Majdnem elverte az eső, de végül mégis a Főtéren tartották meg az idei, tizenegyedik Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál megnyitóját. Kampányhoz képest politikusból hálistennek kevés volt, vízből viszont annál több.
A bejelentett háromnegyed kilenchez képest szinte egy órát késett az idei TIFF megnyitója, ami valószínűleg az időjárásnak volt köszönhető. Egészen utolsó percig úgy tűnt, hogy a Republica (újabban Florin Piersic) moziba tuszkolják be az embereket, viszont sajnálták volna a komplett zenekarhoz felszerelt és bemikrofonozott színpadot, így aztán a szemerkélő eső ellenére mégis a Főtéren felfújt vászon előtt nyitotta meg a fesztivált Tudor Giurgiu igazgató, legfeljebb szalvétát osztogattak az embereknek. Az idén kevesebb szót pazaroltak a támogatókra meg a politikusokra, cirkusz sem volt, így aztán a szervezők büszkén fürdőzhettek meg a saját maguk dicsfényében: a 11. TIFF a fesztiváligazgató legújabb filmjével, a Despre oameni şi melci (Emberek és csigák) indult, amiben alapító kollégája, Mihai Chirilov művészeti igazgató is kapott egy pár frame-nyi szerepet.
A csigás film előtt viszont kötelezően fakultatív programpontként az előző TIFF-ről összevágott anyagokat kellett megnézni és az aktuális polgármester köszöntőjét is meg kellett hallgatni (amiben viszont legalább konkrétan beígérte a már egy ideje rebesgetett kolozsvári filmstúdió lérejöttét). A kellemesebb meglepetések közé tartozott a Notes & Ties Orchestra nevű kolozsvári szimfonikus zenekar fellépése, amelyben a helyi konzervatórium jelenlegi és végzős diákjai húzzák a vonókat. Filmfesztiválról lévén szó, néhány John Williams-filmzenét adtak elő meglehetősen kellemes módon, a nézők tapsolásával megtámogatva: egy tételt az Indiana Jonesből, kettőt pedig a Csillagok háborújából. Ha nem lett volna elég, hogy Giurgiu-nagyjátékfilmmel nyit a TIFF, a tavaly már bemutatott, Superman, Spiderman vagy Batman című, Bogdán Zsolt főszereplésével, Kolozsváron készült rövidjét is levetítették. Természetesen a némafilm isteneinek is ismét áldoztak a TIFF-esek az idén: Méliés pont 110 évet töltött klasszikusa, A leleményes Hugóban is felbukkanó, sőt azt ihlető Utazás a Holdba restaurált, színezett változata is lepörgött 8 percben, az Air zenéjével.
Giurgiu második nagyjátékfilmje, úgy tűnik, sikeresen lép túl a román újhullám sémáin: igazi műfaji film is (meg nem is), vígjáték is (meg dráma is). Az Emberek és egerekre utaló című teljesen friss produkció immár nem a „Csau”-rendszer napjaiba helyezi a cselekményt, hanem az azt követő, korainak bizonyult eufóriába, a 90-es évek elejére. Egy nagyon merész iróniával Michael Jackson 1992-es koncertje a film „történelmi” kerete, ami viszont csak az ezredforduló előtti román nyomort emeli ki jobban: a Câmpulung Muscel-i autógyárat (itt készült anno a legendás ARO terepjáró) bezárni, illetve eladni készül az igazgatója (Dorel Vişan) két francia befektetőnek, akik csak az üzem gyártósorában, gépeiben érdekeltek, a minél hamarabbi profit érdekében. A hoppon maradt munkások, élükön egy nőcsábásszal (Andi Vasluianu) elhatározzák, hogy eladják a spermájukat amerikai felhasználásra, és a profitból megvásárolják a gyárat. Csak persze ez nem olyan egyszerű.
A film egyik erőssége, hogy a balkáni posztkommunista vígjáték-formulát kesernyés tónusokkal árnyalja, folyamatosan a komikum és a komolyság között inog. A film egyik legütősebb jelenete az, amelyben a főnök a melós képébe mondja: „Két éve itt skandáltátok a gyár előtt, hogy forradalom, meg szabadság. Most mihez kezdetek a sok szabadsággal?” S a jelenet nemcsak a nagyszerű színészi alakítások miatt üt (Dorel Vişan talán sohasem volt még ilyen jó), hanem mert a hirtelen „privatizáció” levét a mai napig issza a romániai társadalom. A film a kézenfekvő társadalmi mondanivaló mellett személyes sorsok történeteit is pedzi, de kevésbé sikeresen: a melósok hálószobájában történő drámák már annyira nem érdeklik a nagyérdeműt, még akkor sem, ha az alkotás leitmotifját, azt a bizonyos ondó-tematikát erősítik. Nem is zárja le rendesen ezt a szálat a rendező, a munkások sorsa viszont úgy-ahogy megoldódik: csigákat szednek a franciáknak...
Az Emberek és csigák a minimalista újhullámhoz szokott szemnek üdítően hat, látszik, hogy nem spóroltak helyszínnel, díszlettel, statisztával. Ha errefele indul a román filmművészet, akkor nincs nagy baj, az új Giurgiu-produkció minden hibája és egyenletlen ritmusa ellenére is nagyon élvezetes alkotás, sikeresen talál egyensúlyt az ironikus és a drámai beszédmódok között. Szeptembertől megy a mozikban.
