Michael Haneke, a celluloid szolid szadistája. 1. Michael Haneke, a celluloid szolid szadistája. 1.

...valaki elárulná nekem, hogy mégis ki az a Haneke?

Michael Haneke, a celluloid szolid szadistája. 1. rész

Kedves idős úr, sűrű fehér szakállal és kevésbé sűrű, rikító fehér hajjal. Orrán legtöbbször vékonykeretes szemüveg ékeskedik, szája pedig gyakran füléig ér – ki az? Elsőre senki nem mondaná meg, hogy a rettegés nagymesteréről, Michael Hanekéről van szó. Na de mégis ki az a Haneke?

Michael Haneke

Haneke privát szférájáról nem sokat tudni – ami természetesen nem is baj –, de néhány alapvető életrajzi adat a nyilvánosságnak is kijutott. Az osztrák rendező 1942. március 23-án született Münchenben, gyerekkorát pedig az alsó-ausztriai Wiener Neustadtban (Bécsújhely) töltötte. Művészcsaládba született: apja Fritz Haneke, színész és rendező, anyja Beatrix von Degenschild, a bécsi Burgtheater színésznője. Eredetileg színész és zongorista szeretett volna lenni, de terveit nem sikerült valóra váltania, így a 60-as évek első felében filozófiát, pszichológiát és teatrológiát tanult a Bécsi Egyetemen. Tanulmányai alatt film- és irodalomkritika írással is foglalkozott – ekkor kezdett el igazán érdeklődni a filmek iránt –, 1967–1970 között pedig szerkesztőként és dramaturgként tevékenykedett az NSZK-beli Südwestfunk televíziónál. 1970-ben kezdett el filmeket írni és rendezni, és ahogyan akkoriban a legtöbb osztrák rendezőnek, karrierje televíziós produkciók készítésével kezdődött. Drámaíróként több német színpadi produkciót is rendezett, Strindberg, Goethe, Mozart és Bruckner műveiből, Berlinben, Bécsben és Münchenben is. A 70-es években és a 80-as évek elején számos tévéfilmet rendezett a Südwestfunk szárnyai alatt, így készült el többek között legelső alkotása, az After Liverpool (1974), a Drei Wege zum See (1976), a kétrészes Lemminge (1979) és a Wer war Edgar Allan? (1985) is. Nagyjátékfilmes sikerei közé a későbbiekben is becsúszott egy-egy tévéfilm, de egyikük sem volt kivételesen sikeres vagy maradandó. Haneke neorajongói igen nehéz feladattal találják szembe magukat, ha bármelyik régi tévés alkotást újból a felszínre szeretnék ásni.

Wer war Edgar Allan?

Nagyjátékfilmes rendezőként 1989-ben debütált A hetedik kontinens (Der Siebente Kontinent) című alkotásával, melyet a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon is díjaztak, mégpedig egy Ernest Artaria-díjjal. Ez a film is tévéfilmnek indult, ám nem meglepő módon, egyik televíziós társaság sem fogadta el Haneke nem mindennapi forgatókönyvét. A gleccser-trilógia (a „Vergletscherung” német kifejezés után szabadon) első része egy példás életet élő családról szól, akinek tagjai egyik pillanatról a másikra felszámolják magukat. Ezt az egzisztencialista, enyhén posztmodern alkotást egy osztrák újságcikk inspirálta, mely egy család (apa, anya, kislány) kollektív öngyilkosságát adta hírül. A film három részre tagolódik, ebben a három részben pedig a család utolsó három éve elevenedik meg. Az első rész egy átlagos családi reggel bemutatásával veszi kezdetét – de talán mégsem teljesen átlagos abból a szempontból, hogy itt minden mozdulat ijesztően gépies. Reggel hat óra, szól az ébresztő, a szülők felkelnek, elhúzzák a sötétítőket, fogat mosnak, az anya felkölti a kislányt, cipőt húznak, megetetik a halakat, kávét főznek, megreggeliznek, majd kihajtanak a garázsból, elviszik a kislányt az iskoláig, majd munkába mennek. Mindez idillinek is tűnhetne, de a Haneke által eszközölt hiányosságoknak köszönhetően ijesztően monoton procedúrának tűnik. Nem látunk arcokat, csak feldarabolt közelképeket, melyek kezeket, karokat, lábakat, hátakat, és legtöbbször csupán tárgyakat (cipő, kilincs, fogkefe) ábrázolnak. A kamera sokáig elidőz a tárgyakon, és ez megy végbe mindhárom részben, vagyis három éven keresztül, egészen a tragédia bekövetkeztéig. A filmben tehát gyakorlatilag nem sok történik. A minimalista stílusú Robert Bresson hatása erőteljesen érződik, emellett pedig arra is felfigyelhetünk, hogy több jelenetet is Antonioni-módra épít fel, mondhatni továbbviszi azt, amit Antonioni elkezdett. Hosszú jelenetek telnek el a szereplők hallgatásával, majdnem teljes mozdulatlanságával. A szereplők rengeteg időt töltenek el semmiségeknek tűnő cselekvésekkel (ücsörgés autómosás közben, bevásárlás, séta a gyárban), ami rendkívül lelassítja a filmet. Az üres mindennapok lefolyása, a rutinszerű cselekedetek bemutatása és többszöri ismétlése nagymértékben emlékeztet Chantal Akerman korai alkotásaira is, például a Jeanne Dielman, 23 Quai du Commerce, 1080 Bruxelles (1975) című filmre.

Michael Haneke: A hetedik kontinens

Három évvel ezután következett a Benny videója (Benny’s Video), mellyel rendezőnk neve Európa-szerte ismertté vált, 1993-ban elnyerte vele az Európai Filmdíjat. A film középpontjában a kamaszodó Benny áll, akivel egyáltalán nem törődnek a szülei, így jobb híján minden idejét videózgatással és erőszakos felvételek nézegetésével tölti. Nagy kedvence egy disznóöléskor készített felvétel, melyet számtalanszor megnéz, lelassítva, visszapörgetve, minden pillanatát aprólékosan kiélvezve. A videokölcsönzőben megismerkedik egy lánnyal, akit „bevezet elektronikus házikápolnájába, hogy aztán a kamera szeme láttára feláldozza a kíváncsiság és az unalom istenének”1. Első két nagyjátékfilmje, harmadik filmjével, az 1994-ben megjelent 71 töredék a véletlen kronológiájából (71 Fragmente einer Chronologie des Zufalls) című alkotással trilógiát alkot, a „lelki elhidegülés”, az elidegenedés trilógiáját. Ez a három film nem egy folytatásos történetet mesél el, a részek még csak nem is függnek össze, mégis annyira tipikusan hanekés folyamatok uralják, hogy lehetetlen nem észrevenni bennük a közös ponto(ka)t. Habár az elidegenedés témáját tekintve Haneke összes filmje tagadhatatlanul egy tömör egészet alkot. A 71 töredékben látszólag összefüggéstelen emberi sorsokat látunk. 71 felszabdalt részecskében elevenedik meg a napjainkbeli Bécs mögötti feltartóztathatatlan apátia és életundor, melynek végül egységesen áldozatává válnak a (látszólag összefüggéstelenül) felsorakoztatott karakterek. A hetedik kontinenshez hasonlóan a 71 töredéket is egy újságcikk inspirálta: 1993. december 23-án egy 19 éves diák, Maximilian B., megölt három embert egy bécsi bankban, majd öngyilkos lett – főbe lőtte magát. Hanekénél megszokhattuk, hogy a film első órája (vagy kis túlzással másfél órája) csak a bevezető mindahhoz, amit az utolsó percekben fogunk látni – ez a 71 töredékben sincs másképp, viszont ez a rendező első olyan filmje, amelyben nem csupán egyetlen egy családra összpontosít. A film 96 percében tehát végigkövethetjük egy román gyerek sorsát, aki Bukarestből szökött Bécsbe egy jobb élet reményében, egy átlagos fiú mindennapjait a bentlakásban, egy magányos öregember egyhangú életét, egy problémákkal küszködő házaspár kudarcait, valamint egy pár örökbefogadási próbálkozásait egy kislánnyal (majd később a román gyerekkel) – az ő sorsuk találkozik össze egyetlen jelenetben, amikor az „átlagos” fiú ámokfutást rendez a bankban, majd magával is végez. A látszólag összefüggéstelen, széteső történet tehát róluk szól, kockáról kockára ők elevenednek meg, noha gyakorlatilag semmi számottevő nem történik velük a film során. Haneke az egyének lelki nyomorát szemlélteti (a karakterek képzelt bilincsben vannak) a már megszokott rutincselekvések sorozatos bemutatásával, ám ebben a filmben már feltűnően szélsőségesen bánik a snittek hosszúságával és a cselekvések monotonitásával, önkényesen teszteli a néző türelmét.

