Zányi Tamás

Zányi Tamás

Hangmérnök, sound designer. Eredetileg történelem-ének-zene tanár volt, majd a Színház-és Filmművészeti Főiskola (ma SZFE) hangmester szakának elvégzése óta (1999) filmhang készítéssel foglalkozik, melynek része a helyszíni forgatási hangfelvétel és a stúdió hangutómunka is. Több tucat kis-és nagyjátékfilm hangmérnöke volt részt vett  számtalan rövid animációs film elkészítésében is.

Kedvelt területe a Sound Design, azaz a filmek zörej, atmoszféra és hangeffekt világának megtervezése és művészi igényű kivitelezése.

A filmhang tanításával több mint 6 éve foglalkozik, kurzusokat, előadásokat és hangstúdió gyakorlatot tart különböző iskolák, többek között a BKF, ELTE, SZFE hallgatói számára, 2010 óta részt vesz a Filmtett alkotótáborokban.

Ezt írtuk róla

Képben, hangban – Beszélgetés Zányi Tamás hangmesterrel

2010. augusztus 15.

„Az utolsó pillanatban alakult ki ez a stáb, mert Várhegyi Rudinak, aki hosszú évek óta hagyományosan ennek a tábornak a vezető hangmérnöke, hirtelen lett egy munkája, ami nagy szó jelen pillanatban Magyarországon. Rudi ekkor kért meg engem, hogy jöjjek helyette.”

Filmjei a Filmtetten

Eltörölni Frankot

Színes filmdráma, történelmi, 99 perc, 2021
Hang

1983-ban, a vasfüggöny mögött, Frank, egy underground zenekar karizmatikus frontembere nem tud beilleszkedni a szocializmus orwelli csendjébe, képtelen tartani a száját. Politikai pszichiátriára kerül, ahol a rendszer ellenségeit titokban, kínzások közepette próbálják elhallgattatni - súlyos trip veszi kezdetét, amely a társadalom sorsdöntő dilemmáira keresi a választ.

Elolvasom a kritikát

A legjobb dolgokon bőgni kell

Színes vígjáték, filmdráma, 83 perc, 2021
Producer

Maja élete kezd összeállni. Barátjával végre kiköltöznek az egyetem óta másokkal bérelt lakásból. Az egyik este azonban nem várt fordulatot vesz: kiderül, hogy egy rég nem látott távoli rokon nem az igazak álmát alussza a konyhaasztalra bicsaklott fejjel, hanem meghalt. Maja kénytelen ott maradni a halottal, mert a családból senki sem ér rá segíteni, még az anyja is lerázza. A halottszáll [...]

Kapcsolódó cikkek:

Békeidő

Színes filmdráma, 92 perc, 2020
Producer

A Békeidő egy filmantológia, több, egymásba kapcsolódó történettel. Különböző emberi viszonyokban járja körül a dominancia és kiszolgáltatottság kérdését, képzelet és valóság határán, legyen szó párkapcsolatról, barátságról, szülő és gyerek, állam és polgár viszonyáról. A cselekmény egy éjszaka alatt zajlik, és több fő történetszálat ötvöz, melyek újabb [...]

Kapcsolódó cikk:

Napszállta

Színes filmdráma, történelmi, 144 perc, 2018
Hang

1913 nyara, Budapest – a béke utolsó napjai. Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból. Az éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja holl [...]

Kapcsolódó cikkek:

1945

Fekete-fehér filmdráma, történelmi, 91 perc, 2016
Hang

1945 augusztusának egyetlen napján játszódik Török Ferenc legújabb filmje, melynek témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon. A görög tragédiákat idéző, mindössze néhány óra leforgása alatt játszódó dráma helyszíne egy felbolydult kelet-magyarországi falu, ahol ezen a napon mindenki a jegyző fiának az esküvőjére készül.

Kapcsolódó cikkek:

JutalomJáték

Színes vígjáték, 89 perc, 2016
Hang

Sir Michael Gifford színészlegenda lehetetlen alak: mindenkivel goromba, folyamatosan káromkodik, kiszámíthatatlan, amióta pedig gyógyíthatatlan beteg, még elviselhetetlenebb. Gondozók sorát űzte már el maga mellől, és most újabb áldozata érkezik, az Angliába települt, fiatal magyar színésznő, Dorottya. A lány titkon abban reménykedik, hogy Sir Michael a szárnyai alá veszi, tanulhatja tőle a mesterséget, ám az idős színész vele is nyers [...]

Kapcsolódó cikkek:

Tiszta szívvel

Színes bűnügyi, filmdráma, 101 perc, 2016
Hang

A film alapkérdése az, hogy nagyobb bűn-e elhagyni egy fogyatékkal született gyereket vagy bérgyilkosként mocskos gengsztereket kivégezni. Az akciódús történet középpontjában lévő húsz éves fiú, a haverja és egy volt tűzoltó mindennél jobban retteg, hogy teljesen feleslegesek a társadalom számára. Amikor kiderül, hogy az alvilág számára is azok, akkor aztán igazán bevadulnak. „Én a Londoni Filmfesztiv [...]

Kapcsolódó cikkek:

Az itt élő lelkek nagy része

Színes kísérleti, 90 perc, 2015
Hang

Gróf Batthyány Ervin, az anarchizmus tanainak hirdetője 100 évvel halála után újra feltűnik, hogy még egyszer megkísérelje elméletei gyakorlati kivitelezését. Felismeri, hogy a világ nem olyan irányba változott, ahogy elképzelte, szinte semmi nem valósult meg az uralomnélküliség utópiájából. Újra reformiskolát alapít, szellemi partnereket toboroz, és elkezdik egy új generáció felnevelését, akik az erőszakra épül [...]

Kapcsolódó cikkek:

Limbo Limbo Travel

Színes animációs film, 16 perc, 2014
Hang

Egy olyan világban, ahol a férfiakat jobban érdeklik az elektronikus kütyük, mint a kortársaik, egy csapat kiábrándult nő felszáll a Limbo Limbo buszra. Abban reménykednek, hogy egy messzi, egzotikus országban megtalálják a boldogságot. A bajszos férfiak törzse által lakott szigetre érkeznek. A találkozás felébreszti a nők primitív ösztöneit, akik fittyet hányva a civilizált viselkedési szabályokra, elkezdik üldözni őket [...]

Zányi Tamás

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins