A Jövő nyár a fiatalkori depresszióról és mentális zavarokról fest érzékien autentikus portrét.
Március 16. és 31. között tartják a 27. Szófiai Nemzetközi Filmfesztivált, melynek versenyprogramjába Kárpáti György Mór Jövő nyár című nagyjátékfilmjét is beválogatták – írja a filmhu.
A fesztivál nemzetközi mezőnyében tizenkét filmet mutatnak be, közülük egy Bulgáriából és egy Németországból érkezik, négy európai koprodukció, öt pedig nemzetközi. A szekcióba első- és második filmeket válogatnak, a zsűri elnöke Milčo Mančevski macedón filmrendező. A fesztivál díjait március 25-én adják át.
A Jövő nyár Kárpáti György Mór második nagyjátékfilmje, ezt – a Guerilla című debütfilmjétől eltérően, melyet inkubátoros támogatásból készített – rendszeren kívül forgatta.
A filmről közölt kritikánkban ezt írtuk:
„A Jövő nyár a magyar generációs filmek eszköz- és motívumkészletének használata helyett az európai művészfilmek metaforikusságában keresi saját hangját. A kifejező formai megoldások érzékletes naturalizmusa ellenére azonban a megvalósított narratíva determinizmusa határozza meg a történetet. A végzetszerűség már a nyitójelenet rövid monológjaitól kezdve belengi az eseményeket. Bár a készítők felhívják a figyelmet egy fontos problémára, a depressziót és a mentális betegségeket megváltoztathatatlan tényként tárják a közönség elé.”