Élet és halál határán rekedt hősünk, Nick egyetlen esélye az életben maradásra, hogy haldokló testét megtalálja a rendőrség. Lélekalakban követi hát a detektíveket, kimért, munkamániás anyját, és főleg Annie-t, aki bandájával félholtra verte őt. A misztikus tini-thillerként beharangozott film azonban nem más, mint korlátolt pszichológiai dráma, amit akár egy kamasz is rendezhetett volna. A misztikumnál ugyanis jóval fontosabbak a korosztály sablonos problémái és főleg: frusztrációi.
A filmet elemi erővel átható lokalitás nem teremt baljós hangulatot, hanem csak alapozás egy komplex, kicsinyített világ ábrázolásához. Színpad ez, amin a film moralitás-játékának szereplői mozognak. A főhős egyszerre szolgál mások aktív lelkiismeretéül és megmentésre váró passzív áldozatként, s mindezt körbefogja a közeli városrész néhány kiemelt helyszíne: iskola, erdő, prolinegyed, lakások. A horrorokéhoz hasonlóan ez a tér is túlléphetetlen: a városból csak kihalni lehet, lakója sem önszántából, sem másoktól űzve nem menekülhet el. Ezt árnyalja az is, hogy a történet éppen ott kezdődik, ahol a többi kamaszfilm befejeződik, az önálló élet kapujában, az érettségi előtt. Az ígéretes alapot viszont a film nem építi tovább, hanem a cselekmény modoros túlzásaival, a stílus erőszakos dagályosságával tökéletesen kiöl minden érdeklődést. Utóbbi hideg színeivel, nyomasztó, depressziós számokkal, túláradó filmzenével igyekszik manikűrözni a mind szembeötlőbb tartalmi hiányosságokat, és a végeredmény egyszerűen idegesítővé válik.
A vontatottan felépülő cselekményben a thriller fordulatai csak másodvonalban fedezhetőek fel, a szereplők kapcsolati hálója, viszonyaik jóval hangsúlyozottabbak. A megoldásra váró problémák viszont kiszámítható, gyengén álcázott klisék. Anya és fiú elidegenedett együttélését, a nehéz sorsú lány kompenzáló agresszióját, majd nőiességének kibomlását, a gyenge barát árulását és szükségszerű pusztulását, mint toposzt, nem tölti fel alkotó, értelmező frissesség. Egyedül a főhős fiú jelenléte értelmezhető elvontabb síkon – ha már mindenképpen „művészieskedni” akartak a filmkészítők. Ebből a szempontból az ő története egy tipikus kamaszprobléma ábrázolása: a fokozatos feloldódás, eltűnés a korábban ismert világból valójában a felnőtté válás alapvető tapasztalata. Frusztrációinak, de felfedezéseinek megfogalmazása is csak süket fülekre találhat így.
A felvetett problematika elsekélyesítése miatt némi izgalommal csak a műfaji követelményeket követő, de ritka fordulatok szolgálnak – s mindezek a fiú testének kereséséhez köthetőek. Emellett Nick és Annie kibontakozó, már-már síron túli szerelme és kapcsolata biztosítja az egyre erősödő misztikus szálat, ami az utolsó húsz percben csúcsosodik. A haldokló lány ekkorra médiummá válik, s túlzsúfolt szimbolikával ő közvetíti Nick és anyja párbeszédét. Ezen a ponton egyesül a film két arca, a pszichologizáló szociodráma és a misztikus thiller. Utóbbi besorolás azonban erősen sántít, hiszen sem az izgalom foka, sem a misztikum mértéke nem éri el azt a szintet, amivel kielégíthetné a műfaji kívánalmakat.
Témáit tekintve könnyen, túl könnyen elemezhető film, de kizárólag azért, mert jól beazonosítható, bejáratott toposzokat használ. A történet alapötlete, a műfajok házasítása termékenyen kiaknázható lehetőségetek biztosíthatott volna, ám a végeredmény üres sablonok izzadságszagú sulykolása lett. Kevés fordulat, hosszú üresjáratok, zenével agyonnyomott, tragikusnak szánt, de sekélyességük miatt abszurd jelenetek jellemzik a filmet.
