A Harry Potter mellett napjaink talán legemlegetettebb mozifilm-sorozata A Gyűrűk Ura. Míg azonban a varázslókkal és boszorkányokkal teletűzdelt ifjabb testvér alig néhány éves, a Trilógiáért több mint fél évszázada rajonganak az olvasók. Ezentúl pedig a nézők is.
A professzor
A regényt J. R. R. Tolkien, angol nyelvészprofesszor vetette papírra, de ezzel nem fejezte be barangolását Középföldén. Élete végégig csiszolgatta, finomítgatta az általa elképzelt világot. Tulajdonképpen minden a nyelvek szeretetével kezdődött: Tolkien nemcsak óangollal foglalkozott, hanem számos más elő és holt európai nyelvet is tanulmányozott, megtanult. Innen jött az ötlet, hogy kedvencei (a walesi és a finn) felhasználásával önálló nyelvet, nyelveket alkosson. Ezekre építette aztán csodálatos világát, melybe a kontinens számos legendájából, mítoszából merített motívumokat is beleszőtt.
A Gyűrűk Urát megelőzte A babó című, még egyértelműen gyerekeknek szánt könyve, ebben a Gyűrű megtalálásáról és Zsákos Bilbó kalandjairól esik szó. Majd tizenkét éves munka után napvilágot látott A Gyűrűk Ura. A regény röviden arról szól, hogyan indul útnak egy kis társaság, hogy elpusztítsák az Egy Gyűrűt, és ezzel végképp legyőzzék a Sötét Urat, Szauront, s a király visszatérésével régi fényében ragyogjon az ősi Gondor. A két mű története az eredeti tervek szerint csak lazán kapcsolódott volna össze, hiszen A babó írása közben még maga Tolkien sem szánt különösebben komoly szerepet egy „egyszerű, láthatatlanná tevő” gyűrűnek. A gonosz ékszer csak A Gyűrűk Ura születésének előrehaladtával foglalta el végső helyét a történetben. A könyv az akkori fogalmak szerint túl hosszú volt egy kötetnek, így három részben adták ki. (Ezek: A Gyűrű Szövetsége, A két torony és A király visszatér.) Tolkien nem örült ennek, szerinte ugyanis ezzel megtört az egység. Utólag beláthatjuk, igaza volt, a könyvet mindenki könyvekként, illetve trilógiaként emlegeti, holott szerves egységet képez. A Gyűrűk Ura rögtön kirobbanó siker lett az Egyesült Államokban, majd Nagy-Britanniában is. Az ezt követő fordítások pedig szerte a Földön ismertté és népszerűvé tették Frodó, Aragorn és barátaik történetét. (Magyarul viszonylag későn, 1985-ben jelent meg, Réz Ádám, majd – az ő halála után a munkáját folytató – Göncz Árpád fordításában, a versbetéteket pedig Tandori Dezső ültette át nyelvünkre.)
Ahogy azonban A Gyűrűk Ura népszerűsége nőtt, úgy gyarapodott az ellentábor. Többen vitatták irodalmi értékét, plagizálással, „komolytalankodással” vádolták az angol professzort és művét. Néhány éven belül tudományos kritika kezdett foglalkozni az addig megjelent munkákkal, majd Tolkien halála után az egész életművel. Emellett az író vágta ösvényen több tollforgató is elindult, így született meg a fantasy műfaja, mely kétes értékű regényeivel máig alapot nyújt a támadásoknak (is), illetve egyáltalán létével és meghatározhatatlan műfajával újabb kérdésekkel növelte az irodalmi kritika képviselőinek feladatát. Míg a tudományos élet képviselői egymásnak estek, a közönség önfeledten rajongott. Amerikában kalózmásolatok formájában terjedt a könyv, csak jogi úton sikerült végül megszüntetni a problémát. Közben Tolkien Társaságok alakultak a különböző országokban, amelyek között a fan club jellegűtől a tudományos vizsgálódást szorgalmazó egyesületekig minden megtalálható volt. (Nemrég Magyarországon is megalakult a Magyar Tolkien Társaság, amely mindössze egy éves múltjával meglepően komoly eredményeket tudhat maga mögött.)
Sasháton?
Igen hamar jelentkezett a filmvilág is. Természetesen. 1957 végén három amerikai üzletember (F. J. Ackerman, M. G. Zimmerman és Al Brodax) kereste fel Tolkient egy tervezett animációs film forgatókönyvével együtt. Hamar kiderült, hogy a történetet korántsem kezelik úgy, ahogyan Tolkien azt elvárta volna. A nevek írásmódja hibás volt, a Szövetség tagjai pedig sasháton röpültek volna mindenhová. Így aztán a tárgyalásoknak vége szakadt, Tolkien elutasította az amerikaiakat, s a filmesek egy ideig csöndben maradtak.
A Gyűrűk Urára és a körülötte örvénylő őrületre rövid idő alatt lecsaptak viszont az ajándéktárgy-készítők. Hamarosan a szereplőkkel díszített porcelánfigurát, könyvjelzőt, gyertyát stb. lehetett kapni, az egyetemekről pedig jelmezekbe öltözött rajongók indultak a vidékre gombát enni… A dalokat és a verseket megzenésítették – ezeknek új és új változatai születtek, melyeket aztán neves színészek adtak elő. Nagy sikerrel közvetítették a rádióadók a rádiójátékokat is. Ezek egyikében, a 1981-es BBC-féle sorozatban Ian Holm játszotta Frodót. Évekkel később pedig egy Peter Jackson nevű rendező neki adta Bilbó szerepét. A filmipar újra kopogtatott. Megszerezték a jogokat, és 1977-ben végül elkészült A babó rajzfilmváltozata. Majd Ralph Bakshi és stábja nekilátott, hogy két részben elkészítse A Gyűrűk Ura animációs adaptációját. Az első rész el is készült, de olyan langyos fogadtatásban részesült, hogy végül nem fejezték be a projektet. A Gyűrűk Ura a hippik Bibliája lett, megválasztották az évszázad könyvének, és hatalmas rajongótábora alakult ki. (Mindez a magyar olvasók számára újdonságként hathat. Noha a kilencvenes évek elején ismét kiadták a könyvet, az első film bemutatójáig nem élt a magyar köztudatban. Ez azért érdekes, mert míg az angolszász országokban Tolkien bevett irodalomnak számít, addig nálunk sok helyen azt kell bizonygatni, hogy a könyv előbb létezett, mint a film…)
Forog a film
A kilencvenes évek közepére jutott el a filmes technika olyan fokra, hogy komolyan el lehetett gondolkodni A Gyűrűk Ura adaptációjának lehetőségein. Addig ugyanis a regényt mindenki megfilmesíthetetlennek tartotta.
1995-ben Peter Jackson új-zélandi rendező és forgatókönyvíró, valamint producer felesége, Fran Walsh elhatározták, hogy megpróbálkoznak a feladattal. A film jogai Saul Zaentznél lapultak, aki még Tolkien utolsó éveiben szerezte meg őket az írótól. (Zaentz volt a kudarcba fulladt rajzfilm producere.) Jackson eredetileg a Miramax-szal tárgyalt és két filmben akarták leforgatni a történetet, aztán az idő előrehaladtával a cég egy filmre csökkentette a lehetőségeket, ezzel természetesen jócskán megnyirbálta volna a regény eseményeit. Talán hihetünk a jóindulatú pletykának, hogy Jackson tényleg hűségre törekedett, mert ezen a ponton faképnél hagyta a gyártót. Ekkor lépett a képbe a New Line Cinema, ahol kezdettől fogva trilógiát terveztek. Megállapodtak, és Jackson nekilátott az előkészületeknek. A forgatás végül 1999-ben vette kezdetét és végig (hatásvadász) titkolózások között zajlott. Közel ugyanekkor felröppent a hír a világban a forgatásról, és a láz újjáéledt. Ismét kiadták a regényt (Magyarországon is – ekkor már kemény kötésben, de még olcsó papíron, illusztrációk nélkül), és az új világ új lehetőségeinek köszönhetően Internetes oldalak százain cseveghettek a rajongók elképzeléseikről, információikról, ill. beszélték meg a Tolkien-életművel (A babó, A Gyűrűk Ura, Szilmarilok, A Gyűrű keresése, Az elveszett mesék könyve stb.) kapcsolatos benyomásaikat, élményeiket. A hivatalos oldalakon egyre több információt szivárogtattak ki, míg kalózképek vándoroltak site-ról site-ra a fanatikusok között. Cannes-ban egy egész estélyt szántak a reklámnak: a stáb tagjai között jelmezes hostessek teremtettek középföldi hangulatot, néhány üdvözült és kivételezett újságíró pedig részleteket láthatott a még vágási stádiumban lévő filmből. Semmit sem bíztak a véletlenre: a WETA-cég és a „különleges és gyönyörű” effektek reklámja már-már monopóliumot szerzett a werkfilmekben, emellett a betétdal megírását és eléneklését a világhírű Enyára bízták.
