Több szempontból is kakukktojásnak tekinthető Felméri Cecília legújabb alkotása: több díjnyertes animáció elkészítése után ez az első kisjátékfilmje, ugyanakkor – három év szünet után − ez az első erdélyi alkotó által készített, Erdélyben forgatott kisjátékfilm a szemlén. A Kakukk rendezőjét arról kérdeztük, elsőfilmesként mekkora vállalkozás egy erotikus mesefilm elkészítése, és a szerencsés csillagzaton túl mi kellett ahhoz, hogy Erdélyben újabb versenyképes kisjátékfilm szülessen?
Ez az első kisjátékfilmed, mégsem illik rád az elsőfilmes kifejezés, hiszen már több sikeres animációt tudhatsz magad mögött. Melyik volt a legintenzívebb élmény a forgatás alatt, amit animációkészítés közben nem élhettél meg?
Ami teljesen mássá teszi az egészet, az a csapatmunka. Az animációk, amiket eddig készítettem, egyszemélyesek voltak, addig ültem és dolgoztam rajtuk, amíg olyanok nem lettek, amilyeneknek szerettem volna látni őket. A kisjátékfilmnél egy csomó emberrel kell együtt dolgozni, hogy ugyanerre az eredményre jussunk, mindenki hozzájárul a filmhez valamilyen szinten, minden alkotótársnak van elképzelése, ötlete és mindenkinek az elképzelését érdemes meghallgatni. Sok ember együttműködésének köszönhetően lesz végül nagyjából olyan a film, amilyennek elképzeli az ember.
Ez nem nehezíti meg a dolgodat? Ha figyelembe veszed mindenkinek az ötletét nem fog szétesni az egész film?
Ha tudod, hogy milyen filmet akarsz csinálni, akkor nem. Az ötleteket nem árt meghallgatni, de aztán ki kell választanod, hogy melyik illik bele a koncepciódba, és ez a te felelősséged, mivel csak neked van rálátásod az egészre. Vagy pont fordítva: mindenkinek úgy tűnik, hogy rendben van valami, de te úgy érzed, hogy nem erre van szükséged. Ilyenkor, ha biztosan érzed, hogy a végeredmény szempontjából neked van igazad, nem szabad engedni, hiszen ennyi embernek a befektetett munkája és rengeteg pénz múlik azon, hogy te tudod-e mit akarsz, vagy sem. Ugyanakkor, gyakran szükség is van a többiek kreatív hozzáállására. Például elképzelünk egy jelenetet, amelyben talicskázni fog a két színész, meztelenül. Menet közben kiderül, hogy nem megy a talicskázás, nem bírják tartani egymást. Ebben az esetben ki kell találni valami egyebet, ők is jönnek bizonyos ötletekkel, és együtt sikerül találnunk valamilyen megoldást.
Milyen műfajba sorolnád a filmed? Erotikus játékfilm, mesefilm?
Erotikus mesefilm. Az egyik producer szerint erotikus akcióhorror. És van is némi igaza, hiszen ez a mese, akárcsak a mesék oroszlánrésze, tele van (még ha rejtetten is) erotikával, akcióval, a horrorról nem is beszélve.
És amennyiben neked kellene meghatároznod a korhatárt, milyen számot tennél a képernyő jobb alsó sarkába?
Nem tudom pontosan, hogy a mai fiatalság mennyire fejlett ilyen téren, de szerintem ez a film a tizenhat éveseknek már igazán semmilyen újat nem mond.
A színészeknek vagy akár neked voltak-e gátlásaid az erotikusabb jelenetek forgatásánál? Ezt hogyan hidaltátok át?
Nekem nem voltak gátlásaim, de hát nem is nekem kellett levetkőznöm. A színészeknek viszont voltak fenntartásaik, melyeket már jóval a forgatás megkezdése előtt tisztáztunk. Különböző kompromisszumos megoldásokat kellett találnunk, mivel ugyanannyira fontos volt, hogy épp ezekkel a színészekkel dolgozzunk, mint az, hogy a mesében megjelenő erotikus utalásokat érvényre juttassuk. Úgyhogy volt, hogy két tészta mögé rejtettük a melleket, vagy egy jótékonyan elfedő, jégvirágos ablakon keresztül nézzük a színésznő meztelen testét. Sőt, odáig mentünk, hogy az egyik színész meztelen fenekét a film egyik producere alakította, testdublőrként.
A forgatókönyvet Lakatos Róberttel írtad, szerintem történet szintjén több hasonlóság is van az Ördögtérgyével. Mégis, miben lett más a te filmed?
Történet szintjén, valóban, mindkét film hasonló népi erotikus forrásokon alapszik. Lakatos Róbert megírta a forgatókönyv első változatát, aztán, miután eldőlt, hogy ezt a filmet én fogom megrendezni, elgondolkodtam azon, hogy nekem mit mond ez a mese. Leültünk, és az operatőrrel, Keresztes Péterrel becsületesen átdolgoztuk a saját képünkre. Nyilván, nem szerettünk volna egy Ördögtérgye 2-t csinálni, és nem azért, mintha az Ördögtérgye nem lenne nagyon jó kisjátékfilm. Mégis, mivel hasonló témájú filmekről van szó, elképzelhető, hogy a nézőnek egyik filmről eszébe fog jutni a másik. Ami szerintem egyáltalán nem baj. Azt viszont igyekeztünk elkerülni, hogy hasonló filmnyelvi eszközökkel éljünk, de hát ez nem volt nehéz, mivel az erotikus mesék körén belül a Kakukk története teljesen más jellegű, mint az Ördögtérgyéé.
A képi világa teljesen eltér az Ördögtérgyéétől. Ez hogyan alakult olyanra, amilyen?
Miután megtaláltuk a helyszíneket meg a főszereplőket, megrajzoltuk a technikai forgatókönyvet, és ennek kapcsán véglegessé vált, hogy milyen lesz a film képi világa. Előtte azonban egy csomót dokumentálódtunk, emlékeinkből előkotortunk minden olyan filmet, amit kapcsolatba tudtunk hozni azzal a képi világgal, amit mi a Kakukkénak éreztünk, és többször újranéztünk őket. A Korai erotikus fotográfiátés ehhez hasonló könyveket vettünk ki a könyvtárból, például a talicskás ötletet egy erotikus képregényből vettük. Újraolvastunk minden könyvet, amit a rövidfilmkészítésről vagy színészvezetésről találtunk és sok okos, általános tanácsot olvastunk bennük. Egyszóval minden lépést végigjártunk, amit csak tudtunk, hogy minél jobban előkészítsük a filmet, hiszen ez életünk első igazi filmje, az első nagy lehetőség. Amikor leültünk megrajzolni a jeleneteket, már eléggé pontosan tudtuk, hogy mit akarunk, körülbelül milyen hangulatot szeretnénk megteremteni a filmben, és az ehhez megfelelő beállításokat kerestük. Ugyanakkor rengeteg tanácsot kaptunk a tanárainktól is, Florin Mihăilescu operatőrtől és Lakatos Róberttől (aki szintén operatőri szakot végzett, bár most rendez, és aki ennek a filmnek nemcsak társforgatókönyvírója, hanem egyik producere is) ahhoz, hogy kialakíthassuk végül azt a képi koncepciót, ami alkalmas ennek a világnak a megteremtésére. És ha már a tanári segítségnél tartunk – bár a vágás nem ehhez a kérdéshez tartozik –, muszáj megemlítenem Buglya Sándort, aki rengeteg jótanácsot adott.
Ha nem tévedek, az Ördögtérgye után ez az első, erdélyi rendező által, Erdélyben forgatott kisjátékfilm a Filmszemlén. Szerinted mi hiányzott e négy év alatt, ami miatt nem készült film?