Michael Haneke: Benny videója

1995-ben Haneke is részt vett a Lumière and Company című projektben, melynek lényege az volt, hogy 40 nemzetközi rendező egyenként el kellett készítsen egy 52 másodpercet meg nem haladó filmecskét, legtöbb három jelenettel, ráadásul a Lumière fivérek eredeti felszerelésével – olyan megkötésekkel, mintha csak 1895-ben lennének.

1997-ben következett a Furcsa játék (Funny Games), mely Haneke számára határozott löket volt a világhírnév fele. A történet mesébe illően kezdődik (a főcímbeli thrash metal dallamokat leszámítva): egy jómódú család ellátogat hétvégi házukba, ahol a város zajától messze szeretnének eltölteni néhány kellemes napot. Két unatkozó pszichopatának köszönhetően viszont ez nem sikerül nekik. A két fiatal fiú túszul ejti őket, és számukra nagyon elmés és vicces „játékokra” kényszerítik a család tagjait. Ahogy Hanekénél megszokhattuk, itt is a belső tortúráztatáson van a lényeg, explicit erőszakot egyáltalán nem látunk, noha a végeredmény elkerülhetetlenül a halál. A felháborodást keltő alkotás meghozta a rendező első Arany Pálma-jelölését Cannes-ban – a győzelem viszont még váratott magára. 2007-ben, a vérbeli Haneke-rajongók nem kis meglepetésére, elkészült a Furcsa játék egy snittről snittre azonos amerikai remake-je. Az európaiak fanyalgására és az amerikaiak nagy örömére a Haneke filmjeiből megismert és megkedvelt osztrák színészeket (Ulrich Mühe, Susanne Lothar) Hollywood szokványos arcai (Naomi Watts, Tim Roth) váltották fel. A miliő és a színészek megváltoztatásán kívül szemernyi különbség sincs a két alkotás között, a remake mégis nyomatékosan megosztotta a nézők véleményeit.

Michael Haneke: Furcsa játék

Ugyancsak 1997-ben készült el A kastély (Das Schloss) című Kafka-adaptáció. Ez kissé elüt az eddigi Haneke filmektől, kevésbé tipikus, és nem véletlenül van tévéfilm íze, hiszen eredetileg az osztrák televíziónak készült. A már megszokott módon Ulrich Mühét szerepeltető film talán túl szárazra sikeredett, noha precízen követte a Kafka által megszabott irodalmi vonalat. Adaptációnak tökéletes, filmnek viszont gyengécske – ez volt a közönség hivatalos ítélete. Ez a bicsaklás mégsem számított rossz előjelnek, sőt! Ezzel az adaptációval Haneke valójában egy grandiózus fejezetet zárt le, összes erejét a következő korszakra gyűjtve, a francia koprodukciók, kiérdemelten nívós díjak és híres francia színészek érájára koncentrálva. Az ezredforduló utáni sikerekről a Haneke-portré második részében lesz szó.

 


1 Schubert Gusztáv: Hidegebb a halálnál (A Haneke-gyilkosságok). Filmvilág 1999/2: 12–15.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat