Franciaország kultikus képregényhőse, a sármos multimilliárdos idén szélesvászonra költözött, így a képregényfanatikusok után az egyszeri mozinéző is megismerheti a francia James Bondot, aki egy igazán látványos, pörgős és szórakoztató filmben menti meg – na nem az emberiséget, hanem az örökségét.
A belga Jean Van Hamme képregényéből készült már egy tévésorozat, melynek a nevén kívül azonban nem sok köze volt az eredeti műhöz. A mostani kísérletet jegyző Jérôme Salle (Anthony Zimmer) ennél jóval színvonalasabb és hűségesebb adaptációt készített, melynek láttán még a képregény elvakult rajongói is elismerően csettinthetnek (persze fanyalogni mindig és mindenen lehet).
A Largo Winch tehát képregényadaptáció, ám legalább annyi köze van James Bondhoz, mint mondjuk Peter „Pókember” Parkerhez. Largo Winczlav/Winch-ben is megtalálhatjuk az átlagember/szuperhős kettősséget: bár nincs különleges képessége, van viszont rengeteg pénze, ami a mai, világválság sújtotta néző szemében legalább akkora csoda lehet, mint a kézből kilövellő pókháló. De Largo Winch inkább amolyan farmernadrágos alkat, aki villámgyorsan üt, vág és közlekedik, és olyan természetességgel ugrál a kamionok tetején, hogy azt még Tom Cruise is megirigyelné. Igazi európai James Bond, akinek nyomában hullanak a rosszfiúk és alélnak a nők, egyszerre sármos és kisfiús, és ha izomtömegben nem is, eleganciában mindenképpen felülmúlja a most regnáló szigetországi kollégáit.
A Jugoszlávia egyik eldugott kis falucskájában felcseperedő Largo 10 éves korában megtudja, hogy az őt örökbefogadó apa, Nerio Winch a világ egyik legnagyobb vállalatának elnöke. Amikor Neriót évekkel később egy bérgyilkos örökre az óceán fenekére húzza, elérkezik az idő, hogy az ifjú örökös átvegye apja helyét az üzleti élet fellegvárában. Sok érdeket és büszkeséget sért az ismeretlen, pimasz kalandor felbukkanása, nem csoda tehát, hogy nem fogadják kitörő lelkesedéssel az ifjú trónörököst, aki a vállalat irányítása helyett inkább nevelőapja gyilkosának megtalálásával van elfoglalva. Az érdeklődés, úgy tűnik, kölcsönös, Nerio után ugyanis az ifjabbik Winch élete (és tucatnyi részvénye) is veszélybe kerül.
Salle a helyszínek és idősíkok sűrű váltogatásával görgeti előre a cselekményt. Miközben a jelenben az összeesküvések és cselszövések nagy sakkjátszmája folyik, a vissza-visszatérő flashbackekben Largo idilli gyerekkora és Nerio öröklési terve bontakozik ki előttünk. Salle a thriller, akciófilm és kalandfilm jól ismert sémáiból építkezik, ám olyan jó érzékkel és ritmusban kapcsolja össze a már kissé megkopott elemeket, hogy egy percig sem unatkozunk. Bár nem kell egy Miss Marple-nek lennünk, hogy rájöjjünk, ki a hunyó, a sok kis csavar remekül működteti a könnyed kézzel összerakott gépezetet.
A Largo Winch sokkal inkább a történet, mint a sokoldalú karakterek filmje, ezért bár remek színészek működnek közre (Kristin Scott Thomas, Miki Manojlovic, Karel Roden), nem sok lehetőségük van képességeik kibontakoztatására. A főhőst alakító Tomer Sisley furcsa választásnak tűnhet, hiszen hazájában elsősorban stand-up komikusként ismerik, ám amint megjelenik a vásznon, a női nézőknek garantáltan nem jut eszébe referenciaanyagot számonkérni a jóképű Sisley-n, aki megállja a helyét a tapasztaltabb kollegái között is.
Largo a realista irányt képviselő képregényadaptációk között is feltűnően életszagú: a film nyitójelenetében egy misztikus, sérthetetlenséget biztosító tetoválás készül, ám Largóból mégsem lesz Akhilleusz, mivel a procedúra kellős közepén felugrik, majd nekiáll nőt menteni a helyi rosszfiúk karmaiból: nincs szüksége holmi transzcendens erőre, amikor ott van az ökle. A konfliktuskezelés eszköztára persze idővel a csáberővel, megvesztegetéssel, és az okos szövetségesválasztással bővül, a tanulás és tapasztalatszerzés azonban komoly áldozatokat kíván. A képregényhez hasonlóan a film sem tesz engedményeket a széplelkű nézőnek, így meglepően sok ártatlan ember életébe kerül az örökség megszerzése.
Egy multinacionális mamutvállalat részvényei körül bonyolódó cselekmény nem nélkülözheti a nemzeti sokszínűséget, a Largo Winch azonban az elvártnál sokkal messzebbre megy. A helyszínek színes és szemet gyönyörködtető palettáját vonultatja fel a film Brazíliától Hongkongig, de a szereplők (és az őket alakító színészek) származása is változatos képet mutat: Nerio (a szerb Miki Manojlovic) és Largo (a zsidó-arab származású francia Tomer Sisley) a Balkánon születtek, a céget felvásárolni szándékozó exmaffiózó orosz (Karel Roden), az elnökség egyik tagja japán, de elvétve néhány franciát is találunk, köztük a rideg alelnökasszonyt (az angol Kristin Scott Thomas alakításában). Hiába azonban a globalizáció és multikulturalitás, a filmben kibontakozó erőviszonyok bebizonyítják, hogy nagy hátránnyal és súlyos ellenérzésekkel kell megküzdenie annak, aki kívülről szeretne belépni a felhőkarcolók világába. A bevándorló-életmód gyökértelenségére mutat rá az a rendezői gesztus, hogy a szegény szerb munkásból lett milliárdos Nerio egy óceánon imbolygó yachton élt, és ott is hal meg. Nemzetközi vizeken.
A kellemesen kiszámítható fordulatokkal és apró meglepetésekkel tűzdelt mozi kicsit olyan, mint a főhőse: látványos, elegáns, szórakoztató, ám különösebb elmélyülést nem igénylő munka – igazi egyéjszakás kaland.