Azt hiszem, a pénz. Nálunk nem volt mostanáig filmes támogatás, legfeljebb Magyarországon pályázhattunk különböző támogatási szerveknél, de ehhez kellett magyarországi lebonyolító is. Most viszont a Szülőföld Alap filmkészítésre is ad résztámogatást, és itt erdélyiek is pályázhatnak. A filmkészítés Erdélyben szinte csak pénz kérdése, mert olyanok, akik alig várják, hogy filmet készíthessenek, bőven akadnak, elég, hogyha a Sapientián végzett filmszakos diákokra gondolunk. Én a szerencsések közé tartozom, az Argo Audiovizuális Egyesület műhelytevékenységein vettem részt – ezt Szántai János és Lakatos Róbert vezeti – és ezzel a filmtervvel sikeresen pályáztunk a Szülőföld Alapnál. Ez az esély különben keveseknek adatik meg nálunk.
Ez egyúttal a sapientiás vizsgafilmed is, bár az egyetem mellett az Argó Audiovizuális Műhely és az Inforg Stúdió is beszállt a gyártásba. Mi az, amit az egyetem nyújtott?
Hátteret, infrastruktúrát biztosított, és némiképp anyagilag is beszállt a filmbe. Ezenkívül a stáb nagyrészét sapientiás diáktársaim tették ki, de például az egyik főszereplőt, egy vásárhelyi végzős színis hallgatót is könnyebben engedte el a saját egyeteme, tudva, hogy ez egy vizsgafilm.
Hogyan képzeled az elkövetkező egy-két évedet: saját terveket valósítasz meg, különböző projekteken dolgozol, vagy keresel valami stabilabb megélhetőséget?
Nyilván, szeretnék valami stabil megélhetési forrást keresni, ami filmmel is kapcsolatos, de egyelőre semmilyen ötletem nincs. A projektjeimet mindenképp szeretném végigvinni. Most, hogy elvégeztem ezt az egyetemet, és kiderült számomra, hogy mivel szeretnék foglalkozni az elkövetkezőkben, valahogy nem szívesen ülnék be ennek tudatában egy nagy irodába olyasmit csinálni, amihez semmi kedvem.
Eddigi animációidban, mint ahogyan ebben a filmben is lényegében meséket elevenítesz meg. El tudod képzelni, hogy realisztikusabb filmeket rendezz?
Most már igen. Mielőtt ezt a kisjátékfilmet készítettem volna, azon sem igazán gondolkodtam, hogy valaha filmet fogok készíteni, nem animációs filmet, hanem játékfilmet. Mivel az első munkáim animációk voltak, ráadásul sikerélményem is volt ezen a téren, leginkább az animációs technikában láttam a filmes jövőmet. Egyébként most is vannak animációs filmterveim, csak hát még elő kell teremteni azokhoz a pénzt. De most, hogy belekóstoltam az „igazi" filmbe, mindenképpen ki szeretném próbálni egy realisztikusabb film rendezését is. Csak hát egyelőre nem válogathatok. Mindent csinálok, amire lehetőségem adódik.
Mi lesz a következő filmed?
Van egy pár filmtervem, például a következő kisjátékfilmtervem Szántai János egyik novellájának a megfilmesítése lenne, de ezekre még támogatást kell szereznünk. A legvalószínűbb, hogy a közeljövőben először egy dokumentumfilmet fogok elkészíteni, mert talán ez az a műfaj, ami legkevésbé függ az anyagi forrásoktól.
Maradt-e hátra a forgatásokról valamilyen emlékezetesebb történet, anekdota?
Bizony, maradt, elég sok. Például az, hogy a múlt télen nem volt hó, a szabadtéri jelenetekhez viszont kellett volna, azonkívül az egyik színész programja miatt muszáj volt azon a héten vele forgatni. Úgyhogy hosszas tanakodás után végül hungarocell darát szórtunk le, és mivel esti jelenetek voltak, nem igazán látszik, hogy hó-e az, vagy műhó. Sajnos, miután befejeztük a forgatást, és már holtfáradtak voltunk, össze is kellett szednünk a darát a sárból. Emellett a forgatás során néhány állat is áldozatul esett.
Akkor nem is szerepelhetne a film végén, hogy a forgatás során egy állat sem sérült meg?
Szerepelhetne, mert az állatok nem a forgatás alatt sérültek meg. A filmben szereplő liba és malac például végigjátszotta szerepét és csak a forgatás után vágtuk le és ettük meg őket, teljesen szabályszerűen.
