Szinte hetven filmet kapunk ajándékba a Filmarchívumtól az ünnepekre Szinte hetven filmet kapunk ajándékba a Filmarchívumtól az ünnepekre

Szinte hetven filmet kapunk ajándékba a Filmarchívumtól az ünnepekre

Január 5-ig a közönség ingyenesen és online láthat a Filmarchívumban megőrzött és felújított 66 filmkincset, játék- és dokumentumfilmeket, rövidfilmeket és animációkat.

A Magyar Nemzeti Filmalap közleménye szerint az érdeklődők filmtörténeti utazást tehetnek az első, Magyarországon forgatott filmfelvételektől a némafilmeken és háború előtti vígjátékokon át a hetvenes évek Balázs Béla Stúdióban készült avantgárd kísérleti filmjeiig. A válogatásban szerepelnek a nyolcvanas évek emlékezetes sikerei is, köztük a Dögkeselyű és az Egészséges erotika, valamint a kilencvenes évek kultfilmjei, a Roncsfilm és a Sose halunk meg.

Olyan ritkán látható régi közönségsikerek is helyet kaptak a programban, mint Keleti Márton Mágnás Miska, Csodacsatár vagy Gertler Viktor Állami áruház című filmje.

A válogatás bepillantást enged a Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási Program eredményeibe is. Látható lesz többek között Mészáros Márta finoman árnyalt női portréja, az Örökbefogadás, amely Arany Medve-díjat kapott 1975-ben Berlinben, ahova idén februárban 4K-felbontásban, teljes körűen restaurálva tért vissza.

Örökbefogadás

Frissen restaurált változatban nézhető meg többek között Szabó István korai, személyes hangú filmje, az Álmodozások kora, Koltai Róbert nagysikerű vígjátéka, a Sose halunk meg, valamint Magyar Dezső korábban betiltott filmje, a Büntetőexpedíció. A betiltott filmek közül Várkonyi Zoltán Keserű igazság című filmje is látható lesz.

A válogatásban szerepelnek animációs filmek minden korosztálynak, mint például a Daliás idők, a János vitéz és a Lúdas Matyi, az ifjúsági filmek közül az Égigérő fű és a Noé bárkái című természetfilm is.

János vitéz

Különleges csemegét ígér az utolsó magyar király, IV. Károly 1916-os koronázásáról szóló film „kritikai kiadása”, amely a Filmarchívum és Nemzeti Múzeum együttműködésében készült. A több mint egyórás film a szereplők részletes beazonosításával, magyarázatokkal, kronológiai sorrendbe helyezve mutatja be az eseményeket. A felvétel érdekessége, hogy minden valószínűség szerint az alkotók között volt a Casablanca rendezőjeként világhírűvé vált Michael Curtiz, azaz Kertész Mihály, aki egy pillanatra meg is jelenik a filmen.

A Filmarchívum honlapjáról letölthető filmek egy része angol felirattal és akadálymentesítve is megtekinthető.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins