Dokumentumfilmeket vetítenek holnaptól Budapesten Dokumentumfilmeket vetítenek holnaptól Budapesten

Dokumentumfilmeket vetítenek holnaptól Budapesten

Új magyar dokumentumfilmekből összeállított válogatást vetít a budapesti Örökmozgóban a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) november 26–28-án.

A válogatás célja megmutatni, hogyan reagálnak mindennapjainkra a legfrissebb magyar alkotások – áll a programismertetőben. „Az internet, az infotainment korában a nem fikciós filmműfajok mind formailag, mind tematikailag folyamatos változást mutatnak, tükrözve alkotóik útkeresését a közönséghez. A vetítéssorozat másik szervezőereje a dokumentumfilm-készítés újabb gyártási és forgalmazási lehetőségeinek megmutatása. A korábbi évek gyakorlatához viszonyítva örvendetes változás, hogy civil alapítványok, sőt magánszemélyek is fontosnak tartják a dokumentumfilmek elkészülésének segítését, ahogyan az is, hogy az internetre fölkerült filmeknek nagy a nézettségük.”

Részletes program

A három napos műsor főképp elismert magyar rendezők – köztük Gyarmathy Lívia, Varga Ágota, Papp Bojána – friss munkáit foglalja magába, lesz közöttük interjú- és riportfilm, követő dokumentumfilm, játékfilmes formájú ismeretterjesztő és portréfilm is.

A vetítéseket beszélgetés követi az alkotókkal.

A sorozatra bérlet váltható. Ára: 2000 Ft. A fennmaradó helyek függvényében az előadások előtt jegy váltható, ára egységesen 750 Ft.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?