Magyarországi forgatást tervez Ridley Scott Magyarországi forgatást tervez Ridley Scott

Magyarországi forgatást tervez Ridley Scott

Magyarországon ideálisak a feltételek a nagy nemzetközi produkciók forgatására, ezért következő mozifilmjét is itt készítheti majd – nyilatkozta Ridley Scott az m1 tévéadó Este című műsorának. (mti)

A brit filmrendező-producer jelenleg Magyarországon forgatja a Ken Follett bestselleréből, Az idők végezetéig című könyvből készülő televíziós sorozatot az etyeki Korda Stúdióban.

A rendező az interjúban a magyarországi munkamorált és az adózási rendszert dicsérte.

„Minden e mellett a helyszín mellett szól. Jelen pillanatban legalábbis. (...) A tényezők ilyen szerencsés együttállása esetén a filmipar virágzik és a helyszín gyakorlatilag kitermeli magából a tehetségeket és szakértőket a filmipar minden szintjén" – fogalmazott az Oscar-díjas rendező.

Ridley Scott azt tervezi, hogy jövő év közepén Magyarországon forgatja majd le következő, második világháborús filmjét, mert – ahogy fogalmazott – „olyan sok és nagyszerű városi helyszín van itt, ami a filmhez nélkülözhetetlen".

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat