Diák Oscar-díjra jelölt filmeket tett elérhetővé a Színház- és Filmművészeti Egyetem Diák Oscar-díjra jelölt filmeket tett elérhetővé a Színház- és Filmművészeti Egyetem

Diák Oscar-díjra jelölt filmeket tett elérhetővé a Színház- és Filmművészeti Egyetem

Szerdán kezdődik a Diák Oscar-hét, a magyar kultúra napján a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vimeo-csatornáján egy hétig nyilvánossá teszik a korábbi jelölt és nyertes filmeket.

Az Amerikai Filmakadémia megmérettetésén a filmes főiskolák és egyetemek diákjainak filmjeit arany-, ezüst- és bronzfokozatú Diák Oscarral-díjjal jutalmazzák. Magyar filmek közül elsőként Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt című diplomamunkája nyerte el az elismerést 1991-ben.

2016-ban Kiss Hajni Szép alak című drámáját jelölték a díjra. A 6. Friss Hús rövidfilmes fesztiválon a filmet a zsűri mellett a közönség is a legjobbnak ítélte. Az alkotást több mint 60 fesztiválra hívták meg, amelyeken több díjat is nyert. Kiss Hajni filmje 1740 jelölt közül került be a legjobb hét jelölt közé.

2017-ben Freund Ádám Földiek című sci-fije eljutott a döntőig, az alkotás a 2017-es Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon fődíjat nyert, Gyuricza Mátyás operatőr pedig megkapta az Aranyszem Operatőr Fesztivál díját.

2018-ban Kovács István Ostrom című filmje kapta a Diák Oscar-díj bronz fokozatát, ezáltal a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak sikerült három egymást követő évben a jelöltek közé kerülni a narratív filmek kategóriájában. A Szarajevó 1994-es ostromát bemutató produkció számos hazai és nemzetközi fesztiválra kapott meghívást, és elnyerte többek között a CILECT-díjat, a Magyar Filmkritikusok díját, a Magyar Filmdíjat, a luxemburgi CinEast fesztivál közönségdíját, a BuSho fődíját, valamint a Cannes-i Reklámfesztiválon Kovács István rendező vehette át a Young Director Award-ot.

A filmek megtekintésére január 29-ig van lehetőség. Bővebb információk a www.szfe.hu weboldalon.

(MTI)

 

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards