A Following és a Memento után leforgatott Christopher Nolan-rendezés, az Álmatlanság egy éves késéssel és csakis a legszükségesebb marketing-kiegészítőkkel került forgalmazásra a romániai mozikban.

Pedig ha jól meggondoljuk az Oscar-díjas triásznak (Al Pacino, Hilary Swank, Robin Williams) a baleset és a szándékos gyilkosság közötti határsávban bonyolódó története ennél kidolgozottabb hírverést is megbírt volna. Az, hogy ez mégis elmaradt, két következtetés levonására indíthat: 1. a romániai film-marketing bajosan illethető ezen névvel, 2. a forgalmazók ízlésítélete Nolan harmadik nagyjátékfilmjére vonatkozóan összecseng jelen recenzens véleményével.

Az a bizonyos határsáv ezúttal Alaszkaként materializálódik, ahova repülővel is bajos eljutnia a két Los Angeles-i gyakorlott kopónak. A helyi egység egy tinédzser-lány gyilkosának a felkutatására használná őket, amennyiben a valódi gyilkos szeme láttára a megfontoltabb jövevény rendőr le nem lőné a pozícióját fenyegető fiatalabb társát. Így válik ő maga is üldözötté, miközben boszorkányos módon kutatja fel saját üldözöttjét, a lány-gyilkoló detektívregény-írót. Kettejük tulajdonképp együttműködésnek is nevezhető küzdelme láttán halványan derengeni kezd valami, és mire feltűnik a jellegtelen hotelszoba, a telefonon valló gyilkos, valamint a pszichés eredetű, torzult valóság-érzékelés mozzanata, David Julyan melankolikusan sejtető zenéjének kíséretében, a derengésből bizonyosság lesz: ismétléssel állunk szemben.

A rajongók számára rossz hír ez, hisz nemcsak a rendező kreatív bűnügyi zsáner-használatát kérdőjelezi meg, hanem retroaktív módon felhígítja a Memento élesre metszett, innovatív kockáit is. Az említett egyéves késés – ebből a szemszögből – akár jótékonynak is nevezhető.