reklám útja igen hosszú szokott lenni. Ennek során mindenki különböző véleményeket fogalmaz meg, és a végén mindenki meg akarja kapni a pénzét a reklámkészítés során eltelt időért. Túl ezen, persze sok nyersanyagot fogyasztunk, vannak különleges effektusok, amelyeket kivitelezni nem olcsó mulatság. De ezeket a videoklipeknél nem nagyon alkalmazhatod, mert nincs pénz.
M.T.B.: A klipeknél nekem szerencsém volt, hogy néha egészen nagy költségvetéssel dolgozhattam, mint az első klipem az Atomicnál, a La Familia-val, ami közel 15 000 dollárba került, és akadtak nagyobb nevek is a román könnyűzenéből, akiknek a klipjei megközelítették a 10 000 dollárt. De lehet dolgozni 2500 dolláros költségvetéssel is, csak másfajta kifejezésmódokat kell találnod. Számos lemeztársaság dolgozik úgy, hogy megmondja: erre a projektre 2500 dollárunk van, gyakran még a klip története sem érdekli őket, a végtermék se különösebben, csak az: elég volt e a pénz, amit adtak. De vannak, akik elküldik a történetet, a klip költségvetést, és aztán a költségvetéstől függően még elvesznek, vagy hozzátesznek egy részletet a történethez.
Mit jelent számotokra a klip? Csupán egy megélhetési forrást, miközben inkább a nagyjátékfilm felé tekintgettek, vagy másról is szó van?
G.T.: Mit is mondjak... amikor az első klipjeimet elkészítettem, már mint magánvállalkozó, én is beszálltam egy kevés pénzzel a klipbe, hogy az minnél jobban sikerüljön, hogy bebizonyítsam: önállóan is képes vagyok jó klipeket csinálni, most már nem szánnék rá pénzt, mert nem akarok. Szerintem Romániában jól és rendesen meg lehet élni klipkészítésből, ezért is sajnálom, hogy a fillmművészetiről senki se érkezik a klipek világába. Mert itt csinálhatók dolgok, miközben sokan vannak olyanok, akik elvégzik az Akadémiát és aztán nyomtalanul eltűnnek. A klip egyfajta nyugalmat és szabadságot ad: azt csinálhatsz, amit akarsz. Közelebb áll a szakmához, mint a reklám. Nem is tudom... annyit tudok, hogy mostanában egy rövidfilmen kell dolgoznom, ami egy lépés lehet a nagyjátékfilm felé... az biztos, hogy az elkövetkező két-három hónapban nem készítek klipeket, mert nem lesz rá időm. Persze, ha lenne egy jó ajánlat, biztosan elfogadnám.
M.T.B.: Hogy is mondjam... csináltam már nagyjátékfilmet, de nem utasítanám vissza, ha egy videoklipet kellene rendeznem, mert ez, ahogy Tudor is mondta, egy szabadabb forma. A reklámban van hat-nyolc beállítás, miközben egyszerre tíz ember figyeli, hogy látszik e minden reklámszöveg a szereplők ruháin.
Ami engem frusztrál, az az, hogy tíz évvel a változások után, amikor a bal és a jobboldal is volt már hatalmon, senki se támogatja a különböző filmterveket, ötleteket, nem részesíti semmiféle előnyben a hazai tehetségeket, hogy a terveiket itt Romániában megvalósíthassák. Én már túlléptem azon, hogy azt gondoljam: hülye, vagy tehetségtelen vagyok, hogy amit én mondok, az nem jut el a közönséghez, vagy a kritikusokhoz. Nekem volt egy lehetőségem, örültem neki, de általában a hazai értékekre nem figyel oda senki, és ezt minden alkalommal el kell mondanom, mert úgy vélem, túl finoman beszélnek erről a kérdésről. A fiatal generációnak egy lehetsége van, és ez a a biológiai esély: az előttünk járó generáció hatvan évesen meghal rákban, és akkor nekünk még mindig lesz tíz évünk a bizonyításra.
TUDOR GIURGIU
(1972) rendező, a bukaresti Libra Film Productions igazgatója, 1999 januárja és októbere között az ATOMIC TV ROMANIA könnyűzenei adó művészeti igazgatója. 1996-tól rendszeresen rendez reklámokat és különböző romániai együttesek klipjeit.
Filmográfia: 1996: Fiesta (rövidfilm); (r.) 1997: Tuvalu (játékfilm) (gyártásvezető); Életvonat (játékfilm) (gyártásvezető); Bukarest diszkrét sármja (dok.film) (producer); Pókháló (dok.film) (társproducer); 2000: Hausmeister (dok.film) (rendező).
Díjak: Bukarest diszkrét sármja, DAKINO fesztivál különdíja, 1998; Életvonat, Velencei Filmfesztivál Fipresci díja, 1998; Innocent Thoughts, Mediafest 97, az év legjobb klipje, 1997; Hausmeister, DAKINO fesztivál, rendezésért járó díj, a kritikusok díja, 2000.
MARIUS THEODOR BARNA
(1960) A TVR2 Veni, video, vici című műsorának rendezője. 1999-2000-ben a bukaresti Újságíró Főiskola társelőadója. 1996-97-ben a Körtér című rádiószínházi sorozat rendezője.
Filmográfia: 1991: Fegyenctelep (9 p. dok.film) (rendező); 1992: Bukfencek a padlásszobából (17 p. dok.film) (rendező); 1994: Bizonytalan, de hősi élet (9 p. kisjátékfilm) (rendező); 1995: Mail Life (13 p. kisjátékfilm) (rendező); 1998: Háború a konyhában (tévéfilm) (rendező); 1999: Szemtől szembe (nagyjátékfilm) (rendező).
Díjak: Mail Life (1995), díjazott az: edingburghi, montreáli és szentpétervári fesztiválokon; Körtér, New York, Rádiós műsorok fesztiválja, bronzérem, 1997.