Az őrület 2001 decemberében csúcsosodott, amikor végre bemutatták a várva-várt első részt. Természetesen a közönség azonnal megoszlott. Az első kritikák sokszor kemények és csalódottak voltak – a rajongók milliói nehezen barátkoztak a konkrét képekkel és a módosításokkal; a „filmes adaptáció” kérdései és válaszai röpködtek az éterben. Az első sokkot követően azonban már egyöntetűen dicsérték a filmet. Míg a rajongók netes és élő találkozókon cserélték tapasztalataikat és véleményüket, a látványos stáb (értsd: rendező, producer, színészek) körbeutazta a világot és fényes díszbemutatókon, illetve sajtófogadásokon vett részt. A tökéletes promóció része volt, hogy a boltokat ismét elözönlötték a „gyűrűkurás” tárgyacskák, ám ezúttal a film szereplői díszelegtek rajtuk. A választék megdöbbentően gazdag volt. Plakáttól bögrén át alsónadrágig, füzetek, matricák, mappák, zoknik, tollak… A rajongók eleinte itt is dörmögtek, egy részük a riválisnak tartott Harry Potteres ajándéktárgyakra mutogatott, „Mi ilyet nem!” felkiáltással, aztán mégis mindenhová jutott legalább egy tollacska és filmkönyv… Az Internetes boltokban később jelmezeket, ékszereket, fegyvereket, de még parókát is lehetett rendelni, amelyek a reklám szerint a filmbeli pontos másai. (Magyarországon megjelent a díszkiadású Gyűrűk Ura, majd nyomában a Szilmarilok, ezt követően pedig mesék, versek, és az egyéb jegyzeteket, hiányzó részleteket tartalmazó Gyűrű keresése is.)
Míg a „hivatásos” rajongók sokszor nemigen tudták, hogyan reagáljanak a generációnak új jelenségre (talán közvetlenül a könyv első kiadását követhette ekkora láz), a moziban jócskán ismerték meg olyanok is a történetet, akik azelőtt nem is hallottak róla. Így gyarapodott a lelkes közönség újabb elkötelezettekkel. Természetesen ellenvetések, negatív kritikák ismét érték A Gyűrűk Urát, de már nem olyan elmarasztalósak, illetve a rajongók számára nem annyira számottevőek. Szerencsére a középföldi történeteket nem bélyegezték az Ördög művének, mint ahogyan az társával, a Harry Potterrel történt… A két film, A Gyűrű Szövetsége és a Harry Potter és a Bölcsek Köve közel egy időben került a mozikba és az olvasóközönség elé is, így elkerülhetetlenné váltak az összehasonlítgatások. Ám emellett felütötte fejét egy merőben új jelenség is: pszichológusok, szociológusok, különböző vallási felekezetek képviselői kezdtek foglalkozni a két történettel. Attól elkezdve, hogy hogyan és miért változtatták ezek meg a gyerekek olvasási szokásait és mitől vált két lesajnáltan gyerekirodalomnak tartott regény népszerűvé a felnőttek körében is, addig, hogy napjaink „csúcstechnológiájú” világában miért és hogyan kap helyet a mese, a mítosz.
Visszatérés
Közel fél évig tartott, míg lecsengett az első láz. Addigra nagyjából mindenki elolvasta a könyvet, aki akarta, megnézte a filmet, aki szerette volna, mindenkinek lett valamilyen véleménye a jelenségről. A második félév a rajongók számára ismét izgalmasan telt, megindult a vadászat az információk után. Az időszak egyetlen fontosabb eseménye volt a bővített verziójú film kiadása DVD-n és videokazettán, amellyel a gyártó még egy bőrt lehúzott A Gyűrű Szövetségéről (miután nyáron megjelentette a „szimpla” mozifilmet is). Majd bemutatták A két tornyot és ismét rendeztek díszbemutatókat, ismét volt éjféli vetítés, és aztán véleményezés, ám a jól bevált ajándéktárgyak mintha elmaradtak volna. Vagy csak sokkal kevesebb van belőlük. A tavaly olyan meglepő őrület idén látványosan lelankadt. A pénz beszél – minden valószínűség szerint ez alkalommal is. Talán nem is baj. Éppen elég bőrt lehúztak már így is a Gyűrűről, meg Frodóról. És most? Várjuk a befejező, a harmadik részt. A király visszatér. Magyarországra januárban tér vissza, mert így akarja a forgalmazó. Addig marad a net. Ja, és novemberben a bővített Két torony. Tűkön ülünk.
