A Harry Potter-filmek harmadik része nemcsak mint adaptáció sikerült az előző két résznél sokkal jobban, hanem önálló filmként is. Az ok a rendezőváltás.
A Chris Colombus által készített Harry Potter és a bölcsek köve, illetve a Harry Potter és a titkok kamrája nem volt egyéb, mint a könyvek szinte egy az egyben való vászonra ültetése, szolgai utánzás, ami laza dramaturgiájú, pénztermelő, de felejthető filmeket eredményezett. Látványvilágukat tekintve szépen konstruáltak, mégis lélektelenek maradtak. A gyerekszínészek gyengék voltak, a rendező inkább a korukból fakadó természetes bájra, mint tehetségükre épített. A két részt gyakorlatilag a tanárokat alakító nagy angol színészek alakítása tette élvezhetővé. A mexikói Alfonso Cuarón (Anyádat is!) merte megrendezni a harmadik filmet. Mert elszakadni a könyv pontos eseményeitől és a film cselekményét szinte csak a regény vezérszálára építeni.
Így viszont volt ideje kihangsúlyozni a szereplők közötti kapcsolatokat, és Colombusszal szemben tudott (és akart) a jellemrajzokra és az eseményekben is megnyilvánuló hangulatfestésre koncentrálni. Cuarón a látványvilág szempontjából is bátran nyúlt az anyaghoz. A cselekmény és a film markáns atmoszférája érdekében például néhol megváltoztatta a helyszínek korábbi elrendezését és megjelenítését. Részben a történetből adódóan, részben viszont a saját elképzelései szerint többet használt külső felvételeket, a belsőknek pedig sajátos stílust és ritmust adott. Például jellegzetes visszatérő kameramozgással és beállításokkal helyezi középpontba a toronyórát és általa az időt, aminek a későbbiekben meghatározó szerepe lesz.
A Kóbor Grimbusz és Ron népes családja humorával, a dementorok Tolkien és Peter Jackson nazguljait idéző megjelenésükkel és rettenetükkel építik tovább a már ismert részleteket. A díszlet és a varázslók világa azonban mindössze látványos háttér az angol színészek – Alan Rickman, Maggie Smith, Robbie Coltrane – játékához. Nagy várakozás előzte meg Michael Gambont (Dumbledore), aki az időközben elhunyt Richard Harris helyét vette át. A hangsúly a filmben az új tanár, Remus Lupin (David Thewlis) és Harry kapcsolatára tolódik: Lupin nemcsak humanizmusával válik a gyerekek kedvencévé, hanem azért is mert a Potter-házaspár régi barátja, Harry külön felfigyel rá. Bár alakja az egész iskolaévet befolyásolja, Sirius Black (Gary Oldman) csak a film vége fele lép színre. Cuarónt és a színészeket dicséri, hogy Thewlis, Oldman és Rickman, illetve Daniel Radcliffe találkozása a film csúcs- és kulcsjelenete.
A rendezőnek köszönhetően már a gyerekek is egyre többet mutatnak fel a vásznon, csak megfelelően kellett instruálni őket. A korábban az Anyádat is! című filmben szintén kamaszokkal dolgozó Cuarón tudta, mit akar kihozni a lassan kiskamasz korú színészeiből és az általuk alakított karakterekből. Nemcsak az ébredező szexualitásra mutatott rá finoman, hanem Harry személyiség- és jellemfejlődését sem hagyta figyelmen kívül.
Számtalan cikk írója emeli ki, hogy mennyit komorodott az új rész az előzőekhez képest. Ez így viszont csak fél igazság. Bár a film hangulata valóban sötétebb, ám akik ismerik a könyveket, tudják, hogy minden egyes regény baljósabb hangulatú az előzőnél. A film egyszerűen követi a folyamatot. Az már fontosabb, hogy az olvasók zöme szerint az öt könyv közül nemes egyszerűséggel Az azkabáni fogoly a legjobb. Eddig a filmek közül is. Kimagaslóan.