A Sony haldokló, Pókember-mentes Pókember-univerzumának Kraven, a vadász nyila adja a kegyelemdöfést.
Hiába a Venom-filmek részleges kritikai és közönségsikere, a „Spider-Man Universe”-alkotások csalódást okoztak, akárcsak a Kraven, a vadász. J.C. Chandor filmográfiája (Krízispont, Egy durva év, Minden odavan) miatt eleinte volt ürügy a reménykedésre, hátha a Kraven, a vadász megtöri a Pókember-ellenségekből és -mellékszereplőkből készült filmek lankadtságát és szórakoztatóan zárja le a szériát. Sajnos ez nem következett be, sőt, a tervezett folytatás is elmarad – szerencsére.
A néhány szépen koreografált, megfelelően brutális és svungosan fényképezett akciójelenet csupán halovány dísz egy olyan generikusan felépített cselekményen, amely csak úgy hemzseg a kliséktől és az unalmas pózoktól. Az írósztrájk, a késlekedő gyártási folyamat, az egymás után elhasaló Sony-filmek keserű tanulsága sem magyarázza, hogy miként lehetett ennyire alsó-középkategóriás forgatókönyvet összehozni – annak ellenére, hogy az apjával szembeforduló, majd leszámoló Kraven talán tényleg rejt magában egy epikus és drámai bosszútörténetet.
A film felépítését leginkább az összetákoltság szóval lehetne jellemezni: az akciójeleneteken kívül minden szekvencia indokolatlanul hosszúra nyújtott, amelyek között mintha hiányoznának a rövidebb, összekötő részek, amitől a már amúgy is hamar eltunyuló néző egyre nehezebben tudja követni a cselekmény ok-okozati összefüggéseit. Sőt, bizonyos motivációk sem teljesen világosak, például a főgonosz sértődöttségének tényleges oka, vagy az, hogy hősünk akkor milyen viszonyt is ápol pontosan az apjával. Az idősíkok és helyszínek közötti váratlan ide-oda ugrándozás pedig végképp megnehezíti a mozilátogató dolgát.
A Kraven, a vadász legalább egy bravúros jelenettel kezdődik, amely bemutatja címszereplőnket, Szergej Kravinoffot, avagy Kravent (Aaron Taylor-Johnson), amint behatol egy elszigetelt orosz börtönbe és meggyilkol egy prominens rabot. (A jelenetet maga a stúdió tette közzé a premier előtt, remélve, hátha ezzel eladhatják a maradék 110 perc slamposságát.) Ezután Kraven eredettörténetének soha véget nem érő bemutatása következik. A fiatal Szergej (akit tinédzserként Levi Miller játszik) az orosz maffiafőnök, Nyikolaj Kravinoff (Russell Crowe) fia. Ja, és van egy féltestvére, Dumitrij (felnőttként Fred Hechinger). Szafari közben Szergejt egy oroszlán támadja meg, és berángatja a dzsungelbe. Halottnak hiszik, azonban sebzett testét egy fiatal vudu-papnő találja meg, aki olyan bájitalt ad neki, amely nemcsak a sebei gyógyulását segíti, hanem szupererőt, szupergyorsaságot és kvázi-sebezhetetlenséget is biztosít neki. Kraven felépülése után megszakítja dacos kapcsolatát apjával, hátrahagyja Dimitrijt, és elindul, hogy apjához hasonló rosszfiúkat öldököljön. Évekkel később sikerül rátalálnia arra a lányra, aki megmentette: Calypso Ezili (Ariana DeBose) mostanra sikeres ügyvéd Londonban. Nem kell sok meggyőzés ahhoz, hogy egyetértsen Kravennel az ő egyszemélyes igazságosztó túráján. Az egyik következő célpontja Alekszej Szicsevics (Alessandro Nivola), aki képes megkeményíteni a bőrét, eme tulajdonsága miatt „A Rinocérosz” becenevet kapta. Van egy társa is, A Külföldi (Christopher Abbott), aki képes manipulálni az időt. E kettő összefog, hogy felfedje Kraven kilétét, és kihasználja Kraven gyengeségét, Dimitrijt.
Akárcsak a többi Pókember-hiányos Sony-film, a Kraven, a vadász is árvának tűnik, ugyanis a figurát mindig is a hálószövő ellenségeként kezelték a képregényekben. Rejtély, hogy a Sony hogyan tudott annyi filmet készíteni Pókember ellenségeiről anélkül, hogy valaha is kitalálták volna, miként lehetne legalább egyet közvetlenül szembesíteni vele. (Sam Raimi azt tervezte, hogy szerepelteti az el nem készült Pókember 4-ben, illetve tartalék ellenlábas lett volna a harmadik Tom Holland-féle MCU-felvonásban).
A Kraven, a vadász másik pislákoló fénypontja a nyitójelenet mellett Aaron Taylor-Johnson, akinek jól áll az akciózás, és működik az kevés humoros egyszoros is, amit kipréseltek magukból az írók. Jelenleg pletykák keringenek arról, hogy ő lehet a következő James Bond – itt nyújtott bravúrja alapján alkalmas is lenne rá. Russell Crowe, aki általában tud némi intenzitást hozni szerepeibe, most kellemetlen önparódiába hajlóan hozza a tipikus orosz akcentusos ruszki gengsztert. Ariana DeBose sem nyújt sokat, de nehéz is lenne: az ő figurája is felületes, hisz Calypso egyetlen célja látszólag az, hogy folyamatosan megmentse Kravent a haláltól. Alessandro Nivolából is hiányzik a csendes fenyegetés, amelyet kifejezni próbál.
A Kraven, a vadász alatt végig az érezhető, hogy ez egy halott projekt, amelynek előkészítése még a képregény-adaptációk mára már lecsengett hőskorában kezdődött, de bemutatója egy olyan korra esett, amikor már a trenddiktáló Marvel is válságban szenved. Egy utolsó, kínlódással teli erőfeszítésnek – csekély vigasz, hogy a folytatással már legfeljebb az örök vadászmezőkön találkozhatunk.
