A domináns nyomozó alkonya – Magándetektív-noir és modernizmus kapcsolata a Hollywoodi Reneszánszban 1.

2013. július 10.

A film noir műfaja a 60-as évek elején lassú, de biztos erodálódásnak indult. A folyamat egyik serkentője éppen a modernista hatás felerősödése volt. Részben e tendenciának is köszönhető, hogy a korszak filmgyártása a magándetektív típusfiguráját is rehabilitálta.

A papa mozija – M. Night Shyamalan: After Earth / A Föld után

2013. június 12.

Hosszú évek óta A Föld után a legkevésbé kínos Shyamalan-film, de éppen azért, mert voltaképpen nem is Shyamalan-film. A produkció mögött valójában a főszerepet alakító Will Smith áll, ám ezzel a néző sajnos egyáltalán nincs kisegítve.

Egykoron makulátlan elme volt – Michel Gondry: L'écume des jours / Tajtékos napok

2013. május 30.

Amikor az ember azt hinné, hogy idén a franciák már nem tudnak rálicitálni a Holy Motors öncélúan tomboló szürrealizmusára, akkor Michel Gondry bebizonyítja, hogy igenis rá tudnak. A Tajtékos napok nem más, mint egy kétórás vizuális ötletbörze, de még annak is érdektelen.

Szépen csomagolt unalom – Fernando Meirelles: 360

2013. április 24.

Az Isten városa szebb napokat is látott rendezőjének friss munkája afféle celluloidba csomagolt kézikönyv az emberi kapcsolatokhoz. Ez a kellemesen jellegtelen, nemzetközi sztárgárdával megtámogatott koprodukció szkeccsfilmként talán jobban működne.

Baj van a részeg tengerésszel – Paul Thomas Anderson: The Master

2013. április 17.

Paul Thomas Anderson illő módon folytatja rendhagyó történelmi analízisét: a The Master alkalmával nemcsak egy markáns korszellemet térképez fel tőle megszokott precizitással, hanem rámutat, hogy honnan és hogyan is uszulnak ránk szép, filléres eszmék a posztindusztriális világban.

A hétköznapi őrület meséi – Darren Aronofsky-portré 2.

2013. február 27.

Harmadik filmje, az ellentmondásos megítélésű A forrás törést okozott ugyan Darren Aronofsky pályáján, az évtized végére a direktor két kisebb remekművel (A pankrátor, Fekete hattyú) bizonyította be, hogy nemcsak vizionárius hajlamai kifinomultak, de a letisztult, klasszicista formák sem idegenek tőle.

A hétköznapi őrület meséi – Darren Aronofksy-portré 1.

2013. február 25.

Meglehet, filmográfiája csupán öt tételt számlál, az idén negyvennégy esztendős Darren Aronofsky a kortárs amerikai függetlenszektor egyik legeredetibb szemléletű rendezője. Filmjei minden esetben egyedi formakinccsel bírnak, tematikus magjuk viszont jórészt azonos: erkölcsi vagy egzisztenciális homályzónában rekedt hősökről, vágy és realitás, idea és test, dicsőség és hübrisz ellentétéről regélnek.

Nagy emberek, kis történet – Sacha Gervasi: Hitchcock

2013. február 21.

Díjszezon-kompatibilisnek tartották, a Hitchcockról készült újdonsült mozi mégis csöndesen meghúzódott törtető nagytestvére, a Lincoln árnyékában. A mellőzöttség legfőbb oka talán az lehet, hogy Gervasi filmje – habár felettébb szórakoztató – észrevétlenül simul bele az anekdotikus életrajzi históriák manapság divatos trendjébe.

Így neveld a tigrisedet – Ang Lee: Life of Pi / Pi élete

2012. december 26.

Ang Lee pazar kiállítású modern eposza üdítő módon emelkedik ki az álomgyári látványmonstrum-szériából. Nagy érdeme, hogy igazán tág publikumot képes hitelesen megszólítani, és mégsem áll szándékában manipulálni.

Éjféltájt Párizsban – Frédéric Jardin: Nuit blanche / Fehér éjszaka

2012. december 10.

Mind Hollywood, mind pedig a Besson-garnitúra megjegyezheti magának Frédéric Jardin nevét: a hajdan komédiákra szakosodott direktor ugyanis olyan akciódrámát rendezett, amilyenről e két műhely manapság csak álmodhat.