A Büszkeség és balítélet meg a zombiktól nem kell többet várni, mint amit a címe sugall: egy klasszikus irodalmi mű szórakoztató mozgóképes kizsákmányolását, és akkor nem fogunk csalódni. Szerelmesfilm és zombihorror parodisztikus keresztezése: meghökkentő koktél, de meglepően jól fogyasztható – legalábbis mozivásznon.
Milyen is legyen egy tipikus vidéki kisasszony a 19. század első felének Angliájában? „Egy nőnek alaposan értenie kell a zenéhez, énekhez, rajzhoz, tánchoz, a modern nyelvekhez, és jól képzettnek kell lennie a kiotói mesterek harcművészetében éppúgy, mint a modern taktikában és az európai fegyverfogatásban” – szól a némiképp szokatlannak tűnő válasz. Mr. Darcy és Lizzy Bennet románcának ezúttal nem csak a személyes és társadalmi előítéletek állnak az útjába, hanem kiéhezett zombihordák is, amelyek a szabad párválasztáson túl a nyugodt életüket – sőt, a bezombulás lehetőségére tekintettel, a nyugodt halálukat – is veszélyeztetik. Az úriember, aki e gondosan eltervezett irodalmi merényletért felelős, a Seth Grahame-Smith névre hallgat, ugyanis ő a „társszerzője” a Büszkeség és balítélet meg a zombik című irodalmi szörnyszülöttnek; az „ősbűn” azonban a Quirk Books nevű New York-i kiadóházé. Ők igencsak jó ötletnek tartották, ha a világirodalom lejárt szerzői jogú klasszikusait – hogy maradjunk az austeni paradigmánál – összeházasítják a horror különböző szubzsánereivel, és az eredmény(eke)t még ki is adják könyvben. (Fogózzanak meg: létezik már Értelem és érzelem és vízi szörnyek című remekmű is.)
Magára a sztorira túl sok szót nem érdemes vesztegetni: Angliát különös ragály sújtja, amelynek következtében élőhalottak hordái másznak elő sírjaikból, és betörnek a vidéki idillbe, amelyben a báloktól ötórai teákig éldegélő atyák és anyák legfőbb problémája az, hogyan köthetnek legelőnyösebben házasságot a gyermekeik. A Bennet lányok azonban itt nemcsak elbűvölőek, de halálosan veszedelmes kardforgatók is, Mr. Darcy pedig ezredesként a zombik legfőbb réme Albionban, el lehet képzelni, mi sül ki egy ilyen találkozásból.
Ezzel az egész vállalkozással az a baj – túl a már-már blaszfémikus jellegén, na de ne legyünk finnyás elitisták –, hogy igazából senki sem jár jól vele. Akik az Austen-alapmű valamiféle kreatív újraértelmezését várnák tőle, csalódniuk kell, mert bár kétségkívül vicces az angol romantika ütköztetése a zombihenteléssel, „önálló”, a referenciáin túlmutató alkotásként nem működik. Akik pedig vériszamos zombihorrort várnak, azoknak végig kell szenvedniük a vidéki kisasszonyok és úrfiak összes párbeszédét a jó házasság és a boldogság mibenlétéről. Olyan ez, mint ha pornót készítenének a Háború és békéből, de a Natasa Rosztova, Bezuhin és Bolkonszkij közötti szexjelenetekhez filozófiai értekezések tömkelegén kellene átvergődnünk magunkat.
Ha valaki ebből azt a következtetést vonná le, hogy a Büszkeség és balítélet meg a zombik című film bűnrossz, azt – pozitív értelemben – ki kell ábrándítanom. Azon ritka esetek egyikével állunk szemben, amikor a mozgóképes adaptáció jobban sikerül az alapszövegnél, mármint a zombis átiratnál (Hitchcock óta persze tudjuk, hogy középszerű irodalmi művekből lehet igazán remek filmeket készíteni). Ami papíron, nos, papírízű marad, az a vásznon élni kezd: a filmnek nem kell ragaszkodnia a szöveghűséghez, és rendelkezik azzal az előnnyel (ami számos irodalmi adaptációnál inkább hátránnyá válik), hogy vizuális tartalommal képes feltölteni a képi szempontból érdektelen történetsíkokat is. A rendező-forgatókönyvíró Burr Steers többször is él azzal a fogással, hogy mintegy „átfedésbe” hozza a társalgást a harcművészeti parádéval: a Bennet-lányok a párválasztás dilemmáit edzés közben beszélik meg, és Elizabeth is egy kiadós verekedés közben tisztázza a vele „se veled, se nélküled” viszonyban álló Mr. Darcyval a felmerülő vitás magánéleti kérdéseket.
A karakterek sem papírmasé-figurák: Mr. Darcy felvezetése például egyenesen parádés, és az interperszonális viszonyháló is úgy szövődik meg, hogy hihetővé válik – elnézést az újabb irodalmi példáért – a „szerelem a kolera idején” típusú elbeszélés, vagyis az, hogy miközben zajlik a (fiktív) történelem, a szereplők élik a megszokott életüket, szeretnek, ármánykodnak és kibékülnek, míg a rút „külső” valóság be nem tör a mindennapjaikba. Felróható lenne a filmnek, hogy a zombis jelenetek meglehetősen erőtlenek (a regényben sokkal érzékletesebb leírásokat olvashatunk felzabált agyakról, kitépett szívekről és önnön belükkel megfojtott nindzsákról), de épp a túlzások kerülésével teremt valamiféle egyensúlyi helyzetet a dramaturgiában: nem vállalja a nyílt exploitationt, a korhatáros trashfilm-címkét, de kétségkívül szórakoztató, fordulatos és feszes opusz. Azt a fajta társadalomkritikát se várjuk tőle, amely a szubzsáner jobb alkotásainak védjegyévé vált – bár a fallal körülkerített, zombihordák által ostromolt London képe áthallásos is lehet akár; és a profi harcoslányok karakterében is megcsillanhat némi emancipációs célzat, de teljesen hangsúlytalan marad.
A vége pedig... hát arról jobb, ha nem árulunk el semmit. Mindenesetre reménykedjünk, hogy nincs már úton a Büszkeség és balítélet meg a zombik következő epizódja.
