Sára Sándor-retrospektív az Art+ moziban Sára Sándor-retrospektív az Art+ moziban

Sára Sándor-retrospektív az Art+ moziban

Öt Sára Sándor-filmet vetítenek Budapesten az Art+ moziban szeptember 7. és 13. között.

„A rendező-operatőr, a fotóművész, a Balázs Béla Stúdió vezéregyénisége és a televíziós szakember Sára Sándorra emlékezünk, aki a Pályamunkások korai sikere utáni években a Kádár-rendszer enyhüléséig rendezőként egyáltalán nem, operatőrként is csak elvétve tevékenykedhetett – áll a mozit felújító és üzemeltető Pannonia Entertainment közleményében. – Javarészt férfisorsokról mesél nekünk: a front, a kényszermunkatábor vagy a huszárélet közösségbeli magányosságát újra- és újraélve; vagy az üldöztetéssel való szembenállás, vagy egyszerűen a szabadság keresése kapcsán. Több tucat filmszalagnyi kollektív magyar történelmi emlékezetben, a tehetetlenség mítoszaiban merülhet el az erre nyitott néző…”

Az összművészeti képalkotó – Sára Sándor-portré

2015. március 11.

Sára Sándor bemutatását illetően az ember könnyen zavarba jöhet, úgy, ahogyan emblematikus figurák meghatározása kapcsán szokott. Váltott objektívek szükségesek, hogy megfelelő összképet kaphassunk róla, hogy portréja megfelelő élességgel kirajzolódhasson. Sára intézmény, megkerülhetetlen idol, akit körbe kell járnunk, hogy megfejthessük, mit is jelenthet a filmművészet múltjának és jelenének, mi több, hogyan hivatkozik rá a folyamatos jövő. 

Olvasd tovább  

Csütörtöktől kezdődően tehát, minden este 19 órai kezdettel egy-egy Sára-filmet vetítenek a következő menetrend szerint:

  • szeptember 7., csütörtök: 80 huszár (1978)
  • szeptember 8., péntek: Feldobott kő (1968)
  • szeptember 9., szombat: Holnap lesz fácán (1974)
  • szeptember 10., vasárnap: Tüske a köröm alatt (1987)
  • szeptember 11., hétfő: Tűzoltó utca 25. (1973)

Részletek a mozi honlapján.

 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Friss film és sorozat