Gaspar Noé filmje fődíjat nyert a Rendezők Kéthetén Gaspar Noé filmje fődíjat nyert a Rendezők Kéthetén

Gaspar Noé filmje fődíjat nyert a Rendezők Kéthetén

Gaspar Noé Climax című filmje Art Cinema-díjat nyert a Rendezők Kéthetén. A szemle díjait csütörtök este adták át Cannes-ban.

Az argentin-francia rendező filmjében egy fiatal táncosokból álló csoport LSD-s sangriát iszik és alászáll a poklokra. A főszerepet Sofia Boutella játssza. Noé először vett részt a Rendezők Kéthetén, korábban azonban kétszer is szerepelt a hivatalos cannes-i versenyporgramban: 2002-ben a Visszafordíthatatlan (Irreversible), 2009-ben pedig a Hirtelen az üresség (Enter The Void) című filmekkel.

A francia Drámaírók és Zeneszerzők Szövetsége (SACD) Pierre Salvadori En Liberté! című filmjét díjazta, a romantikus komédiában Adèle Haenel, Pio Marmai, Audrey Tautou, Damien Bonnard és Vincent Elbaz játszik.

Az Europa Cinemas Labelt Gianni Zanasi Troppa Grazia című filmje kapta. A főszerepet, egy egyedülálló, gyereknevelés és karrier között vívódó anyát, Alba Rohrwacher alakítja.

Az illy rövidfilmes díját Patrick Bresnan és Ivete Lucas Skip Day című filmje érdemelte ki.

(Deadline)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?