Szabó István

Szabó István

Ezt írtuk róla

Mi Közép-Európa titka? – Beszélgetés Szabó Istvánnal a Hanussenről

2016. május 20.

Ez volt az első magyar film, melyet Independent Spirit Awardra jelöltek, és az utolsó, melyben Szabó István együtt dolgozott Klaus Maria Brandauerrel. „Ez volt az a film, amellyel mindent elmondhattam volna, de elszalasztottam a lehetőséget” – nyilatkozta később a rendező a Hanussenről, melyet pontosan 28 évvel ezelőtt, 1988. május 20-án mutattak be a Cannes-i Fesztiválon.

Filmjei a Filmtetten

Mephisto

Színes filmdráma, háborús, 144 perc, 1981
Rendező, Forgatókönyvíró

1920-as évek. A hamburgi színház társulatának tehetséges színészét, Hendrik Höfgent mérhetetlen becsvágy fűti. Baloldalisága és művészi féltékenysége miatt Höfgen összeütközésbe kerül a színház ugyancsak tehetséges színészével, a nemzetiszocialista Miklasszal (Cserhalmi György). Höfgen érvényesülése érdekében feleségül veszi a nagypolgári családból származó Barbara Brucknert. A [...]

Kapcsolódó cikkek:

Bizalom

Színes filmdráma, 101 perc, 1979
Rendező, Író, Forgatókönyvíró

Kata életében a II. világháború utolsó hónapjaiban váratlan fordulat következik be. Mint megtudja, orvos férje baloldali tevékenysége miatt egy időre mindkettőjüknek illegalitásba kell vonulni. Az asszony új személyi iratokat kap. Bíró János erdélyi menekült feleségeként érkezik új otthonába, idegen férjéhez. A rémült és tanácstalan Kata bizalommal és nyíltan fordul a férfi felé, kétségeire v [...]

Kapcsolódó cikkek:

Budapesti mesék

Színes filmdráma, 90 perc, 1976
Rendező, Forgatókönyvíró

Allegorikus, költészettel és jelképekkel teli történet emberekről, akik villamossal utaznak a mindenki által áhított kocsiszín keresésére. Tökéletes színészi alakítás (a filmben 3 lengyel színész szerepelt) és Sára Sándor csodálatos képei adnak ennek a sajátságos mesének általános érvényt. Emberek egy csoportja a sínekre rak egy eltévedt/kisiklott villamost, ezzel kezdetét veszi utazásuk a mitikus kocsisz [...]

Kapcsolódó cikk:

Tűzoltó utca 25.

Színes filmdráma, 97 perc, 1973
Rendező, Forgatókönyvíró

Éjszaka is bontják az öreg Tűzoltó utcai bérházat. A hőség, a por, a dübörgő gépek zaja megzavarja a lakók nyugalmát. Szürreális, csapongó álmaikban felelevenedik és a jelen részévé válik együtt átélt múltjuk, a háborúk, az üldözések, a nélkülözések - közel hat évtized történelme.

Kapcsolódó cikkek:

Szerelmesfilm

Színes és fekete-fehér filmdráma, 123 perc, 1970
Rendező, Forgatókönyvíró

Jancsi Franciaországba utazik, hogy találkozzon élete nagy szerelmével, Katával, aki már 10 éve külföldön él. Hosszú utazása alatt emlékeiben felidézi kapcsolatuk történetét, és megrohanják újraéledő érzései. Elképzeli a mostani Katát, akit már tíz éve nem látott, a rég várt találkozást. Ám a valóság nem követi a képzeletet. Csodálatos napokat töltenek együtt, de [...]

Kapcsolódó cikkek:

Apa – Egy hit naplója

Fekete-fehér filmdráma, 98 perc, 1966
Rendező, Forgatókönyvíró

Takó doktor 1945-ben, Budapest ostromakor vesztette életét. Kisfia igen kevés személyes élményre emlékszik vele kapcsolatban, de használati tárgyaira, a bőrkabátra, szemüvegre, órára féltő gonddal vigyáz. A kisdiák képzeletében az apa lassanként legendás alakká nő, akinek tetteit mindig újabb élménnyel gazdagítja, színezi. A fiatalemberré serdült Takót még mindig az apa hősiességében való hite segíti át az akad [...]

Kapcsolódó cikkek:

Álmodozások kora

Fekete-fehér filmdráma, 95 perc, 1964
Rendező, Forgatókönyvíró

A frissen diplomázott Jancsi és társai új elektronikai technikák fejlesztésével foglalkoznak, ás hamar megismerik a felnőtt társadalom értékrendjének fonákságait. Mindenki máshol vállal munkát, más tapasztalatokból kiindulva eltérő eredményekre jut. Barátjuk, Laci halála után szétzilálódik az addig összetartó társaság...

Kapcsolódó cikkek:

Szabó István

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes