Ragályi Elemér

Ragályi Elemér

1957-tõl a Mafilmnél világosító, laboráns, segédoperatõr és felvételvezetõ volt. A Magyar Filmfőiskolán tanult, dolgozott az Amerikai Egyesült Államokban és Európában. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban szerzett operatõri diplomát. Az ún. „Illés-iskola" egyik stílusteremtő alakja, kézikamera-kezelése és világítástechnikája a 70-es években ismertté tette. Zolnay Pál, Sándor Pál, Gazdag Gyula, Elek Judit állandó alkotótársa, de sokat dolgozott Rózsa Jánossal, Grunwalsky Ferenccel, András Ferenccel, Gazdag Gyulával, Kovács Andrással, Révész Györggyel, Szomjas Györggyel is.

Filmjei számos díjat nyertek, közöttük Oscar-díjat, Emmy-díjat és ACE-díjat is. A Magyar Filmszemlén hatszor ítélték neki A legjobb operatőr díját, ezen kívül Balázs Béla-díjas (1974), Érdemes művész, Kiváló művész (1985) és Kossuth-díjas (1991) is. 1982 és 1990 között a Magyar Filmfőiskolán tanított. 1990-ben megkapta a Cable ACE (Amerikai Operatõrök Szövetségének televíziós díja) legjobb operatõrnek járó díját a The Josephine Baker Story című HBO-produkcióért. Jelölték még az ACE díjára a Max and Helen és a Red King, White King című munkájáért. Az Emmy-díj nyertes Raszputyin című filmnek is ő volt az operatõre, és az A gyilkosok köztünk vannak (Murderers Among us: The Simon Wiesenthal Story) című film fényképezéséért egy másik ACE-díjjal jutalmazták.

2008. szeptember 25. és október 5. között nemzetközi filmfesztivált rendeztek Reykjavíkban (Izland). Az esemény fődíjáért, az Arany Lunda díjért Ragályi Elemér Nincs kegyelem című filmje is indult.

(Forrás: Wikipédia)

Ezt írtuk róla

Filmjei a Filmtetten

Budapest noir

Színes film noir, krimi, 2017
Operatőr

Gordon Zsigmond, a kiábrándult bűnügyi újságíró egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány halála után nyomoz a 30-as évek Budapestjén. Csakhogy ez az ügy más, mint a többi, mindenhol falakba ütközik. Gordont hajtja a kíváncsisága, és minél jobban el akarják ijeszteni, annál kitartóbban követi a nyomokat. A szálak több irányba vezetnek, és úgy tűnik, senkinek nem áll érdekében az [...]

Kapcsolódó cikkek:

1945

Fekete-fehér filmdráma, történelmi, 91 perc, 2016
Operatőr

1945 augusztusának egyetlen napján játszódik Török Ferenc legújabb filmje, melynek témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon. A görög tragédiákat idéző, mindössze néhány óra leforgása alatt játszódó dráma helyszíne egy felbolydult kelet-magyarországi falu, ahol ezen a napon mindenki a jegyző fiának az esküvőjére készül.

Kapcsolódó cikkek:

Gondolj rám

Színes vígjáték, filmdráma, 103 perc, 2015
Operatőr

Dr. Borlainak rutinfeladat, hogy bizonyos betegeivel közölje valamelyes tapintattal azt a rossz hírt, hogy immár csupán megszámlálható mennyiségű napjuk maradt hátra. Egy szép – vagy inkább csúnya – napon kollégája ővele közli a rossz hírt. A mintaférj, a legszeretőbb apa, a legkedveltebb orvos ekkor ördögi tervet eszel ki: szépen magára haragítja a szeretteit, a gyerekeit, a feleségét, az anyját, hogy majd [...]

Kapcsolódó cikkek:

Kukoricasziget

Színes filmdráma, 100 perc, 2014
Operatőr

Grúziát és a vitatott státuszú Abháziát folyó szeli ketté. Az Inguri vize tavasszal termékeny földet hoz magával a Kaukázusból, sok kis szigetet teremtve útközben a folyómederben. Egy ilyen szigeten kezd el egy idős, abház parasztember kukoricát termeszteni tizenéves lányunokájával, azonban rendszeres és fenyegető látogatásokat kapnak a két nemzet határőrségétől.

Elolvasom a kritikát

Csudafilm

Színes vígjáték, 90 perc, 2005
Rendező, Forgatókönyvíró, Operatőr

Egyszer volt, hol nem volt egy ember, bizonyos Nikos a Baross téri aluljáró egy zugában. Itt talál rá két görög hagyatéki ügyvéd öltönyös-táskásan, és velük együtt a csoda. Vagyis valami Nikos-i szemmel elképzelhetetlen örökség: igazi luxus szálloda egy félszigetnyi területen; egy görög rokon végrendelkezésének köszönhetően. Először nem is érti, aztán meg ugyan [...]

Elolvasom a kritikát

Szerelemtől sújtva

Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2002
Operatőr

A még kislány Éva egy autóbaleset során elveszíti szüleit. Egy baráti család, Tibor és Klára fogadja örökbe a gyereket, hogy két nagyobb fiuk mellett felneveljék. Néhány évvel később - Éva ekkor tizenhárom éves - Tibor elcsábítja és magáévá teszi a kamaszodó lányt. Éva beleszeret nevelőapjába, testi - lelki rabjává válik. Klára, a nevelőanya, miután felfedezi kettej [...]

Kapcsolódó cikkek:

Anna Frank története

Színes életrajzi, filmdráma, tévésorozat, 120 perc, 2001
Operatőr

A háború kezdetekor csak egy kislány volt. A háború végére egy generáció hangjává változott át. A film érzékeny portré a holokauszt legismertebb naplóírójáról.

Ragályi Elemér

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins