Alig néhány nap eltéréssel került a magyar mozikba a tavalyi Cannes-i Filmfesztivál legsikeresebb (Roman Polanski A zongorista című alkotása), illetve legtöbbet vitatott filmje. Ez utóbbi az argentin származású francia rendező, Gaspar Noé munkája, ám sokan csak úgy emlegetik, mint az a film, amelyben kilenc percen keresztül erőszakolják a gyönyörű, nemrég még Kleopátraként ragyogó Monica Belluccit.
Kétségtelen tény, ilyen jelenet is van a filmben, és valóban kilenc percig tart, de ez mindössze az egyik epizódja Noé munkájának, amely a filmek többségével ellentétben nem az intellektusunkra, nem is az érzelmeinkre, hanem legmélyebb, legállatibb ösztöneinkre hat. Az erőszak és a bosszú filmje ez, amelyet ráadásul a végétől az eleje felé haladva mesél el Noé. És amikor kifelé sétálunk a moziból, már nem is vagyunk biztosak benne, hogy az a rengeteg szörnyűség megtörtént. Olyan régen történt az egész, kilencven hosszú perccel korábban, és idilli záró képpel búcsúztunk a vászontól. Mi is volt ez a furcsa varázslat? Az utánozhatatlanul eredeti hangú rendezővel a bukaresti DaKINO Filmfesztiválon beszélgettünk.
Hogyan született a világszerte sok botrányt kavart filmed ötlete?
Egy másik filmen dolgoztam 2001 nyarán, de kénytelenek voltunk leállni az előkészítéssel, mert minden pénzünk elfogyott. Már régen szerettem volna belevágni egy erotikus filmbe, amelyet eredetileg ismeretlen színészekkel akartam elkészíteni. Jól ismertem a Visszafordíthatatlan férfi főhősét alakító Vincent Casselt, bár feleségét, Monica Belluccit akkor még kevésbé. Amikor nyár elején összefutottunk, beszámoltam Vincent-nak a tervemről és ő azzal biztatott, hogy talán őket is érdekelné. Megkapták a forgatókönyvet, végül mégsem vállalták a dolgot, mert túlságosan szexuálisnak találták. Mivel azonban az ő részvételük biztosította a finanszírozási háttér előteremtését, megszületett az erőszakra és bosszúra épülő, a történet végétől az eleje felé haladó Visszafordíthatatlan ötlete. Nem igazán kedvelem a lineáris felépítésű filmeket, ezért merült fel bennem ez a rendhagyó szerkezet. Kezdetben Vincent és Monica nem vették igazán komolyan az ötletet, mégis elvállalták a szerepeket. Mindössze hat hetünk volt a forgatásra. Amikor nekiláttunk a felvételeknek, a forgatókönyv alig három oldalas volt, a szereplők végig improvizálták a szerepeiket.
Mennyiben hasonlít a Visszafordíthatatlan a tervezett erotikus filmre?
Nincs köztük sok kapcsolódási pont. Az eredetileg tervezett film egy szerelem története lett volna, hasonlatos a Patrice Chéreau rendezte Intimitáshoz, számos kifejező szexjelenettel. Tökéletesen megértem Vincent és Monica döntését, amiért nemet mondtak, hiszen nagyon híres színészek, és nem akarták ennyire nyíltan vállalni a szexualitásukat. Mivel azonban ismerték a korábbi munkáimat és szerettek volna együtt dolgozni velem, már-már egyértelmű volt számukra, hogy a Visszafordíthatatlan felkínált szerepeit elfogadják.
Egy korábbi interjúban Stanley Kubrick Tágra zárt szemek című filmjét emlegetted a Visszafordíthatatlan kapcsán. Szorosnak érzed a két film kapcsolatát?
A Tágra zárt szemeket inkább a tervezett erotikus filmhez hasonlítanám. A Visszafordíthatatlan legfeljebb annyiban rokona Kubrick filmjének, hogy míg a Tágra zárt szemekben Amerika akkori legismertebb színészházaspárja játszott, Tom Cruise és Nicole Kidman, addig az én filmemben a leghíresebb francia színészpáros tagjai vállalták el a főszerepeket. A Tágra zárt szemek egy nagyon szexuális történet, az én filmem azonban nem a szexualitásról szól.
Te miként fogalmaznál, miről szól a filmed?
Az életben előforduló véletlenekről és balesetekről. Gondosan eltervezed az életedet, úgy érzed, hogy a megfelelő irányba halad, aztán váratlanul meghalsz, vagy éppen a kedvesed veszíti el az életét egy repülőgép-szerencsétlenségben. Egyszerűen így működik az élet. Időt és energiát nem kímélve dolgozol valamin, aztán hirtelen romba dől az egész, egyetlen szempillantás alatt.
A filmben bemutatott véletlenek mértéktelen agressziót váltanak ki a szereplőkből. Ez azért nem jellemző a mindennapokban.
Mindig úgy gondolok a filmekre, mintha hullámvasutak lennének. Vannak, akik félnek a hullámvasúton, meg olyanok is, akik a filmektől rémülnek meg. Az emberek többsége szeret félni a moziban, annak biztos tudatában, hogy egy biztonságos székből nézik végig a történetet. Ez a mágikus trükk. De fontos, hogy a trükk minőségi munka eredménye legyen, hogy a jelenetek túlfeszüljenek az agressziótól, bár a forgatáson nyoma sem volt erőszaknak. Sokan kérdezik, hogy miként voltam képes felvenni a gyilkosság és az erőszak jeleneteit, de persze az egész alapját speciális effektusok képezik, fikarcnyi valóságalapjuk sincs.
Milyen feltételekkel mutatják be különböző országokban a filmet?
Engem is meglepett, hogy Franciaországban nem a maximális minősítést kapta a film, így nem a 18, hanem csak a 16 éven aluliak nem nézhetik meg. Pedig már reménykedtem, hogy borzasztóan szigorúan lesznek, szerettem volna egy 18-ast látni a filmen. És Angliában, ahol imádják szétfarigcsálni a filmeket, szó nélkül engedélyezték a Visszafordíthatatlan eredeti verziójának a forgalmazását. A legtöbb helyen ezt a verziót vetítik, csak Japánban takarják ki azt a két jelenetet, amelyekben jól láthatóvá válik egy pénisz.
Milyen érzéseid vannak az efféle cenzúrával kapcsolatban?
Számomra ez másodrendű probléma, az a lényeg, hogy azt a filmet készítsem el, amelyiket elképzeltem. Ha bizonyos országokban meg akarják vágni, bármikor visszautasíthatod a forgalmazást. Inkább várok tíz évet, amíg hajlandóak lesznek lejátszani az eredetit. A lényeg, hogy a filmed olyan legyen, amilyennek te akarod látni.
Néhány országban pszichiáterekkel is konzultáltak, mielőtt megadták a forgalmazási engedélyt.
Ezzel csak másra akarták hárítani a döntés felelősségét. Amikor a pszichiáterek is rábólintottak a dologra, nyugodtabb szívvel adhatták ki az engedélyt. De nem lepett meg, hogy nem tartották szexuálisan provokatívnak Monica sokat emlegetett jelenetét, hiszen ha megerőszakolnak valakit, az nem izgató, hanem ízléstelen és undorító. Míg a filmek többségében a gyilkos vagy a tettes szemszögéből követjük végig az eseményeket, itt az áldozat bőrébe bújunk, és ettől az élmény még kellemetlenebbé válik.
Az erőszakot árasztó jelenetekkel magyarázod, hogy a filmed olyan hatalmas vihart kavart?
Úgy vélem, inkább arról van szó, hogy beválasztották a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába, és az emberek ott olyan hisztérikusan viselkednek, mintha a futball-világbajnokságon lennének. Azért mennek el a fesztiválra, hogy üvöltözhessenek és vitatkozhassanak, és értelemszerűen mindig szükségük van egy indokra, ami miatt üvöltözhetnek és vitatkozhatnak. Minden fesztivál megkívánja a maga botrányát, különösen a sajtó miatt. De ez a film sokkal komolyabb annál, ahogyan az emberek többsége beszél róla. Bár be kell vallanom, élvezettel figyeltem az ájuldozó embereket Cannes-ban.
