Spielberg Kubrick Napóleonját fejleszti Spielberg Kubrick Napóleonját fejleszti

Spielberg Kubrick Napóleonját fejleszti

A nagy rendező a másik nagy rendező megvalósulatlan filmtervét alakítja át HBO-minisorozattá.

A Napóleon Stanley Kubrick egyik nagy megvalósulatlan filmterve volt. A brit-amerikai rendező rühellte a Napoleón életéről szóló biopiceket, még Abel Gance 1927-es hatalmas eposza se volt ínyére – nem csoda, hogy egy saját történetet szeretett volna elmesélni róla. Kubrick még a hatvanas évek végén állt neki a megalomán francia hadvezér életét tanulmányozni, mintegy két éven keresztül kutatott, és az 1968-as 2001: Űrodüsszeia sikere után úgy is tűnt, hogy összejöhet a film az MGM finanszírozásával. Gigantikus vállalásnak indult, külön hadseregeket bérelt volna fel (többek között a románt), hogy a nagy csatajeleneteket megvalósítsa (egy adott ponton negyvenezer gyalogost és tízezer lovast képzelt el a vászonra). Már a főszereplő is megvolt: Jack Nicholson bújt volna a csekély termetű, de annál nagyobb ambíciójú Napoleón bőrébe. Végül az MGM a forgatás kezdete előtt lefújta a projektet (talán az is közrejátszott, hogy épp akkor készült el a Waterloo című olasz-szovjet eposz, amit nem fogadtak túl lelkesen sem a kritikusok, sem a mozibajárók).

Fast forward a kilencvenes évek közepére, amikor a már javában virágzó karrerű filmes, Steven Spielberg összebarátkozott a lassan a nyugdíj felé kacsingató legendával, aki rábízta/nekiajándékozta egy régóta dédelgetett forgatókönyvét: ebből forgatta le végül Spielberg a 2001-es A.I. - Mesterséges értelmet (Artificial Intelligence) Kubrick 1999-es halála után. Ám úgy tűnik, Spielberg egy másik filmtervet is megörökölt a mestertől...

Poén, látvány, horror – Steven Spielberg: A.I. Artificial Intelligence / A.I. – Mesterséges értelem

2001. október 15.

Spielberg menetrend szerinti, hagyományosan a nyárutóra tervezett szenzációjához hosszú, sokat taglalt előtörténet kapcsolódik. Annyit harsogták, hogy jobb híján megjegyeztük: az A.I. éceszgébere maga Stanley Kubrick, aki – s adjunk hitelt Spielberg szavainak – gyakran csörgette fel álmából a sikergyáros filmcézárt, s számolt be neki mozgóképes terveiről.

Olvasd tovább  

Fast forward 2023-ba: Spielberg most, az idei Berlinalén kapott életműdíja kapcsán hivatalosan is bejelentette, hogy hétrészes minisorozatot fejleszt a Napoleónból az HBO számára, amelyben segítségére lesznek Kubrick örökösei is, konkrétabban Kubrick özvegye, Christiane Kubrick és annak testvére, Jan Harlan (aki Kubrick állandó alkotótársa volt executive produceri szerepkörben, és a megvalósulatlan Napóleonhoz is végzett kutatómunkát).

Egyébként Spielberg sem először kekeckedik producerként a Napolóeon megvalósításával: minimum 2013 óta „fejlesztési pokolban” van a projekt, még Baz Luhrmannt és Cary Fukunagát is rebesgették potenciális rendezőként. Az életműdíjas Spielberg azonban most nagyon eltökéltnek tűnik, és ha belegondolunk, hogy az HBO mostanában mennyit eltapsolt olyan sorozatokra, mint a The Last of Us vagy a Trónok harca, tényleg lehet belőle valami. Kár, hogy nem filmre és nagyvászonra készül.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes