Ingyenesen nézhető klasszikus magyar filmekkel ünnepel a filmalap Ingyenesen nézhető klasszikus magyar filmekkel ünnepel a filmalap

Ingyenesen nézhető klasszikus magyar filmekkel ünnepel a filmalap

A reformkort és az 1848-as forradalmat felidéző, felújított klasszikus magyar filmeket lehet ingyenesen megtekinteni a Filmarchívum videómegosztó csatornáján péntektől vasárnapig.

A Magyar Nemzeti Filmalap közleménye szerint az ünnepi válogatás része Sára Sándor 80 huszár (1978) című alkotásának felújított változata, amely a Lengyelországból hazaszökő Lenkey-század történetét dolgozza fel. A film főbb szerepeit Tordy Géza, Dózsa László, Madaras József, Cserhalmi György és Oszter Sándor alakították. A restaurálás Sára Sándor közreműködésével a filmalap hosszú távú digitális felújítási programjának köszönhetően készült el.

Szabadon nézhető az ötvenes évek legnagyobb filmes vállalkozása, a Föltámadott a tenger (1953) is, amelynek középpontjában az 1848-as forradalom, valamint Petőfi és Bem barátsága áll, a kor ízlésének és ideológiájának megfelelő feldolgozásban. A főszerepeket Görbe János, Makláry Zoltán és Básti Lajos alakították.

Az ünnepi filmválogatásban szerepel Lugossy Lászlónak a Berlinálén Ezüst Medvével díjazott filmje, a Szirmok, virágok, koszorúk (1984), amely Cserhalmi György és Őze Lajos főszereplésével készült, és a világosi fegyverletétel után játszódik - írja a közlemény.

A Filmarchívum és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) együttműködésének köszönhetően egy igazi ritkaság, Bódy Gábor látványos filmeposza, a háromrészes Psyché (1980) is gazdagítja a március 15-i filmválogatást. A Weöres Sándor verses regényéből készült film máig megőrizte frissességét, provokatív szellemét, hősei életútját a felvilágosodás korától egészen az 1920-as évekig, mintegy 150 éven keresztül követi nyomon. Az 1825-27-es pozsonyi reformországgyűlés teljes jelenete csak ebben a háromrészes változatában látható. A film digitális felújítása Hildebrand István operatőr közreműködésével készült.

Psyché

Hildebrand István operatőri munkáját Várkonyi Zoltán festői történelmi filmjeiből is ismerheti a közönség, ő volt az operatőre többek között az ünnepi hétvégén szabadon megtekinthető A kőszívű ember fiai (1965) című filmnek is, amely a Baradlay család történetén keresztül eleveníti meg a szabadságharc időszakát.

A közlemény kitér arra, hogy az 1848-as forradalmat megidéző klasszikus magyar filmekből összevágott 13 perces montázzsal is tiszteleg a filmalap a forradalom évfordulója előtt. Az összeállítást készítő Konkol Máté az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) filmszakán végzett.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins