20 évvel ezelőtt, 1997. január 15-én volt a Lost Highway ősbemutatója. Honnan származik az ügyetlenül Útvesztőben-re magyarított film eredeti címe? Melyik per és milyen személyes élmény ihlette David Lynch legsötétebb alkotását? Mit „örökölt” a film a Kék bársonytól és a Tűz, jöjj velem!-től? Mi köze a filmhez a rendező exfeleségének és melyik rocksztár cameózik benne?

• A film története egy regény különös szófordulatával kezdődött. Barry Gifford – aki a Veszett a világ (Wild at Heart, 1990) forgatókönyvét is jegyzi – írt egy könyvet Éjszakai emberek címmel. Ebben olvasta Lynch az „elveszett országút” („lost highway”) szókapcsolatot, amelyet álomszerűnek talált. Később leült egy kávé mellé Gifforddal, hogy közösen kitaláljanak egy történetet, de mindkettejüknek más-más elképzelése volt arról, hogy mi lehet az „elveszett országút”. Végül Lynchnek a Twin Peaks: Tűz, jöjj velem! (Twin Peaks: Fire, Walk With Me!, 1992) forgatásának utolsó éjszakáján támadt ötleteivel kerekítettek sztorit az eredeti ötlethez.
• Lynch emlékei szerint a film kiindulópontjaként az első harmadában történő események szolgáltak: „Él egy házban egy házaspár, akik kapnak egy videókazettát. Megnézik, és a házuk homlokzata van rajta. Nem gondolnak semmi különöset ezzel kapcsolatban, de aztán kapnak egy másik kazettát, amelyiken a nappalijuk látható, majd ők, ahogy az ágyban alszanak. Az eredeti ötletem egészen odáig tartott, amíg Frednek behúznak egyet a rendőrségen: hirtelen ismeretlen helyen találja magát, és nem tudja, hogyan került oda és mi a baj.”
• A titokzatos halálhír érkezésének film eleji jelenetét személyes élmény ihlette. Ugyanabban az interjúban Lynch elmeséli, hogy egy reggel a kaputelefon csengésére ébredt. Valaki azt mondta: „Dave... Meghalt Dick Laurant.” – aztán eltűnt. Sosem tudta meg, ki szólt vagy ki volt Dick Laurant – csak annyit, hogy halott.
• Egy későbbi, 2002-es interjúban Lynch elmondta, csak utólag jött rá, hogy tudat alatt valószínűleg O. J. Simpson gyilkossági ügye is hatott rá. A sors fintora, hogy a filmbeli „rejtélyes embert” alakító Robert Blake-et néhány évvel később szintén perbe fogták a felesége meggyilkolása miatt.

• Robert Blake egyébként maga döntött arról, hogy nézzen ki a „rejtélyes ember” (akinek 666 a telefonszáma). Egy napon a haját rövidre vágatta, középen kettéválasztotta, és kabuki-festéket kent az arcára. Sötét ruhába bújt, majd odaállt Lynch elé, akinek nagyon tetszett a végeredmény.
• A forgatás 84 napig tartott, 1995. november 29. és 1996. február 22. között, közepes, 15 millió dolláros költségvetésből, többnyire Los Angeles-i helyszíneken, valamint a Nevada-sivatagban. A belsők egy részét, a Lost Highway Hotelben játszódókat egy Amargosa nevű szállodában vették fel – különlegessége, hogy úgy tartják, kísértetek laknak benne.
• Az Eddyt/Dick Laurant-t megformáló Robert Loggia érdekes módon került a filmbe. A rendező a Veszett a világ forgatásán bosszantotta fel, vagy felháborodott, amikor fölöslegesen várt órákig a Kék bársony castingján, egy már gazdára talált szerepre – a lényeg, hogy Lynch a felgyűlt dühöt látta meg benne. Loggia egyébként folyton elfelejtette a mozdulatok koreográfiáját, úgyhogy a verekedésjelenetben valóban, többször is megütötte Bill Pullmant.
• A főszereplő házaspár lakása Lynché, a berendezés minden szegletét maga találta ki. Az anyósnyelveket is ő akarta a képbe, bár nem szereti a növényeket a lakásban.
• Bill Pullman megtanult szaxofonozni a film kedvéért, legalábbis a klubban előadott szólószámot megtanulta eljátszani.
• Az alkotás végén, egy pornófilm földön vonagló szereplőiként felbukkan a hírhedt rockénekes, Marilyn Manson és akkori alkotótársa, Twiggy Ramirez.

• Lynch ragaszkodott ahhoz, hogy a filmet ne számítógépen, hanem hagyományos módon, vágóasztalon vágja. „Személy szerint gyűlölöm az Avidet. Gyűlölöm azt a képet, gyűlölöm a tévéképernyőt és gyűlölöm, hogy annyira eltávolít az anyagtól. Egyszerűen nem érzem a filmet. Hamis, olcsó, rossz képet ad. Gőzöm sincs, hogy működhet ez egyáltalán. Persze igencsak kellemes reklámot vágni rajta, amelyben tizenhat különböző réteget kell egymással párhuzamosan kezelni. De egy játékfilm esetében, ahol a vágások kilencvenkilenc százalékában nincsenek trükkök, semmi sem lehet jobb a vágóasztalnál és az általa nyújtott minőségi képnél.”
• A film első változata két és fél órásra sikeredett, bár Lynch szerződése negyedórával rövidebbre vonatkozott. Levetítette egy 50 fős tesztközönségnek, aztán kivágott belőle 25 percet – így került ki például Renee/Alice boncolásának jelenete.
• A film zenéjének nagyrészét Lynch állandó alkotótársa, Angelo Badalamenti jegyzi. Az I'm Deranged című főcímdalát David Bowie írta, két másik dalt pedig a Rammstein – a német banda régóta küldözgette a rendezőnek a zenéjüket, de Lynchet csak most ragadta meg: megtalálta benne, amire épp szüksége volt a filmhez. Volt viszont egy másik dal, amibe a rendező korábban beleszeretett, a Song to the Siren jogait azonban 1986-ban nem sikerült megszereznie a Kék bársony számára. A dal kísérteties hangulata megmaradt emlékezetében, és végre a Lost Highwayben használhatta is.
• A filmet bemutatása után a kritika alapvetően pozitívan fogadta, de a vezető kritikusok közül kettő, Gene Siskel és Roger Ebert nem lelkesedett érte: Siskel jelentéktelennek nevezte, Ebert pedig úgy tartotta, Lynch elpazarolja a tehetségét.

Források:

• Chris Rodley (szerk.): David Lynch. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
• Steve Biodrowski: Lost Highway – Mystery Man. Cinefantastique, 1997. április
• A Lost Highway IMDb-oldala