Kolozsvár a filmipar központjává válhat Kolozsvár a filmipar központjává válhat

Kolozsvár a filmipar központjává válhat

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Tudor Giurgiu javasolni fogja a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak, hogy támogassa anyagilag az Erdélyi Regionális Filmalap létrehozását, amely elsőként alakulna meg az országban. (erdély.ma)

Egy regionális filmalap létrehozása a helyi filmkészítőket és a nemzetközi együttműködéseket bátorítaná. A filmalap olyan produkciókat támogatna anyagilag, amelyet a városban vagy a város körzetében hoznak létre. A finanszírozandó filmeket átlátható és nyilvánosan megszervezett verseny keretében választanák ki – áll Tudor Giurgiu javaslatában.

Szófia, Belgrád és Győr példája alapján úgy becsüljük, hogy első évben az alap működtetéséhez 300 ezer euró lenne szükséges, ebből 5-10 film létrehozását lehetne finanszírozni – véli Tudor Giurgiu.

Azok a filmkészítők, akik a regionális filmalap támogatásában részesülnek, pénzt is hoznának a régiónak, ugyanis arra köteleznék őket, hogy minden, az alaptól kapott száz euró után 150-et a régióban költsenek el. Kolozsvár így a filmipar egyik fontos központjává válhatna.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola