Ötödik alkalommal rendezték meg a helyi filmek versenyét a TIFF-en. Ezúttal a Művész moziban zajlott a hét döntőbe került rövidfilm vetítése, ami után kiosztották a legjobb helyi filmnek járó elismerést, illetve az Ecsetgyár által felajánlott különdíjat.
Cătălin Olaru, a zsűri elnöke a vetítés előtt elmondta, nem volt könnyű a hozzávetőleg 50 benevezett filmből kiválasztani azt a másfél órányit, ami bemutatásra került. A válogatás nagyrésze – a hétből hat – a Sapientia EMTE fotó-film-média szakos hallgatói által jegyzett alkotás. Olaru kiemelte, bár először volt a helyi filmek versenyének zsűrielnöke, az előző években is hárult rá hasonló feladat, hiszen tavaly a nemzetközi szelekció díját kiosztó zsűrit vezette. Idei feldatát nehezebbnek, de fontosabbnak tartja, már csak azért is, mert olyan filmek közül kellett ezúttal választania, amelyek fiatal, általában elsőfilmes alkotók munkái, és máshol talán nem is volna lehetőség a megnézésükre.
A különdíjat osztó Ecsetgyár képviseletében Szakács István kapott szót, arról beszélt röviden, hogy milyen szempontokat vettek figyelembe az általuk díjazott film kiválasztásakor:a kortárs, urbánus helyszíneket és témákat, a folyamatos, egységes és szubtilis rendezést értékelték a nevezett filmekben.
A beszédek után megkezdődött a vetítés. A sort Székely Előd Antal Akasztófa című rövidfilmje nyitotta: két öngyilkosságra kész ember találkozik benne egy tóparti akasztófánál. Technikailag kifogástalan a rövidfilm, az erős (bár eltúlzott) alaphelyzettel azonban nem igazán tudott, mit kezdeni a rendező, életszerűtlennek, mesterkéltnek hat az egész a szépen megkomponált képek ellenére (vagy éppen ennek is köszönhetően).
Az Amit gondolok az egészről érdekes koncepcióval felépített, dokumentarista ellemekkel dolgozva mutatja be történetét: Ádám nem nézi jó szemmel, hogy húga, Ágica egy „senkihez”, Mikihez megy feleségül ezért megpróbálja lebeszélni a lányt (vélhetőeg nem tisztán a testvéri szeretettől vezérelve) a házasságról. Érdekes megoldás, hogy az egész filmet Ádám kézikameráján keresztül követhetjük, a dokumentarista stílust viszont kissé kiüresíti a túlzott megkomponáltság és a steril világítás.
Demes Hanna filmje, a Harmadnapon egy Székely Csaba-szöveget dolgoz fel. Erős párbeszédekkel, helyenként jól kitalált szekvenciákkal és vizuális világgal meséli az önzéséről lemondani képtelen testvérpár történetét, amelyben végül egy nyertes lottószelvény jól kitervelt gyilkosságra készeti a főhőst. Helyenként kifejezetten jól sikerült képi világgal dolgozik a film, életszerűtlenség, gyenge színészvezetés azonban itt is érzékelhető.
A Bán József rendezte Kelj fel, és járj! szintén adaptáció, Vida Gábor azonos című novelláját vitte vászonra a hallgató. A történet főszereplője egy vadász mozgássérült fia, akit apján kívül egyedül egy Anyeszka nevű román lány látogat. Megmosdatja és ilyenkor Jézusról beszél neki, mondván, hogy ő majd meggyógyítja mozgásképtelen lábait, ezt pedig a fiú apja nem nézi jó szemmel. A történet erős, azonban ez a film is túl „szépre” lett világítva, a színészválasztás pedig kifejezetten furcsa, tekintve, hogy a filmbéli fiú arcán láthatóan több a ránc, mint az apáén.
Halmen József A kliens című filmjében egy taxisofőrt köszönti születésnapján két ivócimborája, majd egy szexoldalra tévedve kellemetlen meglepetéssel kell szembesülnie. Az itt vetített filmek közül talán ez sikerült a leghitelesebbre színészi játék szempontjából, sajnos vetítés közben a film felénél az angol és román felirat eltűnt, ez pedig több magyarul nem értő nézőt is távozásra késztetett.
Nagy Orsolya Lepkegyűjtője volt a szelekció egyetlen animációs filmje. Ebben a címszereplő férfi a pillangók után mással is elkezdi gazdagítani gyűjteményét. Kissé kidolgazatlan, de jópofa történetű animáció ez.
A vetítést záró, Sorin című kísérleti dokumentumfilm, Sofia Iulia Nelega munkája (vélhetően) szintén a technika áldozatául esett, az angol felirat itt is lemaradt, a főszereplő narrációja pedig szinte érthetetlenül halkan volt, emellett kissé kurtán-furcsán is ért véget, néhány percnyi film után a kép elsötétült, majd felgyulladtak a fények, ezzel jelezvén a kissé meghökken közönségnek (mondjuk egy stáblista helyett), hogy vége a vetítésnek.
A filmek bemutatása után Tudor Giurgiu fesztiváligazgató méltatta röviden az idei kolozsvári felhozatalt, külön gratulálva a Sapientia egyetemnek, amiért diákjai szinte teljes mértékben „kisajátították” a szekciót, majd kiosztásra kerültek a díjak is: az Ecsetgyár különdíját a Sorin vitte haza, a TIFF helyi filmes versenyének díját pedig a Kelj fel, és járj!-ért Bán József nyerte.
