Dean Craig fekete komédiája nem sikerült elég bevállalósra: hiába jut el sokszor a polgárpukkasztás küszöbéig, túl szemérmes marad ahhoz, hogy morbid viccei működjenek. A néző így legfeljebb csak azon nevet a film végén, hogy egyáltalán eszébe jutott beülnie a moziba.

A főcím alatt egy régimódi, sitcomokat idéző bohókás animációból ismerjük meg a szereplőket. De ahogy utólag a poénok nem tudnak nagyobbat ütni az ilyen sorozatok egy-egy kínos szövegénél, úgy ez a karikatúraszerű ábrázolás is kudarcot vall (és most még a beépített közönség nevetése sem segít abban, hogy észrevegyük, mit kellene humorosnak találni). Pedig a haldokló milliomos vagyonát megszerezni vágyó gazfickók története klasszikusnak nevezhető vígjátéki séma, s ha csak a narratív sablon által kínált nevetséges szituációkat kapnánk meg, már akkor elégedettebbek lehetnénk – ezesetben azonban ezek sem kellően sülnek el.

A dinamikus főszereplő duó megteremtésének érdekében Toni Collette és Anna Faris egymástól teljesen eltérő természetű testvérpárossá válik Macey, illetve Savanna képében. Míg utóbbi laza és gátlástalan, elvált nővére jóval prűdebb és morálisabb, illetve kevésbé nyitott: éppen azon dolgozik, hogy újra képes legyen megbízni valakiben, s befogadni a boldogságot. Nem meglepő tehát, hogy Savanna lesz az, aki arra a következtetésre jut, hogy csőd szélén álló családi vendéglőjük megmentésére egyetlen reményük a rendkívül gazdag, örökös nélküli nagynénijük halálos diagnózisában rejlik. S bár az öreg hölgy keserűen elhidegült testvérétől – a lányok anyjától – most mégis megpróbálhatnák meglátogatni, hátha az idős Hilda (Kathleen Turner) így belefoglalja majd őket végrendeletébe. Bár Macey-nek nem tetszik a tisztességtelen gondolat, pénz híján belemegy a tervbe.

Azonban a takaros villába érkezve kiderül, hogy elkéstek, nem ők az egyetlenek, akiknek eszükbe jutott a helyzet erkölcstelen kihasználása. Unokatestvérük, Beatrice (Rosemarie Dewitt) már be is költözött, hogy álgondoskodásával biztosítsa a helyét Hilda néni végrendeletében, és megérkezik Porschéjével Richard (David Duchovny) is, aki képtelen leállni Macey felé történő vérfertőző közeledéseivel. A film mintha hinne abban, hogy a néző, látva a rokonok alávalóságát, Macey és Savanna párosának szurkol majd a végső győzelemért. De a lányok sem sokkal sportszerűebbek: pl. Hilda néni szexuális frusztráltságára fény derülve egészen addig fajul a helyzet, hogy eldöntik, nagynénjüket le kell fektessék halálos ágyán annak egykori középiskolás szerelmével, az azóta szexuális bűnözővé váló Billel.

A nem túl népes család galád jellemei csak-csak összegyűlnek a rosszmodorúak komédiájához, a kellő vulgaritás azonban nem. A brit író-rendező mintha identitásválságba kerülne: a történet helyszínéül az Egyesült Államokat választja, ahol egyébként is elég idegennek hat az elegáns villa, de a szereplők a feszültséget azzal oldják, hogy elmennek teázni. Ehhez hasonlóan a film is műfaji identitásválsággal szembesül, nem mer kellően sötét, sértő és offenzív lenni: amikor pedig már minden erkölcsi szabály elfelejtődne, Macey rendszerint egyet hátralép, s felhívja az egymást szabotáló rokonok figyelmét, hogy ezzel túl messzire mentek. Tízpercenként mond morális ítéletet, noha ez a néző feladata lenne – a filmé pedig az, hogy kimozdítsa őt komfortzónájából. Az alkotók azonban elhiszik, hogy egy alig megvillanó műpénisz eléggé megbotránkoztató a sokat látott nézőnek. Sajnos nem. Ezt tetézi, hogy (a műfajban egyébként jártas) Collette alakítása sem maradéktalanul jó. A kifejező arcú színésznőnek ezúttal nem sikerül a szerepre hangolódnia, túlzó játéka groteszkké válik. Szerencséjére a társai sem alakítanak nagyot, így nem lesz feltűnő. 

Ha már ennyire szürkére sikerül ez a vígjáték, találó lenne azt állítani, hogy a The Estate tükre annak, ami jelenleg probléma a brit és amerikai filmgyártásban egyaránt: egy olyan szalaggyártásra alapuló hozzáállás szimptómája, ahol a forgatókönyv a tankönyvek által előírt lépéseket követi, ahol az alkotók kizárólag munkaként kezelik a forgatást, ahova a színészek beugranak szabad hétvégéjükön némi zsebpénzért. Remélhetőleg a film készítése alatt azért jókat szórakoztak, ha már a nézőt kihagyják ebből.