Coelho Hollywoodba megy – Tom Tykwer, Andy és Lana Wachowski: Cloud Atlas / Felhőatlasz

2012. november 26.

Gyártási közegét tekintve a Felhőatlasz ugyan független produkció, trendérzékenysége mégis álomgyári: az Eredet és az Álomháború után ismét egy attrakciós mozi, amely szégyelli, hogy nem több önmagánál.

Bosszú, langyosan tálalva – Olivier Megaton: Taken 2 / Elrabolva 2

2012. október 16.

Ha a 80-as évek hajlott korú akciósztárjai esetleg mégsem hódítják vissza a nagyvásznat, Liam Neeson könnyen beleülhet a székükbe. Bryan Mills második bevetése viszont kis időre sajnos megtöri az ír színészóriás diadalmenetét (Elrabolva, Az ismeretlen férfi, Fehér pokol). 

Időbűnök – Rian Johnson: Looper – A jövő gyilkosa

2012. október 2.

Fontos állomásához érkezett Rian Johnson direktor műfajközi kalandozása: az időutazós sci-fitől a neo-noirig szinte mindent magába olvasztó Looper – A jövő gyilkosa invenciózus zsánerelegy, mely sokat és erős kézzel markol.

Túl jón és rosszon – Clint Eastwood: Unforgiven / Nincs bocsánat, 1992

2012. augusztus 31.

A 80-as években sűrű éjszaka borította a vadnyugati prérit, hogy aztán a következő dekád virradója magával hozza az újjászületés reményét. Míg Kevin Costner a klasszikus western tekintélyét kísérelte meg helyreállítani (Farkasokkal táncoló), addig a rutinosabb és merészebb Clint Eastwood az eddigieknél is kíméletlenebbül bontotta le annak toposzait. A maga idejében mindkét alkotást valóságos díjesővel jutalmazta az  amerikai filmakadémia, ám ez a tény az egyetlen, ami összeköti őket. Az előbbi „csak” egy jól időzített, a műfaj iránt érzett nosztalgiából hasznot húzó kalandfilm. Az utóbbiban viszont a kamera csókolózik azzal a rettenettel, amit valóságnak hívunk. És ez nem kis szó, ha már westernről beszélünk.

Filozófus a felvevőgéppel – Terrence Malick-portré 2.

2012. augusztus 9.

Terrence Malick a kilencvenes évek alkonyán egy rendkívül hosszú hiátust követően tért vissza a filmgyártás világába, hogy radikális irányváltást eszközöljön karrierjében: Az őrület határán,Az új világ és Az élet fája – korábbi filmjeivel ellentétben – nagyszabású, létbölcseleti témájú alkotások, melyekben a hagyományos narráció szerepét részben a belső monológok veszik át.

Filozófus a felvevőgéppel – Terrence Malick-portré 1.

2012. augusztus 7.

Noha Terrence Malick az Új-Hollywoodot megalapító mozi-fenegyerekekkel egy időben kezdte pályáját, már életműve hajnalán olyan páratlanul egyedi szerzői magánuniverzumot épített fel, mely bizonyos tekintetben a korszak klasszicizáló törekvéseinek ellenpólusát képezte.

Majdnem a csúcson – Christopher Nolan: The Dark Knight Rises / A sötét lovag: Felemelkedés

2012. július 31.

Végtére is nincs abban semmi meglepő, hogy A sötét lovag: Felemelkedés megosztja a publikumot, hiszen a többség számára a trilógia középső darabja korábban már túl magasra helyezte a mércét, s ahhoz viszonyítva az utolsó felvonás fenemód ortodoxnak tűnik. Nolan ugyanis váratlan mértéktartásról tesz tanúbizonyságot: az előző opusz nyomasztó konzekvenciáit egy alapvetően fejlődéselvű, nem egyszer nagyon is álomgyári fogásokkal operáló történetben oldja fel.

Osztálytalálkozó az apokalipszis kellős közepén – Joss Whedon: The Avengers / Bosszúállók

2012. május 3.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és nem kevés rejtélyt szőtt köré, és nem utolsósorban a benne összegyűlő hősök egyéni felvezető-filmjei is szították a sóvár vágyat a nagyérdeműben, ahogyan azt kell. Szerencsére mindez nem volt hiábavaló, és a magas elvárások ezúttal igazi minőséggel találkoznak: a Bosszúállók értő műgonddal vezényelt akcióbomba, ráadásul a karakterkezelés terén is dicséretesen teljesít – A sötét lovag és az X-Men: Az elsők mellett a legjobb szuperhős-film, ami mozikba került az utóbbi években.

Az erőszak városa – Maïwenn Le Besco: Polisse

2012. április 9.

A franciák válasza a Precious – A boldogság árára és a Winter’s Bone – A hallgatás törvényére: kisrealista tereptanulmány a családon belüli bűnelkövetésről, a párizsi társadalom mélyrétegeiről, a rendőrség gyermekvédelmi munkacsoportjának magánéletéről és mindennapos harcairól. Az igazmondás délibábját hajszoló Maïwenn filmje – habár húsbavágóan valósághű – sajnos túl sokat markol, és keveset fog.

Farkasokkal dacoló – Joe Carnahan: The Grey / Fehér pokol

2012. március 20.

Ha úgy foglalnánk állást, hogy Liam Neeson mára rég túljutott karrierjének delelőjén, minden bizonnyal tévednénk. Az ír óriás az Elrabolva (Taken) és Az ismeretlen férfi (Unknown) során kialakított gyakorlatnak megfelelően a Fehér pokolban is kozmetikáz valamelyest az akcióhősi szerepkör megtépázott renoméján – azaz ismét csont nélkül hozza a szúrós tekintetű gőzhengert, akivel nem akarsz szarakodni. Joe Carnahan thriller-elemekkel vegyített drámai kalandfilmje azonban összhatását tekintve szerencsére jóval több, mint egy vériszamos zúzda.