Feljelentést tett az MTVA a Duna TV műsorgyártási szerződései miatt Feljelentést tett az MTVA a Duna TV műsorgyártási szerződései miatt

Feljelentést tett az MTVA a Duna TV műsorgyártási szerződései miatt

Feljelentést tett pénteken a Fővárosi Főügyészségen a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Duna TV korábbi vezetése által kötött műsorgyártási szerződések ügyében. (MTI)

Szabó László, az MTV kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, a feljelentést az MTVA vezérigazgatója, Böröcz István és Kálomista Gábor producer tették meg, miután egy belső vizsgálat kiderítette, hogy a Duna TV másfél évvel ezelőtt olyan szerződéseket kötött a filmgyártásra, amelyeknél felmerül a csalás, sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja.

Szabó László kifejtette, hogy a Duna TV akkori vezetése nem győződött meg arról, hogy a megbízott cégek képesek-e a megrendelt filmek legyártására. Ezek a cégek ugyanis általában a rájuk bízott munkát kiszervezték másik cégeknek. A megrendelt filmek egy része a mai napig sem készült el, és vannak olyanok, amelyek adásba szerkeszthetőségét most vizsgálják. Szabó László elmondása szerint a szerződések összértéke mintegy másfél milliárd forint.

Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője múlt pénteken közölte, hogy feljelentést tesznek a Duna Televízió Zrt. által 2010-ben, Cselényi László elnökségi időszaka alatt megkötött egyes műsorgyártási szerződések vonatkozásában.

Szabó László akkor az MTI-nek elmondta: 8 olyan cég lehet érintett az ügyben, amely a Duna TV-vel kötött műsorkészítési szerződést, ám a filmeket más vállalkozással gyártatta le az eredetileg vállalt összeg 30–40 %-áért.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold