A 2001-es Oscar-szezonban a nagy hollywoodi stúdiók év végi hajrába küldött filmjei sorra elhasaltak, miközben mindenki a nyár nagy sikerfilmjéről (Gladiátor) és Soderbergh duplabravúrjáról (Traffic és Erin Brockovich) suttogott. Az esélyesek névsora újoncoktól, ismeretlenektől és a külföldiektől hemzsegett. De a legtöbbet a kínai–hongkongi–tajvani–amerikai koprodukcióban készült Tigris és Sárkányról beszéltek.
A tajvani születésű, de 1983 óta Amerikában élő Ang Lee filmje a Hawaii Filmfesztiválon nyitott, majd meghívást kapott a független filmek szempontjából stratégiailag fontos Torontói Filmfesztiválra, ami az egyik legnagyobb esély a Hollywoodtól távol készült filmeknek, hogy forgalmazóra találjanak. A Tigris és Sárkány hódított, megverve a nagy ellenfélnek kikiáltott Trafficet, elhozta a fesztivál fődíját, és a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat Zhang Ziyi vihette haza. Az már csak hab a tortán, hogy a film közben megnyerte a Bergeni Filmfesztivált, és Tajvan legnagyobb filmes díjátadóján is tarolt. A kritikusok szuperlatívuszokban beszéltek a filmről, felállva tapsolták a harcművészeti jeleneteket, amit aztán a mozinézők folytattak. Mire kihirdették volna az Oscar-jelöltek névsorát, a Tigris és Sárkány már bezsebelte a nagyobb kritikusi szervezetek díjait, három Golden Globe-ra jelölték, és megszerezte a minden idők legnagyobb bevételét hozó idegen nyelvű film címét az Egyesült Államokban.
A filmet végül tíz Oscar-díjra jelölték, ami ismételten rekordnak számít egy nem angol nyelven forgatott film esetében. Az Akadémia aztán salamoni igazságot tett és szépen elosztotta a díjakat: A Gladiátor ötöt, a Traffic négyet, míg a Tigris és Sárkány szintén négy díjat tehetett zsebre, hogy folytassa diadalútját Ausztrálián át Ázsiáig, jó pár európai díjjal gazdagítva dicsőségtábláját.
A film Wang Du Lu 5 részből álló regényciklusának negyedik, azonos című darabja alapján készült, amelyben a nagy wudan harcos, Li Mu Bai letenni készül híres kardját, a Zöld Végzetet. A neves kardot titkolt szerelmének, Yu Shu Liennek adja, hogy a nő vigye el a harcos egykori mesterének. Az asszony meg is teszi, ám a kardot ellopják. A helyszínre érkező Li Mu Bainak rá kell döbbennie, hogy a tettes egy kilétét titkoló wudan harcos volt, így a nyugodt életet el kell felejtenie egy időre, helyette újra tanítóként és harcosként kell fellépnie és szembe kell néznie a bosszúszomjas Jáde Rókával.
Ang Lee nem kis dologra vállalkozott, mikor belefogott egy nyugaton jobbára ismeretlen műfaj, egy wuxia megfilmesítésébe. A műfaj eredetileg irodalmi műfaj volt, több száz éves múlttal, olyan kalandtörténetet mesél el, melynek központi alakja egy ősi elvek alapján élő harcművész. A műfaj később átterjedt a filmművészetbe, a képregényekbe, majd a videójátékok világába. Ázsiában hihetetlen népszerűségnek örvend, de a nyugati világba csak elvétve jut el egy-egy darab. Épp ezért a Tigris és Sárkány szűz területre érkezett, és mint minden „úttörő", neki kellett kiköveznie az utat, vagyis megfelelni annak a közönségnek, amely még sosem látott ehhez hasonlót, ugyanakkor bele kellett illeszkednie egy létező hagyományba – hogy hazájában is elégedettek legyenek vele.
Különösen nehéz a dolog, ha több műfaj keveredik – mint ebben az esetben –, és mindegyik hozza magával a saját buktatóit. A készítőknek vegyíteniük kellett egy (illetve két) szerelmi történetet, a drámát, a harcművészeti filmet, a krimivonalat és a fejlődéstörténetet. Ang Lee nevéhez méltón oldotta meg a feladatot: a szereplőket helyezte középpontba, rajtuk keresztül illeszti be a zsánerelemeket. Így a film rejtélyes szála, a mester-tanítvány viszony és Mu Bai és Shu Lien szerelmi története szépen átível a történeten, miközben fokozatosan kibontakozik a szereplők egyéni tragédiája, hogy végül a film azzá váljon, amivé válni kell: egy ősi legendává, mely bemutatja a régi harcosok erkölcseit, értékrendszerét egy balladai szépségű szerelmi történetbe ágyazva. A harcművészeti jelenetek is ehhez a hangvételhez igazodnak, mondhatni inkább művészet, mint harc, amit látunk. Mind-mind meseszerű, a fizika törvényeit meghazudtoló, gyönyörűen megkoreografált éteri balett, mely tökéletesen illeszkedik ebbe a fennkölt hangulatú filmbe.
Egyetlen negatívumként a beiktatott flashback jelenet említhető, mely Jen Yu és Sötét Felhő történetét mutatja be. Ez a betét kicsit hosszabbra nyúlt, mint amennyire a későbbi funkciója indokolná, s noha önmagában ez is értékes, kissé kilóg a filmből. A végeredményen viszont mit sem változtat, hiszen a film elérte célját, minden téren hatalmas sikert aratott. És ami a legfontosabb: utat nyitott más, hasonló jellegű filmeknek a nyugati piacon (Hős, Repülő tőrők klánja stb), melyek valószínűleg sosem jutottak volna el idáig, ha nincs a Tigris és Sárkány kirobbanó sikere.
[A filmről 8 éve megjelent „hagyományos” kritikánk itt olvasható.]