Franco Zeffirelli: Callas Forever / Mindörökké Callas Franco Zeffirelli: Callas Forever / Mindörökké Callas

A díva és a bakelitlemez

Franco Zeffirelli: Callas Forever / Mindörökké Callas

ÉRTÉKELD A FILMET!
Mindörökké Callas
Franco Zeffirelli, Martin Sherman
2002
Mindörökké Callas

Mindörökké Callas

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A húzónevek nem mellékesek, amikor moziról van. Nos, a Callas mindörökké esetében több ilyen is akad. Franco Zefirelli neve szinte biztosan felidézi a halványkék színekben árnyalódó Rómeó és Júlia-történetet, a Hamletet játszó Mel Gibsont vagy Othellót, az operafilmet. Callas szerepében Fanny Ardant, a francia dívák titokzatos egyike – amúgy a borvörös intrikus a 8 nő stábjából – látható. Mellette, és véletlenül sem utolsóként Jeremy Irons, ezúttal az 1970-es évek lefojtott légkörű, mindamellett glamúros show-világában.

A forgatókönyv Maria Callas, az opera állócsillaga életébe beiktatott fiktív mozzanaton alapszik: a több éve viszszavonult, hangja-vesztett, Onasiss-szal zátonyra futott szerelmét sirató sztárnak utolsó fellángolás adatik meg. Larry Kelly, az egykori menedzsere ismét Párizsba érkezik, ezúttal a trendi Bad Dreams punk-zenekar koncertszervezőjeként. Jeremy Irons – szőkített lófarokkal, bőrdzsekiben és farmerben, vállaltan homoszexuálisként – ügyesen siklik a széles nyakkendők és zsorzsett-öltönyök tömkelegében, és meg sem áll Callas elsötétített lakosztályáig. Üzletet ajánl: megfilmesített operák keretében a még mindig vonzó Maria szerepjátéka alá kevernék oda húsz évvel korábbi hangját, hadd ismerje meg őt az új technológiákon felnőtt nemzedék is.

Franco Zeffirelli: Callas Forever / Mindörökké Callas

A film tekintélyes része az időből és a színpad gyorsan változó világából kizökkent, szeszélyes operaénekesnő alkalmazkodási kísérleteit rögzíti: Fanny Ardant bravúros a vastag szemüveges rejtőzködőből Chanelben pompázó, magára lelő érzékeny sztár szerepében. A Carmen címszerepét játssza el nekünk és a körötte nyüzsgő tévés-stábnak: így látunk filmet a filmben, színpadot a kellőképpen színpadias mozgóképen. Közismert operaáriákat hallgathatunk, hisz állandó a visszacsatolás az egykori Callasra – ám végig ott motoszkál a kedves nézőben a kérdés: Callast halljuk, avagy egy több rendben újra-kevert, kezelt hangot? És ha az utóbbi áll fenn, miért tesz úgy a film, mintha az igazi, az egykori Callas teljes hűségében várna ránk párizsi lakosztályában?

Franco Zeffirelli: Callas Forever / Mindörökké Callas

És ez a motoszkáló kétkedés állandósul. Valóban ennyit lehetett kihozni a különben húsbavágó problémából? Abból, hogy mi is legyen a kortárs kultúra azon példáival, amelyek nem alkalmazkodnak egykönnyen az új rögzítési és közvetítési technológiákhoz? Callas-szal, aki úgy gondolja, hogy még a hangosítás is csalás, nem beszélve a playbackről, a számítógépes hangjavításról vagy a Photoshopról? Egyetlen ellenpontként a kaméleonként változó menedzser kínálkozik, akinek rálátása van a piac mozgására, ám ő is meghajol a végső soron semmilyen technikai módosításra nem „vetemedő” díva előtt. „Nagy érték a személyiség integritása”, mondja „de hatalmas teher mindazok számára, akik körötte élnek.” És így a film alaphangja megmarad annál, amit a cím is sejtetni enged: Callas örökké a szívünkben élhet, a technológia koszos praclijaitól mentesen.

Franco Zeffirelli: Callas Forever / Mindörökké Callas

Zefirelli filmje sablonosan megrendezett, lassú tempójú művész-portré, hihető kor-atmoszférával és két erőteljes színészi alakítással, amely úgy tesz, mintha az 1977 óta elteltekre egy többek között rögzítési és technológiai kérdésekre kihegyezett forgatókönyv mellett sem kellene reflektálnia. A film szűklátókörűségének róható fel, hogy készpénznek veszi: az önmagát Carmenként videó-kamerában szemlélő Callas semmiben sem különbözik a szűk közönségnek egy zongora társaságában éneklő sztártól. Ez a Callas a bakelit-lemezeit hallgatja, házi pongyolában és könnyekig hatódik ifjú festő-rajongója ál-kubista, patetikus festményén, amelyet az ő Tosca-felvétele ihletett. Ha netán azon méláznánk, hogy az olasz signore miért marad(t) le a Bertolucci, Antonioni, esetleg Tornatore benépesítette tájképről, hisz a kora és a neve meglenne hozzá, egy kérdés lehet a felelet: hol van Callas-filmjének megközelítése az 1966-os Nagyítás technológiai labirintusától?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Szavazó

Melyik a kedvenc Hans Zimmer-filmzenéd?

Friss film és sorozat