Címke: szadizmus

Óvakodj a szürkétől – Fifty Shades of Grey / A szürke ötven árnyalata

2015. február 15. – írta

Berlinben a sajtóvetítések igencsak változó nézőszámmal mennek, de A szürkéből három is volt, és az első már egy órával a kezdés előtt megtelt. Kérdés, miért, mivel a berlinálés vetítés csupán néhány órával előzte meg a kereskedelmi premiert. Még jobb kérdés, hogy egyáltalán mi keresnivalója van egy efféle kommersz lózungnak Európa egyik legfontosabb mozgóképes rendezvényén.

A filmes játékok természetéről – Játék a filmben

2014. augusztus 29. – írta

Perverz játék a filmé. A film kezdeti szerepe, mint vásári látványosság és attrakció, egyfajta bűvésztrükk, talán a film játékának szintjén köszön vissza igazán. És itt általában a film játékáról beszélhetünk, amelynek során elhiteti velünk, nézőkkel, hogy amit most látunk, az egy valóság, miközben tudjuk, hogy nem az. Ennek a játéknak is vannak szabályai, amelyeket néha át lehet hágni, de az még mindig a játékhoz fog tartozni. És persze, a néző is igyekszik része maradni a játéknak (ha tetszik neki), és általában nem keresi a szabályszegéseket, hibákat, szeret elmerülni a játékban, a filmben.

...valaki elárulná nekem, hogy mégis ki az a Haneke? – Michael Haneke, a celluloid szolid szadistája. 2. rész

2009. szeptember 30. – írta

„Filmjeimet vitaindítónak szánom az amerikai puskacsőmozi és a néző hatalomfosztása ellen. Felhívás: kitartó kérdések mozija érdekében a hamis (mert gyors) válaszok helyett, tisztán láttató távolságtartás az erőszakos közelség helyett, provokáció és párbeszéd a fogyasztás és konszenzus helyett.” (Michael Haneke)

Rövidebb élet, kevesebb bűn – Alekszej Balabanov: Cargo 200

2008. július 18. – írta

Balabanov legújabb opusza az – ejnye, nocsak – 1984-es esztendő Szovjetuniójába kalauzol bennünket. Még dúl az afganisztáni háború, a hivatalok falairól Lenin elvtárs tekint le a későszovjet éra páriáira, de már készülődik a peresztrojka, az olvadás korszaka, a fiatalok diszkóznak és tanulgatják a pénzszerzés korakapitalista módszereit.

Néha nyál és néha vér – Gaspar Noé: Irréversible / Visszafordíthatatlan

2003. július 15. – írta

Gaspar Noé filmje meglehetősen kellemetlen kis film. Maga a sztori sem túlságosan felemelő. Egy pár haláláról és életéről szól, akik a történet elején kedvesen évődnek egymással; a lányról kiderül, hogy terhes, és ettől még boldogabbak lesznek. Elmennek egy buliba, ahol a fiú füvezni kezd, a lány bosszúsan otthagyja: egyedül akar hazamenni. Egy aluljáróban azonban, 9 perces jelenetben, megerőszakolják, illetve a felismerhetőség határáig szétrugdossák, összeverik az arcát.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes